Magamról

Saját fotó
Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.

2017. szeptember 30., szombat

Kosztolányi Dezső(1885-1936): Egy és más az írásról

Rendezgetem dolgaimat és egy olyan gimnáziumi írásos emlékembe botlottam  bele, ami azonnali blogposztot követel :) Ma már ez az egész sztori végtelenül hihetetlennek hat, én magam is csak azért hiszem el, mert velem esett meg.

Történt az eset 1978-ban, a Budapesti Eötvös József Gimnáziumban, amikor is  I.osztályos voltam. Nagyon nem szimpatizáltam a magyar (irodalom és nyelvtan) tanárnőmmel Zsombori Ibolyával. Az unszimpátia kölcsönös volt, hiába no: nem voltunk "rokonlelkek"; van ilyen. Ez a rosszérzés évtizedek után sem halványodott, sőt érettebb fejjel tovább mélyült bennem Nem utálat, vagy pláne gyűlölet szinten: szimplán csak szekunder szégyenként (hogy ma divatos fogalommal éljek). Úgy él az emlékemben, mint aki  teljesen hazavágta az irodalom és nyelvtan iránti szeretetemet és érzékemet.

Sosem voltam egy lángész még reál vonalon sem, de magyar irodalom és nyelvtanból aztán végképp nagyon karcsún teljesítettem, nagyon kevés sikerélményem volt a tantárgyból világéletemben. Egész konkréten a 4+4 évet átfogó tengernyi magyar dolgozatomból egyetlen egy sem volt tisztán 5-ös. A legjobb egy 5-ös alá volt (talán Arany Jánosból), igaz ez viszont általam történt (demó-/minta-)felolvasást ért dolgozatjavításnál, mert a többi osztálytársamé még gyengébb lett. Egy idő után el is hittem, hogy selejt vagyok a témában, esélyem sincs megtanulni rendesen - mások számára is élvezhetően - írni.

Noha 20+ éves fejjel úgy éreztem van bennem közlésvágy, sosem tudtam rendesen formába önteni a gondolataimat, aminek folyománya lett, hogy jellemzően nem szere(t)tem magamat visszaolvasni: alapvető érzésem volt, hogy nagyon nehézkesen olvashatóan írok (én "értem" ugyan magamat, de be kell lássam és így belátom, hogy másnak nem jó soraimat olvasni). Ez vezetett el a mára kialakult egyedi (és elismerem borzalmas) stílusomig, hogy igyekeztem minél kevesebb betűbe minél több információt belerakni. Minimalizálandó az olvasói kínt+időt a blogomra véletlenül betévedőknél. Ami persze maga után vonta, hogy így maximális tömörítés után még nagyobb kín olvasni a szöveges hulladékaimat. Volt kommentelő, aki majdhogynem le-elmebetegezett ezért a tömörségre való minden határon túli koncentrálásomért. Nem szívtam mellre, sőt egyet értettem vele. :)

Indirekt bizonyítási kényszer is lehetett írásdühömben (kitörlendő a memóriámból a sok rossz fiatalkori emléket), amikor rengeteget leveleztem (bőven internet elött ugye), 99+%-ban lányokkal. Volt egy gimnáziumi osztálytárs srác-barátom, akinek az egyik érettségi találkozón elmeséltem és ő azonnal visszakérdezett, hogy lehet csajokkal ennyit levelezni?! :) Ma már elképzelhetetlen, hogy a leghosszabb levelem 25(!!) oldalnyi kézzel és apróbetűvel írott legyen, és kapjak is rá választ (még ha valamivel kisebb terjedelemben is). De ez a szál messzire vezetne, offtopik is itt, így abbahagyom. ;)

Visszatérve Zsombori Ibolyára, az ember a szépre emlékszik vissza évtizedek távlatában (pláne egy gimnázium kapcsán), a rosszat igyekszik elfelejteni, de az ő esetében teljességgel belém égett mennyire nem szerettem benne azt a minden fennköltség nélküli, földhözragadt, "materialista", teljesítményorientált szemléletét. Azt a kicsinyes (kalkulátorral kimért) évvégi jegyosztását. Az órái számomra, ha nem is voltak kibírhatatlanul unalmasak, de lélektelenek voltak. Én mindig is nagyon szerettem a komolyzenét és egy-egy zene élvezetekor lobogott bennem a tűz a szépség iránt. Nála egy vers számomra egy megtanulandó memoriter szöveg volt, semmi egyéb.

Az érettségi egy hatalmas botrány volt nála. Először is én bízva a lexikális memóriámban a pályakép típusú magyar írásbeli érettségi dolgozatra készültem. Na sikerült egy témát teljesen kihagyni a 4-dik évvégi ismétlésből: Radnóti Miklóst és richtig ő volt a pályakép témája élesben. Na miután ez kiesett így számomra, maradt Vörösmarty és Petőfi egy-egy kevésbé ismert úgy emlékszem szerelmes versének összehasonlító elemzése, mint második esélyes téma, ahol valamit a lexikális ismeretekből és "műélvezetből" meg lehet csillantani. Bevallom, utólag (lehet, hogy teljesen indokolatlanul), nagyon élveztem a dolgozatírást a szomorú előzmények ellenére, sőt a végén nem is bántam a pályakép-kiesést, mert még zenei összefüggést is sikerült találnom. Szóbeli előtt félrevont a tanárnő, hogy nagyon nehéz dolga volt a dolgozatom javításával és nagy nehézségébe került a felfelé húzás. Szóbelin aztán derült égből villámcsapásként kiderült, hogy 2-est bírtam kapni a dolgozatra (magyarán buktatni akart). Megvolt a "kellő" hangulatom a szóbeli felelethez, aztán a számomra tökidegen magyartanár érettségi elnöknek köszönhetően (szerintem) 4-esre érettségiztem végül. Úgy emlékszem, mind a húzott tételből, mind az érettsigizőt megforgató kérdések kapcsán álltam a sarat szövegelésileg. Az igazán csúnya történet még hátra van. Az egyik érettségi találkozóra eljött és mindenkit körbeszimatolt, ki hol dolgozik, kiből milyen hasznot tudna kihozni a maga számára, hol tudna kiadni az egyik könyvét, kinél tudna valamit jutányos áron beszerezni. Ez annyira méltatlannak érzem egy tanárhoz, hogy beleborzadok a mai napig.

Na de gimi 1.osztályban vagyunk, és még csak formálódik a (kölcsönös) unszimpátia. És mire határozom el magamat, hogy javítsak a dolgon? Elindulok egy gimnáziumi szintű prózamondó-versenyen, ahol a tanárnő zsűri-tag. Én aki mazsola vagyok az egész tantárgyhoz, alkalmatlan vagyok minden ilyen jellegű tevékenységre. Mindezt miért? Csak azért, hogy bizonyíthassam jóindulatomat, nyilván - ma már úgy mondanánk "ontopik" - bevállalható módon.

Azonban itt nem áll meg a sztori. Felkerestem nagyon szeretett áltisis magyar tanárnőmet Gilányi Andrásnét, Ági nénit. Elmondtam neki a problémámat, kértem a segítségét. És ő ingyen és bérmentve segített nekem, minimum 7+ délután (szégyenszemre nem emlékszem mivel háláltam meg neki a végén a segítségét). Először is keresett nekem szöveget (lásd az alábbi írást!), majd segített beavatni a prózamondás rejtelmeibe. Azaz amennyire tőlem tellett maximálisan felkészülten mentem a versenyre, azaz nem pusztán l'art pour l'art alibiztem egyet. Nyilván nem lettem érmes a végén, de arra emlékszem, hogy kaptam dicséretet, talán még Zsomboritól is.

Az egész sztori nagyon mély nyomokat hagyott bennem. Nyilván az egész, ahogy megesett. De ezen felül is:
(1) Kosztolányi Dezső irodalmába egy életre beleszerettem.
(2) Maga a tömörségre való törekvés életpálya-modell lett, még ha csak a magam csökevényes módján is.


Kosztolányi Dezső(1885-1936): Egy és más az írásról

Munkád kitűnő. Talán csak egyet kifogásolnék. Néha túlságosan kielégít. Jobb volna, ha kissé éhesen bocsátanál el. Az írást is akkor kell abbahagyni, mint az evést: amikor legjobban esik. Tehát ahol szükségét látod, húzz egyet-mást. Hogy mit? Ilyesmire bajos felelni. A mi mesterségünkben rombolni annyi, mint alkotni 

Hidd el, nincs nagyobb művészet a törlésnél. Én, ha tőlem függne, az iskolában ezt előbb tanítanám, mint a fogalmazást. Végre az alkotás is ezzel kezdődik. Elhagyunk valamit, ezer millió dolgot, melyet mellékesnek tartunk, és kiemelünk valamit, egyetlenegy dolgot, melyet fontosnak tartunk. Aki tudja, hogy mit ne mondjon, az már félig-meddig tudja, hogy mit mondjon. 

Tanítványaimmal először is szöveget olvastatnék. Versenyre szólítanám őket, hogy bírálgassák, dúlják föl, marcangolják szét. Díjakat tűznék ki azoknak, akik az értelem és érzés kára nélkül ki tudnak belőle hagyni. Nem azt jutalmaznám, aki egy tetszetős jelzőt talál ki, vagy egy kerek mondatot hoz össze, hanem azt, aki kigyomlál egy henye jelzőt, egy sületlen mondatot. 

Amint így szóról szóra, mondatról mondatra haladnánk és irtanók a körülöttünk sötétedő gazt, egyre világosodnék a tájék. Az az érzésünk támadna, mint az ültetvényesnek, aki szekercéjével mezsgyét hasít a járhatatlan őserdőben. Nem a szavak megbecsülésére oktatnám tanítványaimat elsősorban. Azokból úgyis untig elég van. Arra oktatnám őket, hogy vessék meg az üres és hamis szavakat, mert később csak így becsülhetik azokat a szavakat, melyekben tartalom és igazság van. 

Megmagyaráznám nekik, hogy mindig úgy kell írniok, mintha nem volna idejük, torkukon volna a kés, és haláluk előtt csak pár pillanatot kapnának, hogy valljanak legbensőbb titkukról. Megmagyaráznám, hogy mindig úgy kell írniok, mintha helyük se volna, és a körmükre kellene odaszorítaniok életük dióhéj-történetét, mákszem betűkkel., Megmagyaráznám, hogy mindig úgy kell írniok, mintha minden egyes szavukért borsos díjtételt fizetnének, akár a sürgönyzők. 

Azt tapasztaltam, hogy az izgatott emberek általában jól fogalmaznak. A halálra ítélt a vesztőhelyen ritkán kezd ilyenféle körmondatokba: „Van szerencsém kijelenteni, hogy nem zárkózhatom el annak megállapításától…”, hanem többnyire tárgyilagos, nemegyszer ötletes is, és minthogy erőszak fojtja belé a szót, a dolgok elevenjére tapint azzal a szokványos, de soha el nem csépelhető fölkiáltásával, hogy: „Éljen a szabadság!” Éppígy cselekszik az is, aki papír vagy pénz híján kényszerül rövidségre. Még sohase olvastam egy sürgönyben, hogy valaki a nagy Élet csókos lovagjá-nak vagy új utak bős szent apostolá-nak nevezte volna magát, abból az egyszerű okból, mert ezek a zöldségek helyet foglalnak a papíron, és pénzbe kerülnek a sürgönyhivatalban. Aki kedvesével egy vidéki pályaudvaron akar találkozni, ezt sürgönyzi: „Esti gyorssal érkezem, várj a kijáratnál.” Ez a legszebb líra, csupa szerelem és csók, emellett világos, célratörő is, mintaképe a jó fogalmazásnak. Minden költőnek, regényírónak figyelmébe ajánlom. 

Természetesen a rövidséget csak a saját kárunkon tanulhatjuk meg. Eleinte nehéz, fájdalmas megcsonkítani önmagunkat. Sajnálod minden sorodat, melyet papírra vetettél. Amikor törölni akarsz, úgy érzed, hogy tulajdon kezedet, ujjadat kell levágnod. De tévedsz. Nem a kezed az, nem is az ujjad. Csak a zöld, piszkos körmöd. Vágd is le. Nem kár érte. 

Gyakorlatul azt tanácsolom, hogy kezdd másokon. Végy elő írókat, nagyokat és kicsinyeket egyaránt, és olvasd őket, írónnal kezedben. Tolsztojjal – megjósolom – nem lesz sok szerencséd. Nála minden szó – csodálatos módon – a helyén van. Még szószaporítása is tömör. Iljics Iván halálá-ból egy betűt se húzhatsz. Ez a remekmű mértéke. 

Vannak írók, jó írók is, akiknek szövegéből egy tizedrész hagyható ki, közbeszúrások és kitérések, „ragyogó” részletek, melyek az egészet elhomályosítják. Vannak olyan írók, akiknek könyvéből egy harmadrész, s olyanok is, akiknek könyveiből két harmadrész törölhető. Ritkítsd a szöveget, s ámulva eszmélsz arra, hogy ez mindegyiknek csak használ: a mi jó volt, kitűnő lesz, ami rossz volt, legalábbis tűrhető. 

Írósiheder koromban egy folyóirat szerkesztője átadott nekem valami elbeszélést. Egy „előkelő” műkedvelő küldte, „okvetlenül” közölnie kellett. Megkért, hogy fésüljem meg a tíz gépírt oldalnyi kéziratot, alakítsam át, kedvem szerint hozzam rendbe. 

Miután elolvastam, mélységesen elszomorodtam. Lapos volt és bárgyú. Legjobb szerettem volna újat írni helyette. Szerkesztőm azonban lelkemre kötötte, hogy lehetőleg ragaszkodjam a szöveghez. Ennélfogva húzni kezdtem. 

Az első mondat – emlékszem – ez volt: „A Nap puffadt aranykorongja haldokolva csorgatta kincses vérét az ájult vidékre.” Eltűnődtem, hogy mit tehetek e mondat érdekében? Mindenekelőtt kicseréltem a Nap hencegő nagybetűjét egy szerényebb kisbetűvel. De így is ízléstelen volt, megokolatlanul cifra, tolakodó. Rövidesen rájöttem, hogy itt a napnak semmi esetre sem szabad „haldokolni” és vére semmi esetre sem lehet „kincses”. Kiirtottam ezt a két szót. Akkor bántani kezdett, hogy a napnak „puffadt aranykorongja” van és hogy a vidék „ájult”. Ezeknek a szépségeknek sem kegyelmeztem meg. Most a szöveg ekképpen hangzott: „A nap vérét csorgatta a vidékre.” Egyszerre fölöslegesnek tetszett a vérző nap is, meg a vidék is. A sokat hánytorgatott mondatot ezzel helyettesítettem: „Alkonyodott”. Majd javításomat megint átjavítottam ilyenformán: „Esteledett.” Amint tovább olvastam az elbeszélést, láttam, a következőkből ez is kitetszik, tehát töröltem az egész első mondatot. Körülbelül hasonló változáson ment át mindegyik. Végül a tíz oldal egyre zsugorodott. Biztosítalak azonban, hogy tízszer jobb lett. 

Nem volt tökéletes, szürke volt és érdektelen, de mégsem volt botrányos. Tökéletes munkát csak úgy végezhettem volna, hogyha minden egyes sorát kihúzom, címével együtt. Bizonyos írásokat csak így lehet kijavítani. Ilyenkor legfeljebb az író nevét szabad meghagynod. Ezt esetleg ki is lehet nyomtatni, vastag betűkkel, a munka nélkül, jeléül annak, hogy az illető csak szereplésre tart számot. Olyan vágy ez, melyet nem teljesíteni udvariatlanság. 

Pesti Hírlap, 1932. november 27.

"Hangoskönyvként": Kosztolányi Dezső - Egy és más az írásról

2017. szeptember 20., szerda

IFL-gazdaság: "A következő válságot a Startupok hozzák el a világnak?"

IFL-gazdaság: "A következő válságot a Startupok hozzák el a világnak?"

Mindenekelött a startup-ok világának, véleményem szerint, két nagyon fontos jellemzője van:
(1) sokváltozós - perdöntően blackbox-jellegű - állapottér
(2) közel sztochasztikus és így értelmesen előrejelezhetetlen tevékenység (rengeteg potenciális hibalehetőséggel).

Mostanság kedvenc idevágó zenei analógiám: a Despacito: a szakmának és közönségnek egyaránt kitalálhatatlan volt idén januárban, hogy az év slágere lesz, milliárdos nagyságrendű YT-felfutással. Még utólag/visszatekintve sem magyarázható a dolog rendesen, nemhogy előre.

Ha ez így van, akkor símán lehetséges a rossz hír: nincs jó szelekciós (ocsó-búza szétválasztó) mechanizmus a befektetési lehetőséget kereső pénzeknek.A történelem ismétli magát egy jóval magasabb tudásszinten is: merész általánosítás után végsősoron kvázi kizárólag csak az emberi intuiciónak van perdöntő terepe, ami vagy téved vagy nem (egyébként úgy tűnik nem túl jó hatásfokkal). Aminek lehet amúgy jó oldala is: a gépek nem feltétlen tudják az ilyen intuició hülyeségeit a "végtelenbe" nagyítani (bár van ilyen irányú/értelmű aggódás a világban, lásd: Stephen Hawking, Elon Musk, etc.)

Ellenkező megközelítésben: az AI/MI-s data science előrejelzési technikák amolyan spéci húzd meg-ereszd meg rabló-pandúr játékot játszanak a valóság egyre nehezebb feladványaival (egy megoldásra juthat több újabb challange). És a startup-ok korrekt érdemi elemezhetősége bizony perpillanat nagy falat, ami maga után vonja azt, hogy jellemzően sok pénzbe kerülő müködtetés után derülnek ki csak problémái, nincs olcsó megbízható előre megsejtési lehetőség.

Idevágó adatbányász-analógia: logisztikus regresszió mátrixának köbös műveletigényű másodrendű parciális deriválását (Hessian-mátrix) kompletten el kell végezni a legjobb minőségű fetaure-selection-höz (ami egyúttal már a teljes modell kiszámításával is ekvivalens/izomorf): magyarán nincs számolási nyereség egyáltalán). Nem véletlen, hogy az élet mára kikukázta a módszert nagyságrendileg jobbakat kitermelve.

Ami a sok változót illeti van ugye a startup-alapító, a befektető , a termék illetve a piac négyese.
- az alapítónak széles skálán mozgóan különböző szintű tudása, motivációi lehetnek (rossz esetben elsózni akar csak valamit, kizárólag anyagi előrelépés jegyében),
- a befektető legnagyobb problémája, hogy pénzéhez nem társul sokszor objektív okok miatt (tudás, információ hiánya) korrekt döntés-előkészítés,
- a termék lehet jó, rossz, felesleges, miközben folyamatában küzdhet kihívásokkal (könnyen, nehezen, drágán, lehetetlen módon)
- a piac lehet érett és éretlen a termékre. Érdemtelenül el is gáncsolhat, szükségtelenül/károsan fel is emelhet. Ilyenkor merülnek fel a pénzügyileg sikeres ám felesleges dolgok kontra szellemi értelemben védhető ám anyagilag mégis kudarcos típusú szembenállások.

Mi az üzenete az egésznek?
Hiába az AI/MI robbanásszerű fejlődése, mégis egyre kiszámíthatatlanabb világ felé tartunk, a sztochaszticitás jegyében
- rövidebb távokra kényszerítve,
- jóval több bizonytalansági faktorokkal,
- kisebb eredmény-perspektivákkal,
- miközben egy diverzifikálási-opció is egyre könnyebben elveszti jótékony biztonságnövelő hatását, az állapottér robbanásszerű kiterjedésével, feszültségnövelődésével.
És ebben a játékban kvázi tökmindegynek látszik, hogy "startup"-okról beszélünk-e: ha nem a műfaji sajátosságokba van a problématenger kódolva, hanem a determináló környezet egyre kevésbé érthető erőhatásaiba.

Na és ebben a kontextusban/tárgyalásban hogy néznek ki a "válság"-jelenségek?
(1) Hiába van sok erőforrás, ha szétforgácsolódik (ezt a magyar gazdaságon is szépen láthatjuk)
(2) Növekedés ellenében dolgozik a nagyobb kiszámíthatatlanság (negatív visszacsatolás).
(3) A gazdasági aktorok meglóduló fantáziája fut versenyt fékező szabályozási igényekkel, ha az utóbbi fontossága előtérbe kerül az már önmagában válságtünet.
(4) Erősebb kényszerítőerővel jelentkezhet a paradigmaváltás szükségessége.

2017. szeptember 17., vasárnap

index.hu: "Tényleg a szinkronos filmek miatt nem tudunk angolul?"

index.hu videó: Tényleg a szinkronos filmek miatt nem tudunk angolul?
index.hu FB

Én szinkron témában már kifejtettem álláspontomat, így ezt nem ismétlem most meg:
HVG: "A magyar szinkron legendás, minek nyelveket tanulni?"

Cserébe összeszedtem a sorozatok világából a három nekem legkedvesebb angol nyelvű poént.

1. Friends 1/4
Monica: All right, Phoebe?
Phoebe: If I were omnipotent for a day, I would want world peace...no hunger, good things for the rain forest....... And bigger boobs.
Ross: Well, see, you took mine. Chandler, what about you?
Chandler: If I were omnipotent for a day, I'd make myself omnipotent forever.
Rachel: There's always one guy. "lf I had a wish, I'd wish for three more wishes. "
Monica: Hey, Joey. What would you do if you were omnipotent?
Joey: Probably kill myself.
Monica: Excuse me?
Joey: If little Joey's dead, then I got no reason to live.
Ross: Joey, omnipotent.
Joey: You are?

2. Friends 6/18
Joey: Chandler, you know that girl you went to college with who became a movie director?
Chandler: Oh, yeah, Dana Keystone. She was in my movement class.
Phoebe: What's a movement class?
Monica: It's Chandler's way of pretending he didn't take mime.
Joey: Listen, anyway, she's directing the new Al Pacino movie. You gotta get me an audition.
Chandler: Oh. I haven't talked to her in like 10 years.
Joey: Oh, no, no, no. Please, Chandler, I would owe you so much.
Chandler: You do owe me so much. You owe me 3400...
Joey: Hey, hey, dude. Why you changing the subject? What? Will you make the call or what?
Chandler: Okay, I'll try.
Joey: All right. Thanks, you're the best. The last day of auditions is Thursday, so I gotta get in by Thursday. Just remember Thursday. Thursday. Can you remember Thursday?
Chandler: Yeah, so Tuesday?
Joey: Thursday. Look, if you need help remembering, just think of it like this. The third day. All right? Monday, one day. Tuesday, two day.  Wednesday, when, huh, what day? Thursday. The third day, okay?
Chandler: Thank you.
Joey: Okay.

3. The Big Bang Theory 8/5 - Back To The Future' Tense:
Howard: Something doesn't make sense. Look... In 2015, Biff steals the sports almanac and takes the time machine back to 1955, to give it to his younger self. But as soon as he does that, he changes the future, so the 2015 he returns to would be a different 2015, not the 2015 that Marty and Doc were in.
Leonard: This is Hot Tub Time Machine all over again. If future Biff goes back to 2015 right after he gives young Biff the almanac, he could get back to the 2015 with Marty and Doc in it. Because it wasn't until his 21st birthday that 1955 Biff placed his first bet.
Sheldon: Wait. Whoa, whoa. Is “placed” right?
Leonard: What do you mean?
Sheldon: Is “placed” the right tense for something that would have happened in the future of a past that was affected by something from the future?
Leonard: Had will have placed?
Sheldon: That's my boy.
Leonard: Okay, so, it wasn't until his 21st birthday that Biff had will have placed his first bet and made his millions. That's when he altered the timeline.
Sheldon: Yeah, but he had will haven't placed it!
Howard: What?!
Sheldon: Unlike Hot Tub Time Machine, this couldn't be more simple. When Biff gets the almanac in 1955, the alternate future he creates isn't the one in which Marty and Doc Brown ever use the time machine to travel to 2015. Therefore, in the new timeline, Marty and Doc never brought the time machine...
Leonard: W-Wait. Is “brought” right?
Sheldon: Marty and Doc never had have had brought?
Leonard: I don't know. You did it to me.
Sheldon: Oh, I'm going with it. Marty and Doc never had have had brought the time machine to 2015. That means 2015 Biff could also not had have had brought the almanac to 1955 Biff. Therefore, the timeline in which 1955 Biff gets the almanac is also the timeline in which 1955 Biff never gets the almanac. And not just “never gets.” Never have, never hasn't, never had have hasn't.

"10 tipikus hazugság, átverés a zeneiparban"

"10 tipikus hazugság, átverés a zeneiparban"

Egy érdekes, jól (átlagnál jobban) megírt poszt (teljesnek azért nem mondanám), ami adja, hogy továbbgondolják. Ha már hosszabb kommentre ragadtattam magamat a posztnál, akkor én is szentelek a témának egy rövid blogposztot.

Ottani kommentre is reflektálva, a legnagyobb megtekintésszámot a Youtube-on, még mindig zenék hozzák (pl.: cicás videókon túl), azaz nem ment ki a divatból a zene-dolog. Én azt annak tulajdonítom be, hogy
* qrvanehéz feladat (kiugróan) jó zenét szerezni és előadni
* a hatalmas áradatban, ipari léptékű zenei szeméthegyekkel körbevetten.
* töredék befogadóképesség mellett, (itt gondolok arra is, hogy jóval munkaigényesebb rákattanni valamire, mint régi kedvenceket hallgatni x+1-dszer)
* miközben hatalmas igény lenne/van rá folyamatosan

Miközben jó/ütős cicás videót,
* jóval könnyebb csinálni (eleve már műfaj szinten is),
* kvázi lehetetlen kiugró minőséget produkálni
* egy jellemzően magas szinvonalú felhozatal közepette
* befogadóképesség is óriási
* az igénnyel párhuzamosan (lásd munkahelyek).

Az hagyján (visszatérve a zenére), hogy nehéz feladat a zeneszerzés, de nem is igazán érthető/magyarázható se a szakmának, se a közönségnek, hogy miből lesz a nagy durranás (csak hogy előbukkanjon belőlem az adatbányász is). Despacitóra ki fogadott volna év elején? ;)

Nekem is van YT-csatornám, 1 milla+ megtekintést értem el egy eleve rétegműfaj annak is a perifériáján egy olyan videóval, ami nagyon gyenge többtízéves recsegő lemezről lett digitalizálva (sosem fogadtam volna rá, mint befutóra).

I. A példaképek valójában nem is példaképek
* Én komolyzenében utazom jellemzően, de még ott is vannak kevésbé példaértékű életek (amik aztán ma már károsan befolyásolják az életmű népszerűségét is), pl.: Anton Bruckner. 
* De szegény Beethoven-ről is egy rendkívül idegesítő fazon képe maradt fenn a kortársaktól, aminek hátterében a zseni magánya vagy éppen a süketség meg egyéb betegsége éppúgy magyarázó gyökérok lehet.
* Könnyűzenében aztán tengernyi példa van, Rolling Stones-ból Brian Jones vagy Frank Zappa, akik zenei értelemben úgy voltak kiválóságok, hogy emberileg nehezen voltak tolerálhatók.
* Azért ebbe a valóság & zenei kettőségbe belegondolni valóban hátborzongató valahol. Milyen zenész lehet egy gyilkos és hasonló kérdések merülhetnek fel extrapoláció után.

II. A jó zene mindig utat tör magának
VI. Tinédzser sztárok hirtelen befutása (Martin Garrix, Justin Bieber story)
Nem feltétlen a jó zene tör valóban utat magának.Lásd ugye napjainkban az emlegetett Justin Bieber. Összefügg ez avval is, hogy milyen piaci igényt/rést tud megcélozni - ugye sokszor kitalálhatatlan módon. Számomra az látszik, hogy siker _mindig_ lesz a zenében, ami a kortársak releváns tömegét megszólítja, ám jó zene egyre több sikkad el az áradatban meg a hangrögzítés korában az idő haladtával. Például egy Mike Oldfield karrierje szerintem ma már nem indulna be, ahogy a beat-korszak is inkább társadalmi jelenség volt, mint a tonika-domináns-szubdomináns Bach-ékat meghaladó rafinált zenei lényegű alkalmazása. ;)

III. A zenélésből nem lehet megélni
Zenélésből szerintem egy magyar típusú piacon valóban nem igazán lehet megélni. Ugyanis átlagosnál jobb teljesítmények voltak, vannak itthon, úgy, hogy a piac (nagyon) kicsi, egy eleve kicsi és talán mondható, hogy szegény országban,. Illetve országhatárokat/nyelvterületeket a zene manapság nagyon-nagyon nehezen meg ritkán tud áttörni, ab ovo (lokális marad a teljesítmény: Egy LGT vagy Syrius korabeli nyugati sikere is inkább extremitás csak).

IV. Nem számít a technikai minőség, úgyse hallja a közönség
Egy Adele-ben szerintem van fantázia. Van szép, jellegzetes egyúttal képzett és sokrahivatott hangja. Azt sem mondanám, hogy a dalai nélkülözik az invenciót (mondom ezt úgy, hogy legújabb lemezét ki nem állhatom). De hangszerelés és zenei minőség terén laikusnak is feltűnően gyengék a nótái (holott pénz lenne a történetben, ugye). A Skyfall volt egyedül részletekig menően igazán rendesen megcsinálva, és az ugye film-betétdal.

V. Pénzzel bárki vásárolhat magának karriert, hírnevet
Itt a „másik felével” a dolognak értek egyet. Hihetetlen mennyiségű zenei szemét hasít ki óriási szeletet a piacból.

VII. Hirtelen semmiből befutott sztárok
Itt is inkább nem értek egyet. Símán elképzelhető a hirtelenségből befutás (Gangnam Style), nem követelmény a régóta történő malomtaposás, nem lesz tőle „jobb” a produkció (abban az értelemben, hogy kritikus tömeget elérő). Sokkal fontosabb, hogy nehezen átlátható a sztori, még utólag is, nemhogy előre.

VIII. Sajtóban olvasható cikkek valóságtartalma, a feketöves PR lufi fújás
IX. Social média számháború, szemfényvesztés

Szerintem a szaksajtó szerepe egyre minimálisabb, lásd az indexes Stenk. Vagy lásd a Rolling a Stone típusú komolyanvehetetlenül nevetséges TOP-100 listákat. Egy komplett vergődés az egész, egy amúgy piacvezető platformokon. A social (web2-es meg „hálózat”-os) media szerepe a perdöntő. Ebben a manipulálásokon túli alapvető hitelességvesztés is szerepet játszhatott, a sokszor feloldhatatlan antagonisztikus szembenállások terepén. Komolyzenében is Fáy Miklós nagyságrendileg jobb, mióta blogol és nem a Népszabadságban ír.

X. Zeneipari "scamek", átverések
Szerintem nem kiadói, hanem szerzői/manufakturális oldalról kell manapság nyomulni, a kiadónak akkor lehet terepe, ha már van miről tárgyalni. És akkor a felsorolt problémák alapból kikerülhetők és több szerep juthat az alkotási folyamatnak, mit a pénznek.

BÓNUSZ +1:  Producerkedés, csapatmunka
Ha már "magyarproducerworkshop" a blog neve, amelyik írta és közzétette az indukáló posztot, akkor ennek a témának is szánható egy bekezdés. Nagyon könnyű asszociálni a Dalfutár-ra, mint egy érdekes nóvumra, jelenségre. Ami azokat a határokat feszegeti, hogy az alkotó-közreműködőknek mennyire kell verbálisan beszélni, mennyire tudnak csak non-verbális alkotás-szinten kommunikálni egymással, mégha később lesz is finomító közös brainstorming meg csoportmunka.

PS: Én ha belegondolok az informatikába / adatbányászatba, e téma mentén azonnal kiráz a hideg. A legteljesebb verbális kommunikáció mentén is alapvető módon tudnak félremenni dialógusok. Lásd: The Expert  Szó sincs arról, hogy félszavakból értenénk egymást, olyan szinten hiányoznak a közös alapok, a szakmai kultúra minőségibb rétegei. És ezért is üde dolog a zene világába "menekülni". :)

2017. szeptember 7., csütörtök

index.hu: "Tényleg bebizonyította a gép, hogy nem is az ember okozta a klímaváltozást?"

.
Perdöntő fontosságú ujdonság rengeti meg a netet és világot az elmúlt órákban :)
Bolcsó Dániel: Tényleg bebizonyította a gép, hogy nem is az ember okozta a klímaváltozást?/

(1) egy erős állítás okán,
(2) a vonatkozó publikáció a rangos és drága Elsevier kiadó által működtetett újságban jelent meg.
(3) a kiadó hogyhogynem megszünteti a periodikát.

* Az Elsevier amúgy jó cuccokat megjelentető neves kiadó (adatbányászatot tekintve most), több relevánsan fontos könyvet adott ki, amik az én kezeim között is jártak.
* A kiadóról többször lehetett hallani korábban az open source tudományos publikációk harca kapcsán, még az index is írt róla itt is itt.
* A felvetett altémák offtopikok itt, de azt megjegyezném halkan, hogy ritka visszataszító az alapvető módon drágának számító kiadó részéről a kötelezően megveendő publikációs csomagokban való terjesztés (ami csomagok nagyobb részét perdöntően senkit nem érdekelnek). Fogyasztó társadalom szemetelése ide is betüremkedik tehát.
* Az hogy egy peer review-n "átment" eseteleg hibás publikáció miatt egy folyóirat megszünjék, már a gondolat is visszataszító, pláne egy olyan hiszterizált témában, mint a klíma, ahol mindkét oldal nehéztűzérséggel bír (pénz, tisztességtelenség, stb.). Mert a NASA-nál, IPCC-nél nem jelentek meg orbitális baromságok, ugye, meg nem hamisítottak adatokat hozzá?! Az ilyen tudomány szabadságát megkérdőjelező inkvizitori tempót veszik át az itthoni fullajtárok is, mint Kőrösi Csaba, Hetesi Zsolt, meg Antalffy Tibor.

Ami a masszív konszenzust illeti az AGW-témájában. A 97% hibás mivoltát mára már a klímahisztisek is elismerik, Az index-cikkíró "97%-os" Bolcsó Dániel is elismeri, sőt linkel idevágóan egyet. De ez is csak utólagos és csak magyarázkodós. Ráadásul nem túl elegáns a durván elfogult NASA-tól linkelni. Vagy a cikkíró mostantól a Trump-vezérelt NASA-nak is ugyanúgy fog hinni, mint eddig?

A lényegi kérdést messze nem kapirgálja. Ugyanis nem mindegy, hogy (1) mennyire régen volt a 97%, (2) mi alapján és (3) mi a helyzet ma (lásd Trump erős beavatkozásait).

És nem szabad elfelejteni, hogy egy IPCC 2500 tudósa nagyon erős szövetséget alkot, ahol sokkal fontosabb a kötőerő a tudósok között (pénz, akolmeleg), mint az egyedi-egyéni tudományos teljesítmény. Komformista módon nincs kibeszélés, ellenvetés, itt nem tudományos fejlődésről és eredményekről van szó, hanem politikai motivációjú tömbjellegű kiállásról. Ez hálózatelméleti értelemben azt jelenti, hogy vagy együtt dicsöülnek, vagy együtt buknak, azzal, hogy a klímaváltozás topik nagy gráfjában ők kvázi egyetlen gráfcsúcsot jelentenek.

Lényegesen kevesebben vannak a klímaszkeptikusok, de ők (1) egymástól függetlenek, tudásuk (2) diverzifikáltabb és (3) könnyebben szuperponálódnak, mivel szabadabban cserélhetnek eszmét. Ha itt kiesik egy, akár 10 újabb léphet be, gond nélkül.

A 97% mibenlétéről itt egy komment, újabb érdekes adalékként.

Az Amerikai Meteorológiai Társaság 2012-ben 7000 (hétezer) tagjának küldött ki kérdőívet. 1862 válasz érkezett vissza.73 százaléka válaszra sem méltatta.A visszaérkezett válasz 26,6 százalékból, a válaszadók 52 százaléka vélte úgy, hogy úgy látja a 20. században volt felmelegedés és ezért főleg az ember felelős.(de nem teljes mértékben!) Tehát a 7000 megkérdezettből mindössze 963 (13,7 %). A másik fele, 48 % azt állította, hogy a felmelegedésnek természetes okai voltak, ill. véleménye szerint egyáltalán nem volt tapasztalható felmelegedés, vagy nem tudja , vagy bizonytalan, hogy volt-e, és ha volt mi lehetett az oka. Tehát halvány jele sincs a 97 % konszenzusnak. Sőt a hétezres tagság alig 14 százaléka nyilvánította ki , hogy szerinte volt, van, lehetséges az AGW.

Ugyanilyen eredménnyel járt a holland környezetvédelmi ügynökség amely szintén közzé tette e tárgyban a felmérése eredményét. Ők már 6550 nemzetközi (!) klímaszakértőnek küldték ki a kérdőívet. A visszaérkezett válaszok ugyanazt tükrözték vissza, mint az amerikai meteorológusoké. 1868 válasz érkezett vissza. Ebből 1233 (66 %), tehát a megkérdezettek 18,8 %-ka vélte úgy, a globális felmelegedés valós és az ember is okozhatta. 44 % szerint nem tudja, hogy volt-e és, ha volt mi okozhatta, ill. az emberi befolyás nem lehetett domináns. A 6550 megkérdezettből 4682(71,5%) válaszra sem méltatta a kérdezőket. 

És még csak az első (fentiek értelmében tehát inkorrekt) bekezdés vesézésénél tartunk. ;) Éppen ezért a másodikat "hoz-e hasznot" ki is hagyom, idő- és helykímélés miatt. Jóval kevesebb rálátásom is van, nem is tartom a fősodorba tartozónak a problémát, klímaváltozás megértése ügyében.

A "97%"-os Bolcsó Dániel sem akar és/vagy nem képes észrevenni: nem ez a fenti, meg nem a felhozott/érzékeltetett Blikk-szintű konteók, meg nem az, hogy túl sok emberi CO2 került-e a légkörbe progresszív felfutással (mert a klímaszkeptikusok java is elismeri, hogy igen).

Hanem a probléma az, hogy ez ugyanígy progresszíven magával rántja-e az üvegházhatás hatását, progresszíven növelve a földi hőmérsékletet. Csak szimplán melegszünk-e, avagy tényleg bepörgő, gyorsulóan elszálló melegedésnek nézünk elébe. Más szóval a hőmérséklet rekordok degresszív vagy lineáris skála mentén nőnek-e, avagy progresszív skála mentén (hatvány, exponenciális, faktoriális, stb.) Pontosan hogyan és milyen "output"-tal dolgozik az üvegházhatás a jelentősen progresszív felfutású antropogén CO2-növekménnyel?!

Publikálás-sztori:
 * Nem kívánok mélyebben belemenni, mert nem tudok igazságot tenni a témában, de tudományos publikálásban egyszerre van jelen (1) a zaj/értelmetlenség szűrésének igénye ugyanakkor (2) alapvető fontosságúnak ígérkező publikálás átengedésének igénye, még ha ellent is mond az addigi tapasztalatoknak.  
* Miskolcz Ferenc, PhD-zett, 20 éven sugárzásos légkörfizikát művelt, olyan szinvonalon, hogy a NASA is alkalmazta őt. Majd NASA-dolgozóként nem engedték publikálni paradigmaváltó kulcsfontosságú dolgozatát (2006-ban), amit a kor szinvonalán egészen biztosan nem láttak át a kritikusok (vagy csak tévedésekkel tarkítottan).
* Élő példa Hetesi Zsolt phd-zett fizikus, viriáltételes ámokfutása az indexes pikolaj fórumban. Azt hitte a drága, hogy egy komoly szakmunkát egy pár perces kommentben könnyedén negligálhat, sőt diszkreditálhat. És azóta csak egyre mélyebbre bányássza magát a nívótlanságban, legfrisebb Matolcsy Egyetemes cikkének problémáit már egy laikus is könnyedén átlátja: Hetesi Zsolt: Néhány megjegyzés a klímaszkepticizmus kapcsán, Magyar Energetika, 2017/1

Ugye a cikk és helyzet körülményeire ment el e poszt nagy része (megértést/hozzáállást segítendő). Paradox módon, amiről Bolcsó Dániel beszél bőbeszédűen és zajkeltően (nem átláthatóan és kontrollálhatóan) a cikk ontopik nóvumáról, az egyetlen bekezdéssel elintézhető, szvsz:

* Én, (1) saját definicóm szerinti klímaszkeptikusként továbbá (2) AI/MI-vel megfertőzött adatbányászként pro és kontra elutasítom mind az ilyen "felfedezéseket", mind a kérdés-eldöntő perdöntő súlyát az ilyen AI/MI-modellezéseknek.
* Azaz mind a most szenzációt jelentő cikk durván extrapolált konklúzióját, mind az IPCC korábbi hasonló alapokon művelt használhatatlan előrejelzéseinek perdöntő mivoltát.
* Ezek tudományosan fontos kutatások, inspirálhatnak, pro és kontra kellenek megjelenjenek (nem kéne gáncsoskodni)
* Azonban (1) proxy adatokon, (2) időben hosszan, (3) teljeskörűen, (4) megbízhatóan, (5) ennyire hiszterizált és pénzügyi szempontból túlterhelt témában nem lehet kérdést eldönteni AI/MI-modellezéssel. 
* Magyarán szó nincs arról, ahogy a klímaszkeptikusok "győztek" és/vagy az bizonyítást nyert az AGW-tagadás és/vagy nincs bepörgő üvegházhatás és/vagy felfutó globális átlaghőmérsékletnövekedés. Ez az egész egy továbbra is nyitott tudományos téma, egy érdekes modellezési kísérleti adalékkal. Semmi több.

A témába vágó blogposztok, itt a blogon:
Laszilo: Gondolatok Dr. Miskolczi Ferenc üvegházelméletéről
****
Mi az, hogy "klímaszkeptikus" és hogy viszonyul a "termogeddonista pánikkeltőhöz"?
Gyorsuló üvegházhatást nem kéne végre újragondolni az IPCC-nél?
Körösi Csaba: Klímaváltozás – Mindenki Akadémiája, 2016-12-01
Hetesi Zsolt leértékelődése hét év távlatában
Az "intelligens" Antalffy Tibor 
Eördögh Árpád: A félreértett globális felmelegedés, 2011-12-05, blogposzt 
index.hu: "Tényleg bebizonyította a gép, hogy nem is az ember okozta a klímaváltozást?"
Prediktálás börtönfenyegetettség árnyékában?
Klímaváltozás: előrejelzési visszásságok
Klímakatasztrófa előrejelzése