Magamról

Saját fotó
Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.

2017. május 31., szerda

VagyokNeked.hu, társkeresés tudományos alapon

https://www.vagyokneked.hu/tudomanyos-tarskereses

A "Feeling Finder" Google-keresés nyomán jutottam a honlapra. Mivel sok érdemi nem hámozható ki így a poszt csak a jelzésig szándékszik kiterjedni.

index: "Ha felszámolnák a szegénységet, még ennyi munka sem lenne"

Ha felszámolnák a szegénységet, még ennyi munka sem lenne

A zseniálisan pontos című fontos cikk üzenete kettős (számomra):

(1) Negatív spirálok (exponenciálisok) feszítik a nyugati jóléti társadalmainkat (fejlettséghez viszonyítható feszítőerővel). Lassabban növő (sőt befagyogató) erőforrásokra gyorsulóbb ütemben érkeznek igénylések az érintett aktorok részéről, ami feszültséget okoz akár "több kisebb részre osztás", akár "kizárás"-os megközelítés esetén.A társadalom csak diagnózisig képes eljutni, se megoldásig, se értelmes kezelésig már nem.
* Ilyen negatív spirál a munka-piac (értsd piaci alapon megfizetett, elvégezhető és megélhetést adó, piaci alapon fenntartható munkák piaca)
* De pont ugyanilyen negatív spirál az egészségügy: miközben elképesztő rohamléptékben fejlődik az (orvos)tudomány, azon közben az eredmények csak (gazdag) egyesek élvezhetik, a(z egyre kiterjedtebb) leszakadó többség automatikusan kizáródik.
Nem orvostechnológiai, hanem kizárólag financiális okból. A finanszírozható "egészségtorta" ugyanakkora vagy kisebb (nemcsak nálunk), úgy, hogy az összes elvégezhető gyógyító-tevékenység összköltsége exponenciálisan képes elszabadulni.

(2) A társadalom nagy többsége el sem tudja képzelni mi pazarlás megy politika/költségvetés szintjén, például a Pareto-hatékonyságú korrupció illetve bürokrácia mentén. (Minden felmérés azt mutatja releváns tömegek érzéketlenek a témafelvetésre, mivel nem érzékelik, nem értik azt).
Ennek a fordítottja is igaz: ha az a feladat, hogy "hogyan maximalizálható egy adott pénzösszeg társadalmi haszna": még a legegyszerűbb, 100 éve létező operációkutatási számolások elvégzésével is minden (társadalmi) képzeletet felülmúl mennyivel kevesebb pénzből mennyivel több eredmény érhető el. El lehet képzelni mire lehetne jutni a matematika legújabb, legjobb - MI-t is használó - fegyvereivel.

Azaz hiába van növekvő problémákhoz, növekvő erőforrás (ezt éljük napjainkban az EU-források bőségében), mivel az elköltési hatékonyság legjobb esetben is csak stagnál (de inkább romlik), kényszerítő erő hiányában, az ilyen cikkek/konkluziók periodikusan csak ismételni tudják önmagukat.

PS: Akik a "képzetlenség", meg "önhibában" keresik az érintett rétegek leszakadásának okát, azoknak érdemes két dologba belegondolni:
(1) Sokkal radikálisabban nő az elvárt tudás+munkaképesség nagysága, mint annak megfizetettsége. (Lásd: régen volt nyelvpótlék, ma már triviális elvárás a nyelvtudás, miközben a nyelvtudásunk társadalmi szinten(!) a béka s*gge alatt van)
(2) A fenti tudáskoncentráció-elvárásnövelés mivel specializációs irányú, így nem tud magával húzni, nem tud kitermelni újabb munkákat a lentebbi szinteket érintően.
Vegyük észre, hogy a technológia sokkal gyorsabban fejlődik, mint amennyire a tömegek embere gyorsulni tudhat.Ennek természetes folyománya/megjelenése az, hogy egyre kevesebb ember tudja ugyanazt a végeredményt produkálni, egyre több munkaerő szabadul fel óhatatlanul, beindítva pusztító társadalmi folyamatokat...

2017. május 26., péntek

index: "Ha gazdag, akkor nem lehet hülye"

 index-interjú Jeffrey Pfeffer-rel: Ha gazdag, akkor nem lehet hülye

Rendesen szívenütött a tegnapi - Szalai Bálint által jegyzett - indexes-interjú (pozitív értelemben), mind szemlélete, mind a kvantitatív megközelítési igénye miatt. Noha egyébként alapvetően nagyon szomorú témáról van szó: "hogyan ignorálódik az ember, a kapzsi pörgésben."

Az alábbiakban próbáltam a számomra legfontosabb és legszűkebb (legkevesebb betűs) kivonatot összehozni, majd a végén teszek pár személyes megjegyzést. Annyira fontos a téma és hozzá jó a mondandó, hogy szerencsére nincs sok kiegészítésre szükség.
Jeffrey Pfeffer: a Stanfordon doktorált 1972-ben, jelenleg ott (is) tanít. A menedzsmentgurunak számító kutató fő területe a HR és a szervezetelméletek, de elég szerteágazó kutatásai voltak a szervezeten belüli hatalomtól a hatásosnak vélt menedzsmenttechnikák kvantitatív felméréséig

Manapság tényleg bármit igazol a pénz. Az USA-ban biztosan, de úgy gondolom, hogy az egész világon az a helyzet, hogy annak, aki gazdaságilag sikeres, az emberek mentségeket keresnek lényegében mindenre. Nem figyelünk oda olyanokra, hogy ez a sikeresnek tartott ember vagy szervezet például okozott-e komolyabb egyenlőtlenséget, létrehozott-e stabil és értelmes munkahelyeket, vagy mondjuk az USA-ban adott-e rendes egészségbiztosítást a dolgozóinak. És aztán a pénz persze hamar hoz politikai és szociális hatalmat is.

A győzelem minden alól felment...jól látszik a sportban is, legalábbis az USA-ban. Számos edző megszegi a toborzási, igazolási szabályokat, több játékos szexuális zaklatási ügyét elhallgatják, de amíg nyernek, addig az mindig jó kifogás lesz.

Hasonló ez ahhoz, amikor valami gazdag, híres ember vagy igen sikeres vállalat vezetője elképesztő hülyeségeket magyaráz...hiszen gazdag, tehát okosnak is kell lennie....például Trump, aki sikeres üzletembernek állította be magát, majd utána sokszor hivatkozott arra, hogy valamit tudnia kell, ha egyszer sikeres üzletember.

Sokat foglalkozott azzal is, hogy a munkahelyi stressz milyen mértékű egészségügyi károkat okoz
+ ...számos jellemzőt már régóta ismerünk is, mint például azt, hogy az elbocsátások jellemzően megölik az embereket. Felviszi az öngyilkossági arányokat, gazdasági bizonytalanságot és elszegényedést hoz, mindez növeli a stresszt, amibe belebetegednek a korábbi dolgozók.
+ Azt is tudjuk, hogy a túlórák milyen egészségtelenek...nem tudjuk kipihenni magunkat, az is fokozza a stresszt és erősen rontja az egészségünket. A munka és magánélet egyensúlya vagy az egészségügyhöz való hozzáférés is mind komoly stresszfaktorok.
+ Brit adatok alapján erős összefüggés van a szív- és érrendszeri megbetegedések és aközött, hogy mennyire rendelkezünk szabadon a munkánkról.
+ Mi azt néztük meg, hogy ezek évente nagyjából 120 ezer halálesetet okoznak az USA-ban. Ezzel közvetve a munkahelyi stressz az ötödik leggyakoribb halálok lehet az USA-ban.
+ ...a felmerülő problémák nagy része nemcsak a dolgozóknak káros, hanem a vállalatoknak is. Ha kizsigerelik a dolgozóikat, akkor igazából ők is rosszabbul járnak.
+ De mindez például azon is múlik, hogy egyénileg és társadalmilag milyen mutatókat tartunk fontosnak. Ha folyton a GDP-ről és a vállalati eredményekről beszélünk, a munkavállalói jóllétről pedig kevésbé, akkor kevésbé érdemes csodálkoznunk a nehezen elviselhető munkahelyek miatt.

Itt nincs időbeli probléma? Ha a szervezeti vezetőknek folyton rövid távú célokra kell fókuszálniuk, akkor eléggé adódik, hogy teljesen elhasználják az embereiket a rövid távú haszonmaximalizálásért....
+ ha aggódunk a fizikai környezetért, akkor pontosan ugyanúgy aggódnunk kéne az emberi környezetért is.
+ A The Machine That Changed the World című könyvben például elég világosan bemutatták, hogy az elkötelezett, magas színvonalon dolgozó munkásokkal a cégek felülmúlják a versenytársaikat.

Nem kell remeknek lenni, csak a többieknél jobbnak.

Érdeklődnek politikusok vagy menedzserek az eredményeik iránt?
+ Nem gondolom, hogy manapság bárki is különösebben érdeklődik az emberek iránt
, legyen az politikus vagy vállalatvezető. De az biztos, hogy az évek során rengeteg bizonyíték gyűlt fel számos iparágban az elkötelezett munkavállalók és a termelékenység és nyereség közti összefüggésről.
+ Ehhez és a korábban felvetett ellátási láncbeli problémákhoz is kapcsolódik viszont, hogy erősen függ attól is mindez, hogy a társadalom mennyit hajlandó eltűrni. Akarjuk, hogy egy kicsit olcsóbb legyen a hűtő vagy a monitor, miközben megöl embereket ez a folyamat? Megéri, igazolja nekünk az eredmény az áldozatokat?
+ Ferenc pápa nemcsak a menekültekkel való emberséges bánásmódról szokott beszélni, hanem erről a témáról, a munka fontosságáról és méltóságáról is, és hogy a munkavállalókat jól kell kezelni, mivel a munka az életnek egy fontos része.
+ Szóval ez oda fut ki, hogy mik az értékeink igazából. Tartjuk-e annyira értékesnek az embert, mint mondjuk a jegesmedvét?
+ De egyébként az sem véletlen, hogy azok az országok jobban érdeklődnek a munkakörülmények szabályozása iránt, ahol valamiféle társadalombiztosítás keretében végül az állam fizeti a dolgozók egészségügyi költségeit.

Az átláthatóságnak is fontos szerepe lehet.
+ Hiszen egyes vállalatok viszonylag hatékonyan el tudják titkolni, hogy igazából milyen folyamatok közt dolgoznak náluk az emberek. Igen, elképesztően fontos kérdésnek tartom az átláthatóságot.
+ A legtöbb területen romló trendeket látni. Leginkább azért, mert régebben sokkal tovább tervezték az emberek a karrierjüket egy-egy vállalatnál, akár az egész életükben egy helyen voltak, a cég invesztált beléjük, ők pedig egyre feljebb jutottak.
+ Aztán inkább csak állások maradtak,...
+ ...most pedig csak feladatok....
+ Ez azt is jelenti, hogy egyre kevesebb embernek lesz hagyományos munkaviszonya.
+ Ezeket az embereket pedig nem is fogják védeni a hagyományos munkaszerződésekből származó jogok se.
+ Általában jóval távolabbi már a viszony a dolgozó és a munkaadó között. Nem tudom, mennyire törődünk egyáltalán a munkavállalókkal, de azokkal biztosan kicsit se, akik még csak nem is munkavállalói a cégünknek.

Lehet egyáltalán hatékonyan mérni ezt a munkavállalói jóllétet? Igen, az látszik, hogy egy egyszerű mutató is elég jó jelzést ad: ha önbevallással elmondják a dolgozók, hogy egy 1-től 10-ig terjedő skálán mennyire érzik egészségesnek magukat. Ez önmagában elég megbízhatóan előrejelzi a várható betegséget és a halált is, minden korcsoportban vagy etnikumnál. Az erős kapcsolat nehezen megkérdőjelezhető.

Mit gondol a mai business schoolok szerepéről? Nem tudnak megfelelőbb módszereket és szemléletet adni az új menedzsereknek? Ahogy például Duff McDonald ezt be is mutatta, az üzleti iskolák tele vannak összeférhetetlenséggel. Mivel az egyik oldalról el kell mondani, hogy hogyan néznek ki most a vállalatok, el kell mondani azt is, hogy hogyan kéne kinézniük, de másik oldalról pénzt is kell szerezni a működéshez. Szóval akitől pénzt kérek, azzal nem feltétlenül akarok túlságosan őszinte lenni.

Annyit se tudnának tenni, hogy közelebb hozzák a tudományos világot a vállalatvezetőkhöz? De, tudnának. A kérdések mögötti feltevés elméletben helyes...de a gyakorlatban mire az MBA-ig eljutnak a diákok, már bőven a húszas éveikben járnak. Addigra pedig a tanáraik szerepe az értékek kialakításában, a szemléletük formálásban már nagyon korlátozott.

Egyébként általában az álszentséget és a hazudozást jelentős problémának lehet mondani az üzleti és a tanácsadói világban? Annyiban mindenképp, hogy a munkavállalók részéről igen erős cinizmust hoz létre. Ha azt mondják a vezetők, hogy az emberek a legfontosabb erőforrásaik, aztán nem úgy cselekszenek, ha a szerénységet és hitelességet értéknek mondják, aztán meghazudtolják, és hasonlók. Az USA-ban mindenképp kialakult már egy igen erős cinizmus és illúzióvesztés a munkavállalók részéről.

Némileg kapcsolódik, hogy ha valaki vezetésről, menedzsmentről akar tanulni, akkor a legnépszerűbb szerzők és előadók olyanok lesznek, akiknek nincs tudományos hátterük vagy akár csak különösebben releváns tapasztalatuk a témában, inkább csak egyfajta kevésbé következetes prédikátorok.
Ez elképesztően nagy probléma....Ha én adnék tanácsot a menedzsereknek – amit jó eséllyel kevésbé fogadnának meg –, akkor legfőképp azt javasolnám, hogy
+ legyenek intellektuálisan kíváncsiak. Minden ott kezdődik, hogy kérdéseket teszünk fel, nem csak elfogadjuk egyesek állításait, hogy ez így van, az meg úgy. Tényleg úgy van? Mi alapján jött ez ki?
+ Például a munkaerőköltség mértéke és a bérek közti kapcsolat jellemzően messze túlbecsült. Ha több pénzt kínálnak az embereknek, akkor jellemzően termelékenyebbek lesznek és a munkaerőköltség mértéke éppenséggel alacsonyabb lehet.
+ Milyen erős a kapcsolat a nyereség és a munkaerőköltség között?
+ Gondolhatunk mondjuk a luxusmárkákra, ahol profit messze döntő része az innovációból és a márkaértékből ered, megengedhetnek maguknak magasabb munkaerőköltséget. Érdemes intellektuálisan kíváncsinak lenni, jobban megérteni a dolgozóinkat és a vásárlóinkat is.
+ A néhai Peter Drucker mondta még azt, hogy a menedzserek azért nem akarnak gondolkozni, mert a gondolkozás kemény munka.

Foglalkozott még a hierarchia kérdésével is. Miért akarnak az emberek mindig mindenképp magasabbra jutni a hierarchiákban? Általában hierarchiát hozunk létre, ha van rá lehetőségünk, ezt talán Magyarországon még jobban is látni, mint az USA-ban. A hierarchia egyébként lehetővé teszi az összetett és kölcsönösen függő emberi interakciókat, ami nem rossz dolog, és könnyen át is látják az emberek. Hallottam, hogy nemrég volt egy tüntetés, de csak hétezer ember volt rajta. Valószínűleg az egyik oka annak, hogy ilyen kevesen mentek el egy tüntetésre, az az, hogy önszerveződő volt. Az önszerveződő rendszerek viszont elég szétesésre hajlamosak, szétfolyik bennük az energia.

Hallott a CEU-körüli botrányról? Igen, és azt gondolom, hogy nem kéne egyetemeket bezárni....Ha Szilícium-völgy sikerére gondolunk, akkor nem az alacsony munkaerőköltségeket vagy az egyszerű állami szabályozást kell mögötte keresnünk, hanem leginkább a Stanfordot és a University of Californiát. Aligha mondok újat azzal, hogy az információ és az ötletek szabad áramlása kulcskérdés abban, hogy mennyire lesznek gazdagok egy ország lakói.

Amit saját kútfőből mindehhez én hozzátennék:

* A "győzelem minden alól felment" topik hátterében én a kognitív disszonanciát sejtem. Ami működhet mindkét (pozitív és negatív) irányban.
+ Annyira győzelemre vagyunk kalibrálva (sportban is), hogy lesz*rjuk a doppingot is. Nem akarjuk észrevenni, hogy fogyasztóként bábok vagyunk egy pénzzel gusztustalanul megfertőzött/eltorzított cirkuszban. Ahogy a hazai stadionépítési láz mögött is, a győzelemhajsza kapudrogja sejlik fel (persze a korrupciós pénzlenyúlásokon felül, pusztán "ideológiailag" nézve csak a dolgot).
+ De fordítva is érzékelhető a jelenség: a politikus anyira selejtember, hogy képtelen értelmes mondatra vagy bármi jóra. Nem fér bele hétköznapi világképünkbe, hogy korrupción felül juthat bármi érdemire idő, erőforrás (rezsim-színtől függetlenül). Nem tudhat beleférni sokak (perdöntően genetika és tapasztalat fűtötte) világképébe.

* "Munkahelyi stressz, egészségügyi károk, termelékenység" topik. Az én idevágó számomra erős analógiám, a szakmám által preferált, általam kárhoztatott "agilis fejlesztési módszertan". Itt a blogon bőven veséztem az "agilis" dolgot, az interjú kontextusában maradva az én problémám hármas:
(1) Általános kalapácsként tekintünk rá, ami minden szög beverésére jó. Még a kör négyszögesítését is evvel képzeli már manapság a világ.
(2) Kiemel egyetlen fókuszt (skálázható hatékonyság), minden más (pl.: humán, perspektíva stb.) szempont rovására.
(3) De ahol még helye is lenne, ott is rosszul csináljuk perdöntően, aminek következtében rohadnak el, válnak eldobhatóvá informatikai rendszerek állásukban is (nemhogy fejlesztés közben).
Kb. akkora brutális különbség van aközött, hogy valaki zöldmezősen kezd fejleszteni, avagy harmadik beszállítóként "csak" folytat projektet (sok baromság öröklésével párhuzamosan), mint fain kaszával avagy Kain f*szával parlagfű-mentesíteni.
Pfeffer analóg kontextusában is,
(1) a profit elve kikezdhetetlenül és "validálhatóan" állandó
(2) "haszonmaximalizálás" kizárólagos fókusza
(3) a tönkretett ember lecserélhető, ignorálható, eldobható

* A poén az, hogy Pfeffer javasolt gyógymódja a fentiekre úgy
(1) kiválóan adatbányász-szemléletű ([magyarázó]faktorok azonosítása, számokba leképzése, kvantitatív elemzése)
(2) hogy analógiába állítható az én általam lassan két éve javasolt gyógyszerrel az agilis-problémák csökkentése vonatkozásában, amit Agilis Talend posztomban fejtettem ki. Adatbányász mentalitásomat én sem tudom megtagadni: én is
(1) Számokat akarok/javaslok látni, ott is, ahol nem látszik (reprezentáció keretében), mint Pfeffer a munkavállalói közérzetnél.
(2) Eladható plusz termékké/faktorrá szeretnék javasolni konvertálni olyan nehezen vagy fel-nem-osztható extra rezsi-tevékenységeket, ami fenntarthatóbbá, pusztulást megállítóvá teheti a fejlesztést folyamatában. Természetesen "piac-tűrően", hogy "beleférjen" átlátható módon a budgetekbe. Ahogy Pfeffer is keresi az "ember"-t és "összrendszer-javítás" mentén, a kvantitív elemzéseiben.

* Hálás voltam Pfeffernek, hogy a GDP és eredmény mellett a jólétről is kell beszélni, különben minden gondolkodás torz és félrevivó lesz a teljes összkép vonatkozásában.

* Pfeffer szerintem túltolja a "társadalombiztosítás" jelentőségét, az ember fontosságának kontextusában. Sajnálatos (ellen)péda erre éppen Magyarország.

* "Önbevallás" a munkahelyi közérzet kontextusában. Még ez a kitöltés oldalról meghackelhető kérdőív is mennyire tudhat segíteni. Most képzeljük el azt, ha objektív/tárgyilagos kutatás támogatja ugyanezt. Csakhát "kit érdekel", teszi fel jogosan a kérdést Pfeffer.

* "Átláthatóság"-topik. A sok fontos gondolat között az egyik legfontosabb. Csak annyit mondok illusztrációnak: Uber. Milyen jól hangzik, ha csökkentés révén a pluszköltség egyéni haszonná transzformálódik, ugye? Ami aztán sérülékenyebbé, kiszolgáltatottabbá teszi a dolgozót hosszú távon. Itt sincs tehát ingyen ebéd.

* "Business school" meglátás sajnos perfekt módon általánosítható. Ki tud/mer őszinte lenni az üzleti világban? Sokszor a megrendelő maga várja el az illuziót a valóság rovására. Ahogy a modern politika is perdöntően láthatóan így működik. Álszent verbalizmus fonalasan vezethet tömeges elkeseredésbe.

* Hierarchiát illetően én (részben) ellentétesen gondolkodom, mint Pfeffer. Ő csak a szervezettséget emeli ki (értelmezésemben), amikor a hierarchia fontosságáról beszél, én viszont ugyanolyan fontos faktornak gondolom a támadást/sérülést, például a buliforradalom kontextusában, ami mindkettőnknél példa (lásd "vezetők lejáratása médiában" topikot). Erről bővebben a Kell-e vezér/arc egy "buliforradalomhoz"? blogposztomban beszéltem.

* Szomorú aktuális adalékot ad az interjúhoz a másnap megjelent elemzés (+kommentek):
Térképen: hol fogyunk, hol élünk egyre többen? illetve Facebook-on is.

2017. május 18., csütörtök

"Termelékenység"


Próbáltam kitérni a Starschema-poszt-omban a címbeli "termelékenység" értelmezési vakvágányainak publikus átgondolása elöl, de az élet csak nem hagyta annyiban a dolgot. De ha már előkerült, akkor szerencse a szerencsétlenségben, hogy remélhetőleg kevés betűből megúszom a dolgot. :)

A témafirtatáshoz jelentős mennyiségű/intenzítású impulzust kaptam a Határátkelő blogtól tegnap, a Mennyit keres a magyar? blogposztja révén. Ezer hála meg köszönet a linkelt posztnak a cikkbeli friss linkért - GALGÓCZI Béla: Why central and eastern Europe needs a pay rise - , ami az én kiindulásomat is jelenti. Fantasztikus információs csemege.

A dolog külön szépségét/báját az adja, hogy az általam mindig is kifogásolt index-es szemlélet - lásd például: De mégis miért keresnek többet az osztrákok? -, amely közvetlen és perdöntő súlyt rendel hozzá  "zöldkályhás" kiinduló pontként "anyagi problémáink"-hoz (ami termelékenység-szemlélet egyszerre definiálatlan, elavult és nomenklatúrailag megtévesztő) valamint ez a frissen linkelt és jóval megbízhatóbb cikk antagonisztikus ellentétben van egymással.

Ugyanis a cikk 20.oldalán látható táblázatból fényesen látszik, hogy miénk a legnagyobb, bérrel korrigált termelékenység, egyedül nálunk kezdődik "2"-vel. Az mind semmi, de az irigyelt németek 132%-on kucorognak csak. Erre mondja a művelt angol, hogy WTF??

A káoszt alapból növeli az, ha megpróbálunk rákeresni az interneten a definiciókra:

Termelékenység-1: egységnyi felhasznált termelési tényezőre jutó kibocsátásmennyiség. Pl: q/hold, q/munkaóra, q/db

Termelékenység-2: Az egy főre jutó teljesítményt (általában bevételt) kifejező mutató.

Termelékenység-3: egy meghatárzott idő alatt, az erőforrásokat minél jobban kihasználva előállított, minél nagyobb termékmennyiség.

Termelékenység-4: egy személy által előállított érték, a munkaerő hatékonysága...Szakszervezeti vonalon a belefektetett munka mennyiségét tekintik értéknek - miközben a közgazdászok inkább a piacon realizálható árat tekintik értéknek....A szakszervezeti álláspontnak is van létjogosultsága, mert ugyan miért keressen többet ugyanazért a munkáért egy amerikai, mint egy indonéz munkás?...Mivel mi a mai valóság talaján szeretünk megmaradni, ezért a realizált ár = érték egyszerűsítő formulával dolgozunk.

Mindenkitől elnézést kérek, de ezen a ponton ledobtam a bicikliláncot, abbahagyva a további keresgélést, idegrendszeremet kímélendő ;)

A messze legkorrektebb megközelítést ezeken a linkeken találtam:
Termelékenység
Termelékenység mérés
Integrált termelékenységi modell
Termelékenységi szervezetek Magyarországon és a nagyvilágban
Rögtön az első gondolatok mellbeverőek:
* A termelékenység, mint módszer és mint fogalom a 1980-as évektől kezdődően fokozatosan háttérbe szorult a minőséghez képest.
* A termelékenység fontosságát ugyanakkor nem szabad alábecsülni, hiszen a legkorszerűbb termelésszervezési módszereknek (pl. a Just-in-Time módszernek) is igen fontos része.
* A háttérbe szorulás bizonyos mértékig összefügg
(1) a tömegtermelésről az egyedi igények magas minőségszint melletti rugalmas kielégítésre való áttéréssel.
(2) A másik ok a fogalom értelmezésével kapcsolatos bizonytalanság.
* A termelékenység az arra való törekvést takarja, hogy az inputok (ráfordítások: tőke, munkaerő, egyéb erőforrások) a lehető leghatékonyabb módon generáljanak outputot (vagyis gazdasági értelemben vett eredményt) ...

A fenti legkorrektebb termelékenység-szemlélet is rengeteg problémával/kihívással küzd (és e bekezdésben listázott pontok felsorolása a fő célja ennek a blogposztnak, minden más csak illusztráció, meg negatív "populizmus", abban az értelemben, hogy szélsőséges érzelmek kiváltására alkalmas):
* A "termelékenység" végletekig leegyszerűsített definiciója alkalmatlan bármilyen konkluzióra, sőt félrevezetés okán kifejezetten káros. Bármi érdemi kontextushoz viszont nagyon komplex megközelítés látszik szükségesnek.
* Nem szól az inputok - termelékenységet érintő - megújulásáról, önreprodukciójáról, a tartalékképzésről, fenntarthatóságról, fejlődésről.
* Nem szól az outputok (+profitjának) - termelékenységet érintő - visszacsatolásairól, felhasználásáról. Marhára nem mindegy, hogy a hasznot kiviszik az országból, avagy a termelékenységet adók/szolgáltatók átélhetően élvezik.
* Nem szól a bérről és implikált hatásairól, mint az egyszeri embert leginkább érintő tényezőről. Ezáltal nem szól(hat) a bázis mibenlétéről, normalizáltságáról sem, amire kalkulálódik a termelékenység. Pláne szimpla skalár leképezettségben.
* Mivel alapvető módon statikus az egész fogalom, nem azól az inputok folyamatában is vett  "könnyűségéről". Hiszen lazán könnyen is lehet sokat keresni (erősen idegondolva az innovativ melókat) és verejtékezve is lehet keveset keresni. Külön érdemes kitérni az összeszerelés jellegű, szalagos, darabbéres aspektusra.
* Nem szól az inputok specifikusságáról, cserélhetőségéről/modularitásáról. Ideértem az eldobhatóság miatti kiszolgáltatottságot.
* Nem szól a (ön)kizsámányolásról
* Nem szól a skálázhatóságról. Ami megy egységnyien, megy-e vajon duplázva is?
* Nem szól a reprodukálhatatlanságról. Hiszen időben hosszan lehet sok pénzt keresni, ha a know-how rejtve tartható a másolás/utánzás elöl. Kedvenc idevágó demó-példám Széchy Tamás úszóedző, aki milliókért sem adta át edzésterveit, miközben évtizedekig egyenletesen volt kimagaslóan sikeres.
* De a legeslegfontosabb az a rendszerbe kódolt exponencialitás.
A németek nem a képzettebb, jobb életkörülmények között élőerővel jobbak nálunk (persze abban is), hanem hogy "elkölthetetlenül" dől hozzájuk a profit (például a Győri Audiból), kvázi MLM-piramis elven, mindez ráadásul erősen bebetonozottan.
Míg nálunk magyaroknál a napi túlélésre megy minden pénz (az is öldöklő és időfaktorra érzékeny verseny keretében), vagy folyik el minden esetleges plusz a bürokrácia és/vagy korrupció mocsarába.
A Határétkelős poszt egyik kommentjében írta valaki, hogy a svájci informatika éppen olyan sz*r problémákkal küzd, mint a többi, de a "Svájc-képzet/imágó" mindent felhúz egy magas szintre, míg nálunk hiába kiemelkedő valami konkrét dolog, a mocsárbahúzó erő sokszor relevánsabb.

* Ha nem elég a fenti fájdalmakból, akkor jöjjön cikk-idézésként a Határátkelős poszt megjegyzése (képként):
* Bér-kontextus is ugyanúgy csak problémákat vet fel. Mi csak háromszoroztunk 20+év alatt, lengyelek, csehek (minimum) ötszöröztek. A németek is 50%-ot javítottak nagy és erős bázisról indulva is.
* Magyarán a németek "csak" 50%-a elérhetetlen álom (erős bázis miatt is), míg az elvben szép háromszorozásunk mindent ad, csak elégedettséget nem. Hogy is van ez? Úgy vagyunk kevesebbek a régiós versenytársakhoz képest is (akikkel együtt indultunk), hogy egyúttal perspektivában behozhatatlan hendikep társul hozzá?
* És akkor nem érintettük, hogy a német bér jótékonyan szétterül az egész társadalmon belül, "olló-mentesítetten", nálunk meg leszakadás és egészségtelen - pl.: fővárosi - koncentrálódás párosodik mindehhez, "fejlődésként" (egy erősen öregedő társadalomban).
* Mindezen már csak hab a havi nettó-kereset - Reinis Fischer oldala alapján -, ahol kemény küzdelemben verjük a románokat és bulgárokat, 570 euró -val:

Konklúzió: jó meg fontos dolog a termelékenység, de
* nem ártana valami értelmesebb elnevezésű fogalommal helyettesíteni.
* XXI.században aktuális, szofisztikáltabb ezáltal használhatóbb tartalommal megtölteni, lehetőleg konszenzusosan.
* Ha a fenti pont nem megy, akkor legalább a hatótényezőket, aspektusokat azonosítani.
* A tárgyalás során a dinamizmust nem mellőzni az idő dimenzió mentén, a statikus képtől végképp elszakadva.
Ekkor talán a magyar bér bajaira is jobban találunk okokat, cselekvési terveket. Különben tovább kóvályoghatunk a sötét erdőkben, újabb évtizedekre.

2017. május 11., csütörtök

"Virtuózok", avagy hogyan kéne komolyzenei versenyt csinálni tévében

Sajnos a net különböző sarkaiba tökre szétszórva füstölögtem csak a Virtuózok komolyzenei verseny kártékonysága felett. Legutóbb talán az Oscar-díjas Mindenki c. kisfilm kapcsán írtam róla a brutális hosszúságú (55 KB/Leütéses) messze leghosszabb blogposztomban. Ami kisfilmnek a fő fókuszában szintén ilyen típusú (kórus)verseny van.

Pedig a téma megért volna egy összeszedettebb blogposztot is, pláne, hogy motivált meg érdekelt vagyok laikusként is a komolyzene felszínen maradásában (kottás videóim apropóján).

Egy gyors áttekintés a negatív pontokról csak a kronológiai sorrend érdekében és valamiféle szűken vett teljesség-igény jegyében:
* Valóságshow: zene/teljesítmény fókusza helyett az (eladható) versenyzői-sztorik, a szokásos X-Faktor stb. bulvár-feeling jegyében. Mindez a zene rovására.
* A zenékbe/előadásokba való nagyon ciki, sorozatos és rosszul időzített műsorvezetői belepofázások, olykor idegesítő háttérzenévé silányítva a produkciókat. Bősze Ádámot ettől a ponttól írtam le egy életre.
* De a talán legvisszataszítóbb valóságshow-feature, a szokásos itt aztán különösen értelmetlen elnyújtott csigázó eredményhirdetés, amit semmi nem indokol. Se valós zsüriteljesítmény nincs mögötte (sőt), se érdemi drámai értékkel/funkcióval nem megtölthető (adatbányász szakzsargonban: "nem magyarázható").
* A képzett és magas szinten tanító zsüri ritka felkészületlensége. Ha még egy Majoros Péter(Majka) is képes előzetesen egy Sztárban sztár elött készülni abból, amiről véleményt formál, akkor ez kutyakötelessége lenne a Virtuózok-zsürinek is.
* A zsüri-felkészületlenség aztán jellemző módon permanens, komolyan nem vehető, szinvonaltalan, hosszú ám felesleges általánosság-/közhely-puffogtatásba torkollt, ami mindenre alkalmas volt, csak a valódi vélemények ütköztetésére nem.
* Az igazi ítélkezés az háttér susmusban történt, ami ítélkezésre a közönség leginkább kiváncsi lett volna. Bármiféle pontszámoknak nyoma sem volt.
* További folyomány, hogy mennyire vérgáz-ciki, hogy egy Hajós András a legbutább nótáról és előadásáról is tud tömören ráadásul szakmaian szólni, legtöbbször közönségkompatibilisen és/vagy humorba ágyazottan. Hogyne lehetne ugyanez, horribile dictu még jobban, elvárható egy-egy egyetemi tanár kaliberű zsüritagtól.
* A zsüritől még susmusból származó előre megfogalmazott korrekt elutasításra sem futotta a kiesett versenyzők felé. Ami azért ultranagy gáz, mert azt sugallja (helytelenül), hogy a zenei teljesítmény nem mérhető, rangsorolható: zenei felvételiknél ad absurdum szubjektivitás/hangulat dönthet csak.
* A nyilvánvaló, laikusnak kívülről is detektálható, akolmeleg dohos belterjességből eredő csalások már csak hab volt a tortán.
* Olyan crossoveres közönségigényeknek "lefekvés", amikre egyszer maga Szenthelyi Miklós zsűri-elnök, korábbi éceszgéber explicit megmondta, hogy jellemzőbben fájnak neki.
* Arról már nem is beszélve, hogy a műsor legjobb/leghasznosabb vonása - versenyzők teljes, belepofázás nélküli produkcióinak YT-ra publikálása - a második évadra megszüntetődött.
* stb.

Aztán tegnap sixx publikált egy friss posztot a comment:com-on, Vetélkedő, reality és gasztroműsor is van az 1jó5let döntősei között címen, aminek öt műsorötlete akkora csalódás volt, hogy a szellője se érintett meg elgondolkozásilag, annyira hidegen hagyott: magam részéről még kommentet se szántam nekik. Jellemzően negatív visszhang volt a kommentelő-többség körében is. Belegondolni is fáj, milyen ötletek kerülhettek kiselejtezésre, ha ezek voltak a nyertesek.

Viszont mivel előkerült a posztban a Virtuózok verseny, ez már nagyon is elérte az ingerküszöbömet, inspirálódás tekintetében. Vagyis hogy a sok negatív kritika/kifogás/probléma után írjak egy olyan pozitívan konstruktív blogposztot: hogyan is kéne egy Virtuózokat csinálni, szerintem. Nyilván nem a realitás igényével írom mindezt, hanem a "merjünk nagyot álmodni korlátok nélkül!" szellemében.

Mik a kiindulási constraintjei egy szerintem korszerű Virtuózoknak?
* Közönség érdekességre és újra vágyik, akar róla beszélni, vitatkozni, kommentelni.
* Sőt a közönség "vért akar látni". Semmit nem változott a világ a római cirkuszok óta.
* A versenyzők kőkemény versenybe jelentkeznek általában. A nagy díj, a presztízs, az ismerttéválás reményében, lemeztelenítésnek, támadásnak kitéve magukat. Sajnos ez ma már látnivalóan elvárás még a gyerekek felé is: a maximális cél ezek tompitása, minimalizálása az eliminálás útján.
* A versenyzők között rangsorolni kell tudni.
* Mitöbb a versenyzői rangsorolást érthetővé, sőt átélhetővé is kell tudni tenni.
* Minden verseny a (mérhető, számokra lefordítható) teljesítményorientáltságról szól, komolyzenénél sem lehet ez másképpen: csak a mikéntje lehet egyedül kérdéses.
* Önmagában semmi poén nincs abban, hogy valaki y versenyző x+1-dszer eljátszik egy darabot. A zenét élővé kell tudni tenni, aktualitást kell  hordozzon minden produkció.
* Az előbbi szempontot alátámasztja az is, hogy az idő lineáris múlásával  (négyzetesen / exponenciálisan) progresszíven avul az "aktualitás". Ma már jóval kevesebben olvasnak Fekete gyémántokat, de még mindig jóval többen, mint Fanni hagyományait. Bár a komolyzene sosem fog kihalni, de nem mindegy, hogy skazenben lesz-e csak élvezhető poros múzeum-feelinggel, egy szűk sznob+valóban értő/érdeklődő kör számára. Avagy nagyobb prioritással a mindennapok részévé tud-e válni relevánsabb léptékben.

Mik a Virtuóz-megreformálásom tézisei?

(1) Teljesen más zsüri-koncepció kell:
* Nem kell nemzetközi zsüri se, mert megoldható a dolog nemzeti szinten is, korrekten, a belterjesség minél nagyobb kiküszöbölésével.
* A legfontosabb, hogy a gázsiért dolgozó zsüri is legyen teljesítményre kényszerítve. A zsürinek is legyen vesztenivalója, necsak a versenyzők vigyék vásárra a bőrüket ingyen, ellenszolgáltatás nélkül.
* A zsüripontok/-ítélkezések legyenek névvel vállaltak.
* A zsüritagok összebeszélés nélkül nyomják pacekba szembe a közönségnek az értékeléses (több szempont menti) részpontjaikat (így válik végképp szükségtelenné a háttér-susmus). Sőt egymás pontjairól sem tudhatnak menetközben, ahogy nyilván a versenyzők sem (hogy ne befolyásolja a versenyzést). Maximum az összesített (rész)pontokat lehessen megtudni a verseny folyamatában. A szerkesztő meg az outlierek és egyéb infók alapján esetleg kijelölheti, hogy ki értékeljen a zsüriből (konkrétumok szintjén!)
* Legyen lánivaló ki ítélkezik másképp a többséghez képest, ki tud disztingválni a versenyző-rangsoroláshoz: horribile dictu pontszámainak értéke ez befolyásolódjék dinamikusan. Hiszen, aki mindig maximális pontot ad annak irreleváns a véleménye, ahogy annak is, aki csak outlierre képes.
* Derüljön ki folyamatában, ki ért és ki nem a zenei teljesítmény mérlegeléséhez, megvitatható módon. A tehetségtelen, fogalmatlan ne alibizhessen a zsüriben sem.
* Csak az outlierek megvédését lenne szabad a zsürinek kommentálnia verbálisan, mert csak ez hordoz érdekességet/információt a közönség számára. (Az időt kímélni kell, illetve más fontosabb dologra tartogatni)
* Alapvető elvárás a jelenleg black box értékelés minél teljesebbkörű kifehérítése, az érdeklődés miatt is, a konteók/csalások/korrupciók értelmetlenné válása miatt is.
* Én a magam részéről megfontolnám pluszba egy valamiféle castingolt laikus zsüri részvételét is, hogy a nép hangja is szerepet kaphasson. De ez nyilvánvalóan vitatható meggondolás a célszerűség mentén.
* stb.

(2) Versenyzőket másképpen/kiterjedtebben kell versenyeztetni, hogy minél jobban lehessen különbséget tenni közöttük.
* A versenyzők tudjanak beszélni a zenéről, darabról, az általános közhelypuffogtatáson felül. Ha már a mai zsüri-generáció nem tud verbálisan beszélni a zenéről, produkciókról, akkor legalább a fiatalok legyenek rákényszerítve. Alakuljon ki egy közönséggel közös nyelv, ami bővítheti az érdeklődő közönség körét, élővé, aktuálissá tudja tenni a zenét. A versenyző a hangszere mellöl (horribile dictu azt használva) nyilatkozzon arról, miért választotta azt, amit, mi fogta meg, mi az üzenete a darabbal, egyáltalán helyezze az egészet értelmezhető kontextusba, stb.
* Legyen kötelező/elvárt versenyrepertoár is a verseny meghirdetéssel párhuzamosan. Annál nagyobb kiterjedésű legyen ez a repertoár minél triviálisabb szimplán eljátszani egy-egy választott darabot. Csajkovszkij híres b-moll zongoraversenyét lejátszhatatlannak nyilvánította az akinek dedikálódott. Ma már kötelező alapmutatvány, minden profi zongorista számára. Bach fúgát írni, Bachnak írni nagyobb kihívás volt: ma már zeneszerzés szak, első évfolyamon zh-feladat nagyságrend Bach-stílusban írni valamit.
* A zsüri(megbízott) kérhessen konkrét rövidebb darab-részletet, a kötelező körben instruálja a versenyzőt, hogy lehessen tesztelni mit ért meg, mennyire rugalmas, formálható a versenyző, mire és hogyan képes reagálni.
* A legszebb az lenne, ha véleményütközés is lehetne, a közös épülés jegyében.
* Előbb-utóbb eljön az imporivizálás versenybeültetés ideje is.
* stb.

(3) Műsorkoncepció:
* Ne a versenyzősztori legyen a fő rendező elv. Majd a nyertes, vagy első három helyezett kaphat kisfilmet a hátteréről. A zenének kell fókuszban lenni, a művészi előtérbe helyezést ki kell érdemelni.
* Legyen elérhető referencia-felvétel a produkciókhoz (neten elérhetően), amihez képest viszonyítva pontoz a zsüri. Ez lehet nagyon jó, nagyon rossz, vagy akár átlagos felvétel is: mindez segítené a közönség értékelési képbekerülését, a zsüri is azonnali feladat/kihívás elé kerülne vele. Az egésznek az az értelme, hogy ne teszemazt [1-10] zárt intervallumból pontozzon a zsüri, hanem referenciához képest való eltérés(nagyságo)t, mindkét irányba (plusz-mínusz). Fontos a referencia változó színvonala, az értékelések érthetőbbé tételének követelménye miatt.
A referencia-felvétel maga meg azért fontos, mert egyforma súllyal kell megítélni az elsőként illetve utolsóként fellépő versenyzőt. Ennek egy módja lehet a műsor végén pontozni, de a közönségnek eladhatóbb az azonnali értékelés: viszont azt akkor korrektebbé kell tenni.
* stb.

(4) És akkor a legfontosabb, az én laikus elvárásaim a zsüriszempontokra, ötletelésként, draft-verzióban:
* Dr. Élő Árpád matematikus, fizikus, sakkozó és üzletember máig ható módon reformálta a sakk-minősítést. Olyan sikerrel, hogy más sportágakra is igyekeztek átvinni, még focira is. Ez kiváló kiindulási pont.
* anyagerősség, virtuózitás: nyilván nem mindegy Anna Magdalena Bach füzetkéből játszani vagy akármelyik Beethoven-szonátát. Azt gondolom eléggé jó hatásfokú konszenzussal lehetne disztingválni a művek között. Az sem baj, ha vannak/lennének azonos nehézségű művek.
* elegancia: nem mindegy, hogy erölködik valaki, vagy elegáns könnyedséggel hozza az előadását. ahogy egy nyelvvizsgán is pontozzák azt, hogy ki mennyire "fluent" valaki. Vagy még eklatánsabb példa Berki Krisztián, 2010-es londoni aranyérmet hozó, lógyakorlata tornában. Pont nem anyagerősséggel nyert, hanem szép elegáns tornászásban.
* kottahűség, hibátlanság/pontosság: itt én elsősorban a kirívó és nem kirívó hibákra gondolok. Ez az a kategória, amit a zenészek nagyon egzaktan érzékelnek, például a laikusokkal szemben is. A pontosság talán annyiből bővebb, szigorúbb, tehát jobb a kottahűséggel szemben, hogy például koherensnek is kell lenni a válaszott tempóval pluszban.
* (zene-)értelmezés: ez az állandó fóbiám és vesszőparipám, akár a világ összes zenészével szemben is (lehet, hogy egyedül vagyok vele a világegyetemben). Igenis fontos szerintem, hogy kis lépés technika/virtuózitás előrehaladást kövesse kis lépés szellemi/lelki előrehaladás zeneértelmezésben, mondandó megfogalmazásban. A felnőtt Gyöngyösi Ivettnél volt nagyon érzékelhető számomra, hogy briliáns technikája nagyon gyenge zeneközvetítő erővel párosult, ugyanolyan félresiklott pályán mozog, mint az agyonsztárolt, agyonhype-olt Schiff András. Nem lehet 100%-ban csak virtuózitásra koncentrálni, a zene lényegének mellőzésével. Egyensúlyban kell lenni a technikának ami kiszolgál, a szellemi erővel, amit kiszolgál.
* érettség, választott darab testreszabottsága: én elhiszem, hogy nagy truvájság két nap alatt megtanulni egy darabot és elfogadhatóra hozni, de én hadd lelkesedjem már jobban az érett kidolgozott előadásokért. Ahogy a sakkban is ugyan látványos az ötperces villámparti, mégis a rangot inkább a rendes játékidejű partik adják.
* korral arányos teljesítmény: ez nagyon fontos, ugyanakkor nagyon nehéz mérőszám. Abszolút nem mindegy akárcsak 10 évesen illetve 11 évesen produkálni valamit. Másképpen közelítve: 3 éves vagy 4 éves tanulás után produkálni valamit. A zseni leginkább ennél a pontnál ragadható meg.
* hangszer: nem mindegy zongorázni vagy mondjuk citerázni tudni. Az előbbinél a művészi szinthez lényegesen több év tanulás/munkaóra kell. Félreértés ne essék egyik kedvenc hangszerem a citerám, ha valaha hangszertanulásra adnám a fejemet, tuti citerázni tanulnék, pont azért, mert a legtöbb és legnagyobb sikerélményt adhatja egy olyan zenei antitalentumnak, mint én is vagyok.
- frazírozás: ez olvasatomban már finomhangolás, amit elsősorban a zenészek értenek, tudnak, a nagyközönség nehezebben emészti a dolgot. Mivel a zenészek által szépen mérhető a dolog, tőlem természetesen jöhet. :)
* aktuális rákoncentrálás, ihletettség: aki indiszponált, azt egy verseny keretében minusz pontokkal sújtanám. Szomorú, pech meg minden: de a verseny, a többi versenyző felé való tisztesség megkívánja. De van bőven pozitív megközelítés is: Kocsis Zoltán nyilatkozta egy interjújában, hogy volt amikor annyira megszállta az ihlet egy darab játszásánál (sajnos nem készült róla felvétel), hogy utólag még ő maga sem értette, hogyan mi által irányítódott ennyire transzcendens módon a kezének ujjai a billentyűk felett. Igen is van pillanat ihletettsége, amit illik észrevenni művészek játékában.
* stb.

2017. május 9., kedd

HVG: "A magyar szinkron legendás, minek nyelveket tanulni?"

HVG: A magyar szinkron legendás, minek nyelveket tanulni?

Klasszikus örökzöld téma! Sokan futottunk már neki sokszor. Mindezidáig a legérvényesebbet kedvenc nyelvtanulós blogom célraorinteált posztjában olvastam (kvázi ez volt az első élményem ott, és mélyen meg is ragadott).
"Utánajártunk, mi az összefüggés a nyelvtudás és a szinkron kontra feliratozás háború között."
A HVG-s szerző Bodnár Zsolt ígérte a fentieket. Ám a brutál hosszú posztban, még érinteni sem sikerült a szembeállítás első felét. ;)

Én mindenképpen helyet szorítanék a művészi szinkronnak. Lássuk be kevesebbek lennénk a Frédi és Béni magyar verziójának hiányával. Ahogy a szinkronos filmélvezet is létező releváns ignorálhatatlan "műfaj".

Ám egy füst alatt jó lenne, ha az alapértelmezés a felirat lenne, opcionálisan rentábilis blockbustereknél bőven teret engedve a szinkronnak (nem pedig fordítva, ahogy ma látjuk). Nem a kizárólagosság, bürokratikus agyonszabályozáson kéne a hangsúlynak lenni, hanem megengedő/választható párhuzamosság-on.

Ha milliárdhegyeket elégetünk a kudarcos nyelvtanulás-témában, évtiezedek óta, pártállástól függetlenül, akkor a plusz feliratos verzióknak bele kell férnie. Különben is a felirat-elutasításon ideje lenne társadalmilag is reszelni egy kicsit, mert nagyon gáz, szvsz. Mondom én, akinél nagyobb lúzer balf*szt keveset hordott a hátán a Föld, nyelvtanulás terén.

Egy skandináv vagy holland helyzete valóban más feliratos filmek esetében, mint egy magyaré, de végső érvként/hivatkozásként mára ez nemkicsit ciki, szvsz. Sokkal kevésbé kellene fájjon a felirat-dolog, mint amekkora (csúnya) feneket kerítünk a durva léptékű teljes elutasítással.

A kérdés másik vetülete, hogy jóval kevesebb Frédi és Béni van a mérleg potitív serpenyőjében, mint ami veszteség van a nem-eredeti hangú filmek révén. Egészen egyszerűen fékezett habzású a filmnézés-élmény az utóbbi esetben, statisztikai relevanciával.

A feliratos film NEM csodaszer/orákulum. Egy kellemes, opcionális kiegészítő lehetőség. És mint mindennel ezzel is érdemes lehet okosan végiggondolva élni.

Az én szempontjaim:
* Ne moziban, hanem PC-n kísérletezzünk elsőként
* Kerüljük a hadarós, hangos háttérzajú, spéci nyelvezetű, etc. dolgokat. Én speciel nagyon tudom ajánlani a koreai történelmi, tévésorozatokat, annál is inkább mert,
+ nagyon kevés szöveg van bennük (annyira lassan csordogálóak)
+ nagyon szűk szókinccsel dolgoznak, a csendes, meditatív ázsiai mentalitás miatt.
+ olyanok fordítanak angolra, akinek szintén nem anyanyelvűk az angol, mint nekünk (élnek egyszerűsítéssel, rendesen).Nem Cambridge-be akarunk rögtön jelentkezni, bőven elég, ha értjük a mozgóképet, ami megy a képernyőn. És innen lehet aztán feljebblépni a nyelvtudási grádicson.
+ stb. 
* Önálló film helyett sorozat preferálása, hogy legyen alapélményanyag, amihez csak kiegészítés jön pluszba ("észrevétlenül"; értsd kevés ráfordítással, potenicálisan nagy sikerélményként).
* A angol hang+magyar felirat esetén borzasztó nagy fegyelemezettség kell (hangra koncentrálásban), ami szerintem az emberek ~90+%-ban ilyen léptékben nincs meg. Ezért inkább kerülendő. Ha véletlenül meglenne, akkor ez lehet a legeslegelső lépés (lehető leglassabb filmekre alkalmazva)
* Nem szabad eröltetni, főleg műfordítás irányába az értést (saját káron szerzett tapasztalat). Egy laza körbe ami belefér annyival kellene megelégedni. És fokozatosan lehet aztán növelni a penzumot, hogy mennyi férjen ebbe a laza körbe.
* Nem mindegy,hogy elsőre vagy másodszori nézésre váltunk feliratra. Ha van az embernek kedve másodjára is megnézni egy filmet, akkor az tudhat segítség lenni, jobban lehet nyelvtanulásra fókuszálni. Igaz manapság egyre kevesebb a többször nézhető film.
* Abban is lehet fokozatosság a legelején, hogy
+ szimplán idegen nyelven visszamondani a hallottakat (általunk dekódolt részleteket)
+ aztán jöhet egy pici szövegváltoztatással való lényegismétlés
+ aztán jöhet az igeidő-váltás.
+ aztán jöhet a nézőpont-váltással való elbeszélés
+ stb.

Nyelvtanulással, nyelvtanítással foglalkozó blogposztjaim:
index.hu: "A hetvenes évekbe tért vissza a tanárképzés" - Angol nyelvoktatásról, nyelvtanulásról
index.hu: "Kamu nyelvtanuló oldalak verik át a naívabbakat"
index.hu: "Nem fair, hogy nyelvvizsga kell a felvételihez"
index.hu: "Nyelvtudásban abszolút utolsók vagyunk az EU-ban"
index.hu: "Miért beszélni diákok rosszul angol?"
blog.hu: Nyelvtanulással foglalkozó blog
***
Az Anki-val magolunk-e avagy memorizálunk?
Anki - SM2 algoritmus-variánsa
Ankiban rejlő rendkívüli potenciál
Go Angol: A 7 nyelvtanártípus, akitől menekülj!
Gaál Ottó-féle Kreatív nyelvtanulás
Englishbox: felmérő tesztek (kezdő, közép- és felsőhaladóknak)
Gépi audio2text konverzióról
Effortless English - egynyelvű angol nyelvtanulás
Dr.Makara György: A kvantum nyelvtanulás felfedezése
Disputa: Relaxa Villám / QLL (Kvantum nyelvtanulás)

2017. május 4., csütörtök

"Házasság első látásra"

.
A társválasztás és adatbányászat keresztezése klasszikus és időben talán legelső nagy - posztokon átívelő - témája ennek a blognak. Íme az előzmények:

Társkeresés és adatbányászat témát érintő blogpostjaim:
Társkeresés adatbányász alapokon
Társkeresés - Numerátorok
Dr. Helen Fisher mint a szerelem "brittudósa"?
Dr. Helen Fisher kérdőíve társkereséshez
Dr. Helen Fisher - Zárszó
Társkeresés adatbányászati támogatással
Beszéd, mint a sikeres párkapcsolat prediktora?


Az RTL-n most indult egy külföldről adaptált egy olyan címbeli valóságshow, aminek homlokterében az a speciális szituáció áll, hogy férfiak és nők úgy házasodnak, hogy az esküvő napján az anyakönyvvezető elött, közvetlenül az "igen" kimondása elött látják először egymást.

Na ez egy újabb dimenziót ad annak az engem 8+ éve foglalkoztató alapproblémának, hogy lehet-e tudományos eszközökkel "kívülről" támogatni párok egymásratalálási folyamatát.

Úgy tűnik a népek vevők az új show-ra (abban az értelemben, hogy foglalkoznak a dologgal), az indexes comment.blog.hu is rácuppant a témára, rövid időn belül már három rövidebb-hosszabb blogposztot is publikálódott sixx-től, generálódott hozzájuk lassan 200-hoz közelítő komment is. Már csak az a kérdés, hogy lesz-e belőle "hogyvolt". :)
2017.május 8-án kiderült íródik a hogyvolt is, Jean Moriarty által:
1x01-02
1x03-04

Két alapvető aspektusa van a témának (nézőpontomból):
(1) E blogot érintő adatbányász-szakmai
(2) Tévés és egyéb körítéses

Az utóbbi tévés aspektussal kezdem, hogy gyorsan túl lehessek a kötelező és számomra kevéssé érdekes/releváns ám nem megspórolható körökön.

* Szabad-e így házasodni?
- Sixx első témabeli posztjához rögtön politikát kapcsolt bulváros felcsigázás mentén "Semjén Zsolt legvadabb rémálma". Alapvető módon befolyásolva ezzel a rákövetkező kommentfolyamot is. Magam részéről nem tudom, sőt nem is fogadnék rá nagy pénzben, hogy paláver-szinten veri-e ki a biztosítékot Semjén Zsoltnál. Igaz, én a boltzáras történet megtapasztalt lefolyására sem tettem volna fel egyetlen lyukas garast sem, aztán mégis megéltük úgy ahogyan az megesett. Szóval nem releváns a politikát érintő véleményem.
- Én magam azt gondolom, nemhogy szabad, meg nem látni hozzá semmi akadályt (korrekt ügyrendezés mellett csak természetesen). De azonban ellenben viszont az esküvőt megelőző előzetes 30 napos kötelező adminisztatív kűrt is eltörölném, annyira idejétmúlt felesleges atrocitás a nemzettesttel szemben.

* Lehetséges-e előzetesen előírt 30 napos követelmény mellett hitelesen leforgatni az egész valóságshowt, póriasan fogalmazva ordas nagy kamu-e az egész?
- Egyfelöl az FB-n van olyan jogi vélemény, hogy a szereplők RTL-es szerződéskötése nem tartalmazhat alanyi jogról való lemondást (családjogi szerződés kapcsán történő szabad véleménynyilvánítás joga). Ahogy szerzői jogról sem mondhat le szerző semmilyen szerződésben, merthogy a szerző intakt tartozéka a saját szerzői joga. Szóval, hogy per definitionem kamu.
- Másfelöl látott már olyat a világ, hogy a jogot megkerüli a világ. A világnak a legelkerekedettebb szeme láttára. Ehhez csak egy picit kell körülnézni például a magyar közélet valóságshowjában. ;) Szóval tőlem símán lehet, hogy nem kamu, minden jogi csürcsavarás/kockázat ellenére sem.

* Komoly-e házasság?
- Az ötletfelvetés számomra egészen biztosan, különben nem lenne ez a blogposzt sem, ugye. :)
- Minden más nyitott kérdés az "igen" és "nem" két véglete által átölelt teljes spektrumon, másképpen fogalmazva nem tudom.
- Elvben valóságshow-s pénzkeresési céllal símán bevállalható a dolog, relevánsabb hátrány nélkül, azaz ha már valaki bevállal egy valóságshow-s szereplést, akkor már nem kell osszon-szorozzon egy házaságkötés (és válás).

* Jó műsor-e, nézhető-e?
- Az első adást láttam, ennek alapján számomra nézhetetlen. Letöltés után, többszöri megszakítással, nagyon kis adagokban, ámde pörgetés nélkül végül is abszolváltam a teljes megnézést.
- Halálra idegesített az egész cucc, én feszengtem a legjobban, nem a szereplők.

* Jó ötlet-e valóságshow-val fertőzni magát az alapgondolatot (házasodás nulla kapcsolati-előzménnyel)
- Számomra, amennyiben komoly és nem Ranschburg Jenős "Családi kör" típusú cucc az egész, akkor az intimszféra megsértése (így nem vagyok rá kiváncsi).
- Ráadásul a tévé kikerülhetetlenül ab ovo torzít a megjelenítés során, bármiféle érdemi elemzést alapvetően tönkretevő módon.
- Hiába no, nem vagyok edzett, sosem bírtam a műfajt. A Virtuózokban is sok más mellett pont a valóságshow-s feelinget nem bírom. Nem valószínű, hogy megnézek még egy adást.

* Scripted-e a reality?
- Én a "nem"-et tippelném magamtól.
- Egyetértek sixx-szel, hogy előbb-utóbb kibukna a méteres kékeres lóláb, ha ekkorát kamuzna összeesküvés jelleggel az RTL. Amit el tudok képzelni az a minimális direkt belenyúlás, minden más "hangulatfokozást", "érdeklődésfenntartást/-generálást" a castingra, interjúkra, vágásra hagyva.
-  De fogadni tuti nem fogadnék rá vagy ellene.

* Ezek az "RTL-szervezte" házasságok mennyire lesznek hosszúéletűek?
- Az amerikai - AI/MI inspirálta kapcsolatos - visszamérések jelentős eredményeket mutatnak, életképes, növekvő piacot generáltak. De ott nyilván:
(1) Jóval nagyobb merítési méretek (már évekkel ezelött is 1.6 milla, csak a Chemistry-ben)  vannak a magyarhoz képest, pláne a jóval szűkebb RTL-valóságshow szintjén, ahol van 8 pár így-úgy összerakva. Lássuk be a legjobb ki sem talált algoritmus is azonnal felteszi mindkét kezét... ;)
(2) Amcsiban nincs valóságshow-körítés, az egész megmarad az intimszférában. Ráadásul házasság sem kötelező, mint az RTL-nél.
(3) Nem kell rögtön az első körben győzni: csak annyi a cél, hogy esélyesebb jelöltek rendelődjenek össze. Míg az RTL-nél nehezen hisszük, hogy a résztvevők újabb esélyt kapnának: maximum egy második évadban... :DDDD
(4) Ne felejtsük el, hogy mi magyarok gyakran kapjuk az ívet, hogy túlzottan egyénieskedők vagyunk. Amire csak erősíthet opcionálisan a túlzásbavitt válogatás, horribile dictu "felüllövés" az igényekben.
(5) Ismerve az RTL meg a valóságshow lelkivilágát, működését, kötve hiszi az ember, hogy prioritás volt a kapcsolatok hosszútávú sikeressége. A pénz, reklám, marketing más követelményeket támaszt a sztori-eladhatóság mezsgyéjén. Magyarán szakmai szempontból túl nagy következetéseket én nem vonnék le az RTL-es cucc kapcsán.
- Szóval én egyetlen tévéshow-s házas kapcsolatra sem tennék nagy pénzt, szemben az amcsis verzióval (ahol viszont igen).

És akkor ta-da-dam, jöjjön a lényeg, a tárgyat illető domain-specifikus szakmázás. :)

Elöljáróban a most idetévők számára írom, hogy nem kell (túl)misztifikálni, meg csodaszernek látni az egész AI/MI-s alapú társkeresést. Mindösszesen annyiról van szó (de ennyiről viszont igen), hogy sokszor eleve nagyon alacsony sikeres perspektívájú pártalálási valószínűségeket próbál javítani matematikai eszközökkel. Kiszórja a relevánsan esélytelen összerendeléseket, a nagyobb valószínűséggel bíró párjelöltek közé esélyesebbeket próbál tenni. Az egész adatbányászat általános célja is ebben ragadható meg leginkább. Semmi extra, ennyi....

Van a Földön 3.5-3.5 milliárd fickó illetve csajszi, egyenként sokszor meglehetősen bonyolultan komplex - ám számok nyelvére is leképezhető - lélekkel. Közülük sokan szerethetnek párosodni, mitöbb sokan meg is tették a múltban, jó sok tapasztalat-tömeget generálva. Mindez ideális terep elemzésre a "big data"-fanatikus adatbányásznak, mivelhogy a data mining/science arról szól, hogy nagytömegű adatban kell rejtett mintázatot találni, például osztályozási(vagy speciálisan prediktálási) célzattal.

A téma nekem kétszámjegyű éves fixa ideám (és az adatbányászat csak erősített ebben, meg plusz löketet adott), amikor még híre sem volt legalábbis itthon a dolognak. Ma már elmondható, hogy Amerikában is sokan csinálják (pl.: eHarmony, Match, Chemistry, 4-500 kérdéses kérdőívvel!!), de itthon is (elsőként talán a Randivonal kísérletezett vele). Kell-e erősebb bizonyíték mindehhez, hogy képes voltam egy valóságshow-epizódot pörgetés nélkül végignézni az ügyben. :DDDD

Kérdés milyen magyarázóváltozók alapján mennyire hatékonyan lehet előrejelezni egy párkapcsolat sikerességét (feltéve, hogy ez a cél, nem pedig teszemazt például egy jólsikerült egyéjszakás kaland, ami szintén lehet valakinek valós releváns [szűkített] scope).Mindehhez "csupán csak" pár dolog kell
(1) kérdőívvel fel kell mérni a párkapcsolatra-kandidálókat,
* akik egyrészt fizetnek sokszor ezért a lehetőségért,
* másrészt érdekük az őszinte válaszadás,
* harmadrészt nehéz "meghackelni" egy komoly kérdőívet, mivel nincs "jó" és "rossz" válasz az egyébként szokásosan sok kérdésre.
(2) kell egy matching-algoritmus, amit sokféleképpen lehet implementálni; speciális "távolság"-fogalommal dolgozó klaszterezéstől elkezdve, [0-1] valószínűség-intervallumba leképező prediktálásig terjedően, opcionálisan megfejelve kombinatórikus optimalizálással.
(3) Opcionálisan párkapcsolati együttműködési "munka" infói alapján tuningolni

Az első tervezési kiindulás az lehet, hogy párkapcsolatban vannak
(a) peremfeltételek és van a
(b) együttmunkálkodási párkapcsolatépítési folyamat.
A dolog nem triviális, hiszen van aki vitatja az (a) hangsúlyos szerepét. Az adatbányászat értelemszerűen az első pont (pl.: kérdőív-alapú) feltérképezésében, illetve "algoritmusba-keverésében" tud érdemit mondani, segíteni könnyebben, mondván a harmóniát támogató peremfeltételek, harmónikusabb együttműködést vetíthetnek előre, relevánsabb léptékben.

A (kérdőíves) adatgyűjtés második tervezési vízválasztója rögtön az lehet, hogy hány %-ban alapozódik személyes explicit mondjuk így "kulturális" információkra, vagy perszonálisan befolyásolhatatlan hormonháztartásos "implicit" információkra (amire egész rendszert épített dr.Helen Fisher antropológus, a Chemistry-ben). Az "explicit" kiindulás problémája, hogy zajos/megtévesztő lehet, míg az "implicit" kiindulás problémája meg, hogy esetleg túl kevéssé releváns.

Egy következő tervezési vízválasztó, hogy szemben a csajokkal a fickók picit könnyebben/szívesebben hagyatkoznak első benyomásaikra pozitív érzés megléte esetén, sőt tartanak ki mellette, könnyebben jön a szerelem átlagos viszonyok között is. Amúgy ez a valóságshow első adásából is lejött (nem mintha ez jelentene akármit is). Az egész data mining approach kvintesszenciája, hogy a kétsebességes (ad absurdum fordított felállású) relációt tudhatja egyensúlyba hozni, horribile dictu harmonizálni a kezdeti párkapcsolatépítési szakaszban.

Ez rögtön felveti azt a releváns kérdést hogy szemben azzal, hogy hány százalékban sikeres a gépi matching, sokkal fontosabb a sikerességet abban mérni, hogy a párkapcsolatra kandidálók, elhiszik-e ennek a gépi matchingnek:
* hogy potenciálisan hatékonyan tudnak előzetesen zajt/felesleges köröket eliminálni, időrabló, sokszor kevéssé élvezetes meg szükségtelen mentális próbatételeket csökkenteni a párkeresési folyamatból.
* hogy fontosabb az esélytelen jelöltek könnyű kiszórása, a még mindig sok esélyes jelöltekre redukálásával.
* hogy a félresikló kezdeti kommunikációk, bénázások elhibázott konkluzióinak/következményeinek hatása csökkenthető (első benyomások kevesebb rossz "outliert" generálnak).
* hogy az "ördögnél egy fokkal szebb legyen a fickó" gondolat tudhat teljesen más (jelenidejű) megvilágítást nyerni a sok problémát implikáló "válogatási stressz" kontextusában.

A következő releváns vízválasztó, hogy meddig extrapoláljuk tovább a gépi-matching-es kérdéskört. Én mindig csak addig gondolkodtam eddig, hogy email-címcseréig van szerepe a gépeknek, algoritmusoknak, onnantól 100%-ban "emberi" a folytatás. De végül is logikus ötlet, hogy a régi korok praktikus kiházasításához hasonlóan a gép házasítson ki. Csak míg régen, szülői/gazdasági megfontolások voltak a párosító motivációs erők, ma már a szerelem, romantika, vágyak, kulturális és egyéb háttér lehet a rendező elv a gépi matching számára. De nem csak motivációs erő megléte a közös, hanem a minősége, hiszen mindkettő "külső" típusú (hiszen kívülről jön mind a szülői presszió, mind a gépi matching hatása, ami tovább erősíti a ma is létező párválasztáshoz köthető környezeti nyomást)

Utolsó releváns tervezési vízválasztónak a valóságshow kontextusában említhető specifikumokat említeném:

* Tévés zaj, plusz torzító nyomás. Marhára nem mindegy, hogy a párok maguk belsőleg intézik a saját ilyetén spéci házasságukat, avagy kamera elött.Élve az előfeltételezéssel, hogy nem kamu az RTL egész show-ja.

* Szakemberi verifikáció/rásegítés illetve dinamikus személyreszabás a kérdőíves felmérés nyomán. Nyilván ez egy költséges extra/bónusz a tisztán gépi illetve általános kérdőívezéshez képest, de távolról sem triviális, hogy jobb eredményt ad, analóg módon a dimenzióredukció információveszteség melletti sokszor jobb minőségű végeredmény-előállításhoz.

* És talán a legeslegfontosabb: a házasodásban érintettek köre. Egy Megasztárba/Csillag születikbe jelentkeznek 1-2.000-en maximum, amibe beletartozik a fahangú zuhany alatti kornyikáló lúzer madarak is. Egy ilyen házasságba jóval kevesebben jelentkeznek, és belőlük is, csak 8 pár kerül ki, ami kiválasztást nyilván befolyásolja, hogy milyen sztori kapcsolható hozzájuk, még tovább torzítva az egészet. Na most evvel lehet szembeállítani, hogy dr.Helen Fisher 1.6 millió ember adataival rendelkezik. Érezhető, hogy "kicsit" más az alapnagyságrend a [gépi] matchinghez. ;)

Szumma-szummárum: miközben a tévéshow önmagában hidegen hagy, az azért nagyon érdekelne, hogy ha bármiképpen tudna-e ez a spéci házasodási módi terjedni, tévés valóságshow nélkül természetesen, akkor milyen tapasztalatokat hozna. Szívesen elolvasnék erről egy összefoglaló tanulmányt, akkor is, ha szívesebben hiszek a fentebb említett csupáncsak emailcím-cserés verzióban.