Magamról

Saját fotó
Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.

2018. március 20., kedd

Index.hu-s Varga Attila (sixx) etikátlansága a Fal és a Piramis kapcsán

Ez most egy rövid poszt lesz, szokásomtól eltérően. Nem lehet mindig 250KB-os posztokat írni, mint a minap is :)

I.menet
Világéletemben, facebook elötti időkben is, még 1999-ben is, amikor kezdtem a netes fórumozást, mindig hús-vér emberként nyilvánultam meg verbálisan, aki kerüli a verbális agressziót, szigorúan csak a tényekre koncentrál, úgy beszél, mint akármilyen ember szemtől-szemben élőben is: mindig is úgy gondoltam, hogy adatbányász elemzői vénámat hazudtolnám meg vele, ha másképp tennék. Kivétel nélkül a konszenzust és a cél felé konvergálás lehetőségét kerestem, akkor is ha kritizáltam.

Amint lehetett (blogolás indulásakor), névvel, fényképpel vállaltam minden hozzászólásomat. Sosem kellett moderálni, per a mai napig elolvasható, visszakereshető sokezer hozzászólásom, mind az indexes fórumokon, mind a blogoszférában. Nyitott könyv a teljes netes életem. :)

Tavaly év végén született a címben nevezett újságírótól, Varga úrtól, egy poszt:
A Piramis olyan, mintha egy amatőr színtársulat eljátszana egy vetélkedőt

Mivel a poszt jelenleg olvasható formájában, rögtön az első bekezdésében avval nyit, hogy szerzői jogi helyzeten ironizál, így abszolút ontopik is a szerzői jog érintése a posztot követő beszélgetésben.

A komment-szekcióban, veséztem a szerzői jogi problémákat, kis történeti kitekintést is adva, mennyi visszaélés is történik a szerzői jog oltárán. Mivelhogy a Youtube-on van egy kottás-videós csatornám, így komoly tapasztalatra tehettem szert az elmúlt 10+ év során, a téma komplexitásában is. Úgy vélem sokkal többet és mélyebbet, mint az újságíró Varga Attila.

Természetesen ebből csak annyit villantottam meg, amennyit elbír az adott poszt. No meg adaptáltam a lényeget a konkrét témára:
(1) Nem lehet Galton-deszkát szerzői jog alá vonni.
(2) Az egész nem a tisztességről és a szerzői jog valódi védelméről szól, hanem ki tud ügyesebben a jog eszközeivel több pénzt kicsalva másokat megkísérelni tönkretenni.
(3) A később jövő (Piramis), egyszerűbb és olcsóbb díszlettel, játék lényegét jobban kimaxolva tudhat közönséget nyerni. Emiatt is értelmetlen szerzői jog miatt versenyt korlátozni, ahol látnivalóan tisztességtelen és értelmetlen. Rámutva arra is, hogy a Honfoglaló (ami szellemileg, kreativitásilag jóval nagyobb dobás volt annó, annak is) mennyi webes klónja van.

Mi volt Varga úr válasza? Először is ostobaságokkal, offtopik dolgokkal próbált rombolni. Majd miután nem  járt sikerrel (magyarán beégett a közösség elött), kitörölte a kommentjeimet, saját marhaságaival együtt (mint nyilván vállalhatatlant). Mostanáig látható egy nekem adresszált komment, ami mutatja a törlés lényegét. Ismerve Varga úr "etika-érzékenységét", nem lennék meglepve, ha gyorsan ezt a kommentet is törölné.

És nicsak mi történik? Varga úr az én eredeti problémafelvetésemet lenyúlva cikket ír az indexre pénzt/jövedelmet bezsebelve, az általam ingyen hozott, majd kitörölt témából. Miután gondosan kitörölte az előzményeket (tárgyat érintő hozzászólásaimat), hogy ne kelljen minimális tiszteletet és tisztességet adni az ötlethozónak, egy link vagy említés erejéig se.

Így nyúlnak egymástól a tévék

Így is lehet újságot írni az index.hu háza táján. Arról nem beszélve, hogy ilyen eljárással milyen etikai és hitelességi fedezete van akármilyen témát érintő leírt betűjének.


II.menet
Meg is érkezett Varga Attila (sixx) válasza (merthogy értelemszerűen korrektségből elküldtem neki a blogposztom linkjét).
Ugyes, ugyes, de hat a tevek lopasarol mar a pompas komment elott is irtam, sot, ez most sokkolo hatasu lesz, de masok is. A kommentben emlitettekbol semmit nem vettem at, azt, hogy te mivel vadolsz sertettseg miatt - mert keptelen vagy felfogni, hogy az idiota kommenteid senkit nem erdekelnek - azt meg konkretan leszarom. Tovabi leveleid mennek a devnullba, ne faradj. Ha akarsz beszelni, tudod hol lakom, legyen annyi ver a pucadban bazdmeg.

* Hogy mi implikálta a Varga-cikket és hogyan, azt ugye nehéz a tárgybeli kommentek törlése után rekonstruálni.

* Varga úr nem indokolta, hogy ami őszerinte "senkit nem érdekel" azt milyen alapon cenzúrázza törléssel (topikrombolási kísérletei után), egy forró témában, mint a szerzői jog működése. Amiből aztán Varga úr cikket ír, mert "senkit nem érdekel" ugye.

* By the way korábban nem egy nem kettő konszolidált mederben folyó diskurzust folytattunk, logokból is kideríthetően. Ritkán voltam kritikus, jellemzően támogató és részemről baráti is volt a hangnem, főleg személyes találkozás után (én mentem oda hozzá először). Amikor egyetértettem Varga úr mondandójával, akkor nem volt "idióta kommentem", csak épp a "szerzői jog" esetében, amiből véletlenül később cikk születik? By the way azért kommenteltem, írtam mindig is, hogy minél több haszon legyen belőle, én vagyok a legboldogabb, ha valakit inspirálok. Ha nincs cenzúra, akkor ez a poszt meg sem születik értelemszerűen.

* Varga úr komoly fogalomzavarban szenved: sikertelen, csődbement - külvilág felé vállalhatatlan - személyeskedésig elmenő topikrombolás majd főleg cenzúrázásra nem "megsértődni" szoktak, szépen elbagatellizálva a problémafelvetésemet. Aki a konkrét esetben megsértődni tudhatott az épp Varga úr, aki csalódottan konstatálhatta, hogy agresszív provokációjára nem ültem fel, ahogy korábban soha senkiére sem. Így aztán az összes aduja annyi maradt, hogy "leidiótázza" az általam hozott témát és kommentet, amiből aztán pénzes cikket ír, netről hozzászedett infókkal kiegészítve. Finoman kikerülve a cenzurázási kérdést. Szilárdan hiszem, hogy az előzmények, körülmények és folyományok ismeretében ez a téma menti topikrombolással felvezetett cenzúrázásom az, ami igazán védhetetlen Varga úr csúnya játszmájában.

* Arról én írtam először, hogy a Galton-deszkát nem lehet a szerzői jog hatálya alá vonni. Ebből következően értelmetlen pereskedni miatta. Ugyanígy a szerzői jog mentén rengeteg aljas nyerészkedés is történik (lásd még hozzá a maffiaadó-val is színesített apple-i "téglalap lekerekített sarkokkal"-szabadalmat. Mind az (1) értelmetlen, mind az (2) aljas nyerészkedős szerzői jog használat ugye kulcsmotívumok Varga úr második cikkében (ami nevesített attribútumok hozzáadott értéket képviselnek a nagy globális lopási ernyő alatt). Na és persze jóval konkrétebbek is, mint a "tévék lopnak egymástól", ami általánossággal terelni/elkenni próbált válaszában. De szívesen veszem bárki linkjét. Én - szemben Varga úrral -, nem netről lopom az információkat, hanem gondolkodom a témában, saját megélt tapasztalatok alapján.

* A "bazdmeg"-et illetően én nem így szólítottam meg az indexes újságírót. Ennyire nehéz legalább közelítően konszolidáltan szólni a másikhoz, vita esetén? Esetleg megfontolásra ajánlanám Varga úrnak, hogy
(1) nem Pumped Gabón kéne szocializálódni
(2) nem közterületen kellene ökölpárharcban érvelésnek érvényt szerezni (aminek lebonyolításához tényleg kevés az internet és valóban fizikai jelenlét szükséges hozzá: by the way SzaboZ kollégát lehet érdemes lenne megkérdezni "újságírók és ökölcsaták" témában, mennyire járható az út).
Magam részéről maradnék a dokumentálható történeseknél, érveknél, amit mások is láthatnak. Így tiszta a dolog.

* El lehet gondolkodni így választások idején, hogy ilyen Varga Attila véleményformáló fazonok - hitelesség-elvérzése mentén - hány szavazót löknek az általa képviselttel szembenálló kormányoldalra. Merthogy sejthetően nem én vagyok az egyetlen póruljárt. A mocsári béka feneke alá (hasonló utakon) lezüllesztett szellemi és verbális szinvonalon túl is. A fenti sixxi hozzászólás primitívizmusának triviális projekciója ugyanis az ellenzéki oldalon érzékelhető a "tagadás", a "szájkarate" és "konstruktív tartalom nélküli protestálás", amikor mindenről szó van csak a lényegről nincs.

* Micsoda kincseket rejt a net :DDDDD
Meg tudom érteni Varga úr cikkbeli problémáját. ;)
Varga Attila cikk, 2018.március 8 (tegnap)
Az újságírónál hisztisebb médiaipari szakmunkás csak egy van, a fotós. Tudom, mert az Indexben én vagyok az egyik leghisztisebb primadonna, és rémesen zavar, ha valamiért, amit én értem el, más aratja le a babérokat, csak mert jobb ütemben posztolta a Facebookra.
* Az esetleírós poszt motivációja kizárólag a digitális méregtelenítésemet szolgálta és fogja szolgálni (a Fidéliós "kalandok" megírásával együtt).
- Nemcsak a más szemében kell kutakodni szálkák után, hanem a sajátunkéban is. Varga úr, mint nagy hatókörű és nagy hatalmú véleményvezér, azt lehet, hogy jól mérte fel velem kapcsolatban "idiótaság" részemről belefolyni a verbális digitális térbe (általa is lesilányított, tönkretett kulturális viszonyok közé).
- Szándékom szerint ki is lépek a (magyar) digitális szennyfolyamból, maradok kizárólag a zenénél és Youtube-nál. Remélem sem több kísértés, sem motiváció nem lesz felbukkanásra, vagy ha igen, akkor csak minimálisan és/vagy periférikusan.
- Fórumokat, blogomon kívüli blogoszférát, facebookot már rég sikerrel otthagytam. És mivel ilyen sixx-es posztokat soha többet nem akarok írni (hiszen csak értelmetlen energiafecsérlés régóta felesleges témákban, mint cenzúra, emberi korrektség a médiában), így talán a blogolást is végre abba tudom hagyni, ötödik nekifutásra. Abban bízom, hogy az emlegetett digitális méregtelenítés nyomán nem fog hiányozni a blogolás sem.
- Nagyjából ki is írtam magamból mindent, amihez hozzászólni tudni véltem illetbe megmaradt pozitív és konstruktív megiradandónak a digitális posványban. A tartalomgenerálás kényszere meg szerencsére soha nem érintett meg.

PS1: A webes beágyazottságot megtámogatandó, linkeltem ezt a posztot - Google által előkelő helyre rangsorolt, innen is nagy gratula ezért - Puzsér Róbert híres sixx-es posztjának kommentszekciójába, a "kulturális parazita" gondolatkör apropóján.
Puzsér Róbert: Varga Attila (sixx)

PS2 (2018.Szeptember 3): Puzsér Róbert a Majka-Curtis háború mentén írta az alábbit
VIII. Förtelmes gyalázat, hogy az Index újságírója, Varga Sixx Attila úgy mosdatja Majkát, mint egykor Schmitt Pált Obersovszky Péter. 
Telitalálatnak éreztem Puzsér Róbert tűpontos analógiáját. Kiváló ontopik adalék ahhoz hogy épül le Varga úr újságíróként, a valóságshow-k "intravénás" túladagolása közben.

PS3 (2018.Szeptember 3): Válogatott sértések - mai poszt
(1) Nem hallgatunk meg másokat.
(2) Figyelmen kívül hagyjuk a véleményeket.
(3) Tolvajok vagyunk.
(4) Nem tartjuk meg ígéreteinket.
(5) Otrombán viselkedünk.
(6) Nem tiszteljük az embereket.
(7) „Én ilyen vagyok.”
Egy PS-ben nem fogom elemezni melyik pont milyen arányban szól Varga úrról, de a "Tolvajok vagyunk" pontot az perfekt módon demózza személye. Sajnos Varga úr már annyira leépült, a fentiekből is láthatóan, hogy ugye a kérdésfelvetést sem érti: lásd a "tévék lopnak" izzadság-szagú poénkodását
Látszólag nem tulajdonítunk jelentőséget az emberek vélekedésének, de gátlástalanul lopjuk el a jó elgondolásokat. Ráadásul szemérmetlenül a saját ötleteként tüntetjük fel ezeket. Ha ezt valaki szóvá teszi, attól igyekszünk bármilyen eszközzel és mihamarabb megszabadulni, mert veszélyeztetni az egyeduralmunkat. Mások által emelkedünk a magasba, de ezt a sikert nem osztjuk meg az illetékesekkel.
PS4 (2019.November 19): Puzsér Videóblog #22 - Kultúra ≠ Bulvár
Tökvéletelenül találtam rá Puzsérnek az alábbi kiváló 4 perces - sixx-el foglalkozó -  videójára. Annyira perfekt, hogy nincs mit hozzátenni....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése