Magamról

Saját fotó
Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.

2016. május 29., vasárnap

A nagy személyiség teszt

.
http://www.16personalities.com/hu/

Lassan 6 éve, hogy klaszterezési slágertéma volt dr.Helen Fisher társkeresős kérdőíve itt a blogon. Ha jól gondolom  én voltam az első, aki publikáltam magyar nyelvű környezetben a teljes kérdőívet meg foglalkoztam az egész kérdéskörrel. Tőlem vették át sokan (olykor helyesírási/elütési hibákkal együtt) mások is, nekem csak a magas oldal-letöltési számot meghagyva :D:D:D:D

Emlékszem nagyon jónak tartottam a kérdőívet annó, merthogy
* szeparált csoportokat képez
* jól szeparál/klaszterez
* a csoportba tartozók jól érzik magukat a csoportjukban.

Na ez az új személyiségteszt hasonlóan nagy dobásnak ígérkezik (aminek linkjét e blogon is kommentelő Foeniculumtól kaptam: köszönet érte ezúton is).
+ Még abban is hasonlít dr.Helen Fisher kérdőívéhez, hogy nehéz kérdések vannak benne (többféleképpen értelmezhető, végiggondolható nem is egy).
+ Abban is hasonló, hogy 4-es tagolást használ ez az új is, de a személyiségeket már 4x4=16 különböző csoportba képezi le.

Én "védőügyvéd (INFJ)" lettem. És bár alapvetően jól érzem magamat benne, ez inkább a hitelességnek szól (jól lettem klaszterezve), semmint az én vágyaimnak. First look-ra én inkább talán a népesebb "védő"-khöz tartoznék leginkább a 16-ból, ami védőségre nyilván esélyem nem volt ismerve karakterem részleteit.

Nem tudom hogy mennyiben öröm a legkisebb 1%-ba tartozni, kérdéseket biztos vet fel a dolog :DDDD De végül is sok szépet írnak erről a típusról, kétségtelenül szorult belém szerencsére némi altruizmus, hasonló karakterű személyiségek is izgalmasak, különösen Teréz anya. Ez mindenesetre sokkal jobb, mint mondjuk Donald Trumppal egy csapatban lenni :)

Az extrovertált-introvertált párosítással semmi gondom, abszolút logikus a csúszka közöttük.
Rám nézvést nézve a dolgot: lehet, hogy 72%-nál is introvertáltabb vagyok :) Persze, ha a levlistázás, fórumolás, blogolás extrovertáltságnak is beszámítható akkor végülis lehet reális a 72% :)

Az intuitiv-realista szembeállítást már kevésbé érzem telitalálatnak. Önmagában is engem nézvést is problémásnak érzem.
Önmagában azért problémás, mert nem érzem annyira diszjunktnak a két minőséget, mint a fenti párosításnál. Bőven érződik számomra átfedési lehetőség közöttük, ami ekvivalens avval, hogy az összegük 100-nál több is lehetne.
Rám nézvést a dolgot: sokkal többször megkaptam az orcámba életem során, hogy realista vagyok, többször is, mint szerettem volna, ehhez képest a 36% eléggé karcsúnak látszik. Én magam is szeretek ugyan intuiciómra támaszkodni, de úgy vélem, alkatomból kifolyólag messze nem ilyen hangsúlyos mértékben.
Viszont épp ma hívták fel a figyelmemet, hogy kívülről látszik bennem a tárgybeli "intuitivitás", és ha például a párkapcsolataimra "realistán" visszanézek ott például közel 100%-ban intuitiv voltam, mondván a szerelmet nem jó patikamérlegen, pláne fejben előre lejátszva "realistán" mérlegelni, vagy ha van ilyen a társkeresésben, az ne nálam legyen. Mondjuk estem is pofára többféle értelemben is, de azt mondom így volt jó.

Logikai és elvi beállítottságú párosítás. Ez megint egy kevésbé sikerült páros az én értékelésemben. Főleg azért, mert kitűnően muzsikálhatnak együtt, miközben a szélső értékek kerülendők. Az is baj, ha az elv felülírja a logikát ("szemellenzőség" csapdája), az is, ha a logika felülírja az elveket ("kiüresített részletek"-ben elveszés csapdája). Probléma az is, hogy elvek ott is lehetnek, ahol a logikának kevesebb területe van (nem tudnak konkurálni egymással). Ahogy egyébként a logikának kedvező területeken meg kevesebb "elv"-i lehetőség lehet a pályán.
Rám nézvést nézve a dolgot: magamat is az elvek emberének tartom, de ennyire talán nem "száműzöm" a logikát ahogy kijött az értékem a teszt során. Annyira gyenge eredményt kaptam, hogy talán még politikusnak is elmehetnék, pedig kevés dolog áll távolabb tőlem. ;)

Tervező-kutató párosítás. Ez már jól sikerült párosítás, mégha nem is szereplek benne jól. Sokat megélt informatikusként, ha nem is így születtem, de végül sokkal inkább tervező lettem, mint kutató. Alkatom szerint is inkább tervezek, "kidobva esetleg a gyereket a fürdővízzel", semmint kutatok kockáztatva a "semmibe divergálást". Nyilván akkor tervez jól az ember, ha egyrészt jól vágja fel a problémateret (hogy "megmaradjon a gyerek"), másrészt megfelelően tud dinamikusan reagálni a történésekre, hiszen az élet a jó terveket is felül tudja írni. És nyilván akkor kutat jól az ember, ha célratartási fókuszt tudja tartani az ember, stresszmentesen (és ez sajnos nem én vagyok valóban).

Öntudatos-óvatos párosítás. Ez inkább jó, mint rossz párosítás érzékelésemben. Merthogy minél inkább öntudatos valaki annál inkább leselkedik rá óvatlanság veszélye. Míg minél óvatosabb valaki, annál lassabban, meg kételkedve járja az öntudatosság útját.
Rám nézvést nézve a dolgot: tekintve mennyi "skrupulus" volt bennem eddigi életem során, talán még hízelgő is rám a 40% öntudatosság.

Érdekes lehet még a 16 személyiségtípus népességbeli eloszlása:
“Építész”: 2%, a nők között különösen ritka ez a típus: 0.8%.
“Tudós”: 3%
“Parancsnok”: 3%
“Vitázó”: 3%
“Védőügyvéd”: 1%
“Mediátor”: 4%
“Főszereplő”: 2%
“Kampányfőnök”: 7%
“Logisztikus”: 13%
“Védő”: 13%
“Vezető”: 11%
“Konzul”: 12%
“Virtuóz”: 5%
“Kalandvágyó”: ?%
“Vállalkozó”: 4%
“Szórakoztató”: ?%

Érdekes mondatok vannak más egyebek mellett a kiértékelésemben. Örülnék, ha csak a negyede igaz lenne rám valamennyire.Az 5.pont rendesen mellbevágott, hiszen data scientistként nem engedhetem meg magamnak a tények és logika bárminemű mellőzését. De jobban belegondolva például a blogolásomba, fórumolásaimba valóban sokszor a legerősebb üzenetet keresem a legjobban védhetővel szemben, azon az alapon is, hogy mások meggyőzése abszolút nem érdekel semmilyen szinten sem.

"...az INFJ-k nem csupán álmodozók, hanem céljaikat megvalósítani képes emberek, akik hosszantartó, pozitív hatást tudnak gyakorolni környezetükre."
"Az INFJ-kben közös, hogy nagyon különlegesen keverednek bennük a személyiségjegyek: bár halkszavúak, igen szilárd véleményük van dolgokról és fáradhatatlanul küzdenek azért, amiben hisznek."
"Eltökéltek és erős akaratúak, de csak ritkán használják energiáikat személyes célokra - kreativitásukat, képzelőerejüket, meggyőződésüket és érzékenységüket nem valamiféle előny, hanem az egyensúly megteremtésére használják."
“Minden embernek el kell döntenie, hogy a teremtő önzetlenség fényes útját járja, vagy a pusztító önzés sötét sikátorait.” - Martin Luther King
"Beszédük inkább humánus, mint a logikára és tényekre épülő."
"INFJ-knek néha kell egy kis magány ahhoz, hogy leeresszenek és újratöltődjenek és hogy ehhez hirtelen, látszólag minden ok nélkül a háttérbe kell húzódniuk."
"Nagyon fontos az INFJ-knek megérteni, hogy magukra is vigyázniuk kell! Meggyőződésük szenvedélye olyan szinten túlhajthatja őket a töréspontukon, hogy teljesen kimerültté, feszültté válhatnak, sőt, meg is betegedhetnek."



2016. május 24., kedd

"Gaál Ottó-féle Kreatív nyelvtanulás"

.
Gaál Ottó-féle Kreatív nyelvtanulás

Kedvenc nyelvtanulásos blogom, amit a napokban már megénekeltem, egyre komolyabb tempóban nyomja fel a jobbnál-jobb, érdekes, új/friss szemléletű, saját tapasztalatokon alapuló elemzéseit. Hogy mióta hiányzott már ez a hang és mennyire fájdalmasan azt nem lehet elmondani. Eklatáns példa erre a hiányérzetre a minapi Nyelvtudásért Egyesület (érzékelésemben borzasztó eszenciájú) konferenciája, amiről a blog szerzője is és én is megemlékeztem.

Rendkívül részletes korrekt poszt, nagy köszönet érte. Mivel van élményanyagom a témában, így külön posztot szentelnék az egész cuccnak, annál is inkább, mert a kommentben megengedett 5.000 karakterben nem tudnék elférni :) Hangsúlyoznám, hogy az alábbiakat küszködő, de nyelvvizsgával NEM bizonyított érdeklődőként írom (teljességgel saját kútfőből, tapasztalatból, azok minden potenciális tévedési lehetőségével).

A „kreatív” dolgot a szerzői szándék szerint máshonnan kell nézni: attól „kreatív” a Gaál Ottó féle nyelvtanulás, hogy elemekből legózva/kreatívkodva alkot mondatokat illetve tanul meg beszélni a tanuló. Megfordítva a dolgot: könyvbemutatón/vásárláskor azonnal látszik, hogy nem a színes ábrák dús/intenzív használatától lesz az anyag kreatív, mint egyébként jogosan lenne ez egyfajta olvasata a „kreatív nyelvtanulás” márkanévnek.

A másik alternatív megközelítési potenciált  az „a szavak, mondatok minden nyelv esetében nagyon hasonlóak.” topik rejti magában. A kreatív nyelvtanulásnál ez tudhatóan kifejezetten cél volt. Mert az elképzelés az volt a kezdetektől fogva, hogy angol után így lehet leggyorsabban további nyelvekbe - például a szintén gyakori németbe - is belejönni. Nyilván ilyen időkímélő/gyorsító technikák is kellettek Gaál Ottó 27 db vagy a gimis „reklámarc” lányok egyenként 10+ db Origós nyelvvizsgájához. Az életben vannak olyan szituk amikor gyorsan kellhet két nyelvvizsga-papír (Közgáz diploma, PhD, Fizetés-emelés etc.)

A nyelvtan „nagyon kevéssége” szerintem párhuzamba állítható az Assimile „nyelvtant a lábjegyzetbe” metódusával. Nem koherens univerzális nyelvtani bevezetőt akar adni a tananyag, erre tengernyi irodalom áll rendelkezésre itthon is, hanem játékszabályokat akar definiálni méghozzá a legrövídebb úton (mint egy valódi társasjátéknál), hogy aztán mielőbb a legnagyobb állapottérbe képződhessenek a mondatok (ahogy a társasjátéknál is mielőbb játszani akarunk, nem szabálykönyvet bogarászni). A nyelvtan tehát fontos, de más fókusszal és más prioritással/sorrenddel. Megfordítva a "kreatív" tananyagtól csak azt szabad számonkérni, hogy "játszható-e" a tananyag.

Ugyanezen megfontolásból kevés a szószedet is, hiszen csak legó darabkákat akar definiálni a tananyag. És akkor ismételten érdemes itt is kihangsúlyozni, hogy az anyag nem ragad le az Anki 3.000 leggyakoribb szavának kikérdezésénél/magolásánál, hanem a tágabb kontextus-függő komplexebb mondatalkotást célozza meg (ugyanolyan minimalizált elemekből), mondván csak szavakkal senki nem fog beszélni, a mondatalkotás a legelső lépcsőfok a beszédhez.

A minimális jól megválogatott szókincs+nyelvtan és belőlük generálódott minőségi beszéd után jöhetnek a könyvek, filmek bővebb szókincsei amit a poszt szerzője is szokott mondani. Az elképzelés szerint jó beszédkészség esetén kiszitálódik mind hallás utáni értésnél, mind olvasásnál az az 1-2 szó, aminek utána kell nézni. Míg hiányos beszédkészségnél előre borítékolható a kudarc a fáradságos és sok szótárazáson felül is.

A „középfokú” anyagban 1.800 szó van, a nyelvvizsga-felkészítő anyagban további 2.000 szó, aminek részét képezi a nemzetközi szavak (pl:  triviális, relatív) gyűjtése, mondván az utóbbiakat könnyű megtanulni és robbanásszerűen nő a kifejező erő. Egyébként ebben szerintem van ráció. Hol van angol nyelvű nyelvkönyv, ami ilyennel segítené a magyar nyelvű nyelvtanulót?  Számszakilag mindazonáltal kevésnek hangzik a 3.800 szó. Lehet, hogy a nyelvvizsgán elég lehet, de a valós szakmai, érvelős, véleményformálós, meggyőzős élethez tuti nem.

Az én tudomásom szerint az angol középfokú nyelvtudáshoz 7.000 szó, a felsőfokúhoz 10.000 szó kell, hogy valaki biztosan értsen és tudjon mélyebben értelmezni, véleményt formálni, érvelni, meggyőzni. Azt egyébként lehet konkréten tudni hogy a reklámarc lányok is intenzíven tanultak szavakat pluszba a felsőfokú vizsgáikhoz, a kreatív tananyagon felül is. Nagyon jó meglátás volt egyébként a posztban a szavak hiánya és véleményformálás között feszülő problémára utalás.

A tananyag első nagy állítása, hogy minden mást megelőzően a legfontosabb a beszéd, minden más csak ezután jön (beszédtől determináltan): értés is, fordítás is, a strukturált nyelvtan is. Gaál Ottó levezetése szerint egy 8x60 perces intenzív tanfolyamon egy-egy hallgató 20 percet beszél önállóan, Míg iskolákban nagyobb kétszám és kevesebb óraszám mellett még rosszabb ez a mutató. Erre vezeti vissza a nyelvtanulási sikertelenségek/kudarcok perdöntő okát. És erre vezethető vissza a fő hajtóerő/motiváció a tananyagának konstruálásakor.

A tananyag második nagy állítása, hogy a folyékony beszédhez meg kell keresni a legrövidebb, leggyorsabb, legkevésbé fáradságos ám legbiztonságosabb utat. Ne szabályokon meg főleg tengernyi kivételeken/specialitásokon keresztül vezessen az út a mondatalkotásig, hanem edzés során begyakorolt helyes (kiejtésű és szerkezetű) minták gyors, kis erőforrás-igényű fényképszerű előhívásából.

Adalék: idevágó kedvenc informatikai erőforrásigényes analógiám az Oracle SQL parse-a. Van ugye hard és soft  parse. Az első esetben kőkeményen végig kell játszani az értelmezést, optimalizálást, végrehajtási tervgenerálást majd végrehajtás, ami rendkívül erőforrásigényes párhuzamosan érkező sok igény esetén (főleg OLTP-rendszereknél). Míg a második esetben csak azonosítani kell az SQL-utasítást és a korábban már kész utasítás-végrehajtási tervet már csak végre kell hajtani.

Nem lehet kérdés a „haladó” tananyag is kell egyértelműen a középfokhoz. Nem is értem miért hirdetik „felsőfok”-ú tananyagnak ezt a második haladó részt. Az én tudomásom szerint középfokon a teljes nyelvtan 90%-a kell, maximum gerund topikok egyes aspektusai, vagy a phrasal verbs durvább dolgai maradhatnak csak felsőfokra.

A Gaál Ottó-féle kreatív nyelvtanulás legnagyobb előnye lehet (az erre fogékonyaknál), a tanulási görbe speciálisan célraorientált meredeksége: gyorsan messzire jutni a beszéd folyékonyságának és hibátlanságának célfüggvényében. Azt gondolom az a mondás: cél flottul helyesen beszélni, és a nyelvvizsgán ezt díjazzák/büntetik legtöbb ponttal. Míg a szűkebb szókincs másodlagos szempont.

Ha valaki nem ért valamit a nyelvvizsgán (pl.: párbeszédnél), ám korrekten életszerűen rá tud kérdezni és közben tud értelmezni felfogni interakció-történéseket: az majdnem eltünteti a szó nemtudásból fakadó problémát.  Míg fordítva, ha valaki tud egy-egy szót (többet) ám akadozik a beszéde, az sokkal súlyosabb probléma.

Érdekes mellékág, hogy a „Nyelvvizsga felkészítő” nyíltan bevállalja a nyelvtani teszt 15 pontjának ignorálhatóságát, lutri alapra helyezve a dolgot. Mondván pontokat nem avval kell szerezni, nem múlhat ezen a nyelvvizsga/valós beszéd sikeressége.

Mennyi a tanulási (idő-)igény (átlagosan)? Gaál Ottó elmondása szerint havonta egy lecke (ezért van egy anyagban 12 lecke). Intenzív esetben („középfoknál”) negyed év is elég lehet, ami napi kb. 1 azaz egy új gyakorló A4-es oldal végigvételét jelenti (plusz ismétlések, gyorsítások). Ez azért nem ígérkezik rossz „biznisz”-nek a legköltségesebb, legtöbbet hozó beszéd-fronton. Gaál Ottó a 27 db nyelvvizsgáját ellenőrizhetően nagyságrendileg  10 év (=40 db negyedév) alatt tette le, úgy hogy nem volt célzott tananyaga hozzá (ő csinálta közben).

A kezdőknek is lehet jó a tananyag azzal hogy jó memória-, koncentrálási- és iq-játék a sok szempontra való párhuzamos figyelés miatt. Én speciel pontosan AZT utálom, ha a teljes nyelvtani szabályhalmaz felett kell jó mondatot alkotni gyorsan és hibátlanul, amikor nincs még meg ehhez a szükséges tudás. Itt viszont pont az a lényeg, hogy csak egy leckényi kevés legódarabkával kell előbb pontosnak, aztán gyorsnak lenni. Micsoda különbség!

Az újrakezdőnek is lehet nagyon jó az anyag, szvsz. Például a posztban is említett rendszerezése miatt is, meg a tudott dolgokon való gyors túljutás lehetősége miatt is. De az én tapasztalatom egyébként az, hogy újrakezdőknek is tud újat nyújtani már az első lecke is, ami más tananyagoknál nem feltétlen van így. A "kikérdező" 3.000 legjobb mondata hanggal/szöveggel szintén nagy segítség tud nekik lenni.

A második/többedik idegennyelvet tanulók köre lehet a legkisebb célcsoport, akik nem evvel a módszerrel tanulták az első idegennyelvűket. Hiszen ők már birtokában vannak nyelvtanulási "know how"-nak, amibe ez a módszer túlságosan drasztikus beavatkozást jelenthet száraz monotonitásával.

A posztban egy dologgal nem tudtam csak azonosulni: hogy „elavult” lenne Gaál Ottó módszere. Szerintem nem elavult, abban az értelemben, hogy nincs versenytársa, nincs” jobb” a megcélzott tanulási görbében. Más tananyagok vannak, más előnyökkel, más problémákkal/hiányokkal, más fókusszal. Gaál Ottó a legnagyobb problémára (beszéd) koncentrál egyedi és szerintem reális módon/szemlélettel. Ami aztán ízlés szerint szépen bővíthető több irányba is a továbbtanulásilag. Én akkor tekinteném "elavultnak" ha bizonyítható, hogy a személyreszabottság jegyében ugyanaz(!) az ember rövidebb idővel/jobb minőséggel abszolválja a fentebb tárgyalt megcélzott tanulási görbét. Én ilyet nem látok a horinzonton.

A nyomtatott tananyag - figyelembevéve, hogy Magyarország kis piac - szerintem inkább reális árú, mint nem. A goangol.hu, Relaxa QLL-nél 100.000-ket lehet zokszó nélkül költeni. Miközben persze másik oldalon 5-6.000 egy egyéni tanóra megkérdőjelezhető hatékonysággal, személyreszabottsággal.

Nekem ami jobban fáj az árnál, a nyomtatott tananyag másolásvédeleme: lapközépen jól látható sorozatszámmal. Ami nem igazán komoly védelem a torrentsite-ok tanusága szerint, viszont a fizető felhasználóknak kellemetlenség, mint a DVD-knél a copyright üzenetek hosszas és érdektelen mindenki által ismert és tudott tálalása. Torrent-feltöltéseknél azonnal kidobják ezeket is, míg aki legálisan szabályszerűen nézi a filmet, az minden egyes alkalommal bosszankodhat. További furaság vásárlásnál kitöltendő papír (amiről nem is kap a vásárló másolatot), hogy nem szabad másolatot készíteni (lapvesztésnél postán pótolják a lapokat) és ellenkező esetben a szerző él erkölcsi anyagi kárigényével. Ez sem javítja a szájízt.

Másfelöl az online gyakorló 22.000 forintja per nyelv per év, a korlátai mellett az szerintem már nagyon sok  (túlárazott). Aki most vesz nyomtatott tananyagot és kifog egy akciót az tudhat kapni ingyen is 1-1 évnyi licence-t. A kikérdező (ami "haladó"-anyagnál nagyon hiányzik) és az online gyakorlóból kéne egy sokkal ütőképesebb terméket csinálni) reálisabb áron.

A monopolhelyzetben lévő Rigó u. nyelvvizsga sokat ért a rendszerváltás elött (Gaál Ottó is akörül tette le a nyelvvizsgáit, 1990-től ugye már jelentek meg a kész tananyagok). Én olyat nem észleltem, hogy valakinek úgy volt papírja, hogy nem volt érzékelhetően valós nyelvtudása. Ettől még lehet szakadék köztük – pláne manapság a pluralizáció korában. És kérdés, hogy mekkora ez a szakadék.

2016. május 15., vasárnap

Nyelvtanulással foglalkozó blog

.
Sikerült egy érdekes tárgybeli blog-ba belefutni, az első olyanba ami tetszik is, de annyira, hogy egy rövid posztot szenteljek neki itt is.

Azon felül, hogy (1) tömör lényegretörő a stílusa, meg (2) nagyon sok állításával nézetével egyetértek a saját tapasztalatom alapján is, nagyon szeretem a blogban, hogy(3)  a "haladó nyelvtanuló" bloggazda a saját megélt tapasztalata alapján hasonlítja össze a különféle nyelvtanulási módszereket, információkkal segítve a világot a nyelvtanulásban. Én eddig mindig csak azt érzékeltem, hogy mindenki tudja a "nagy tutit", sokszor az alázat legteljesebb hiánya mellett. Így aztán ez olyan üdítő kivétel, ami említést érdemel.

Ami külön érdekes, hogy még a poszt utáni kommentek is tudnak bőségesek és informativek lenni, ami oly ritka a hazai blogoszférában (ha a káromkodásokat, "baromság"-okat, leszámítja az ember, mint zajt).

Kifejezetten külön öröm volt az alább linkelt blogposzt 10 tanácsából rögtön az
+ 1-ben a személyreszabottság fontosságáról olvasni, ami nekem is visszatérő vesszőparipám.
+ A 7-es tanács - feliratos filmek - is leszámol egy káros nyelvtanulási közhiedelemmel. (Persze nyilván eredeti hanggal érdemes nézni minden filmet, leszámítva 1-1 jólsikerült szinkront, de ez itt most offtopik)
+ A 8-as is kulcsfontosságú a hallgatás és beszéd prioritásával.
+ A 9-es is sokkal triviálisabb, mint szokták az emberek megfogadni: hangosan beszélni, nem csak nézni a tananyagot (cikiérzet apropóján).
* Én egyedül az 4-ös pont kapcsán vagyok különvéleménnyel. Szerintem VAN nyelvtehetség (ahogy matek-, zenei- és egyéb tehetség is létezik), illetve ÉREZHETŐ nyelvtehetség hiánya emberek csoportjában. Ami abban manifesztálódik, hogy akár jóval nagyobb energiabefektetés illetve nyomában kudarchegyek után nem tudnak átlendülni a holtponton (ami után konstruktív élvezet az idegen nyelv), mint szerencsésebb embertársaik. A saját korábbi angol-os blogposztomban elmélkedtem is a kérdés mentén.

BLOG: Tanul nyelveket! - A 10 legfontosabb tanács önálló nyelvtanulóknak


2016. május 2., hétfő

Angol nyelvoktatásról, nyelvtanulásról

.
Frissen jelent meg egy cikk az index.hu-n a címbeli témában:
A hetvenes évekbe tért vissza a tanárképzés

Én, angolból gyenge emberkeként, csak vitatkozni meg szembemenni tudok a cikkben foglaltakkal. De olyan szinten, hogy a mondandóm felét meg sem merem írni - igazából nem is akarom több minden miatt sem. ;)
„Úgy tűnik a Diplomamentő program utánpótlása hosszú időre biztosítva van”
Megjegyzés: nem tudom ki hogy van vele, én nem tudtam nevetni ezen a sutkán: biztos nekem kevés a humorérzékem.

A Nyelvtudásért Egyesület a konferencián ismertette saját online felmérését. A 60 kérdésből álló ívet 1100 iskolai nyelvtanár és 1800 diák töltötte ki.
Megjegyzés: jó lett volna valami url is a teljes kérdőívre.

A felmérés nem reprezentatív, de azért jelzi, hogy a fontosnak tartott motiváció, pozitív hozzáállás megvan a diákokban és a tanárokban: előbbiek 61, utóbbiak 65 százaléka reális követelménynek tartja a B2-es szint elérését érettségire.
Megjegyzés: én inkább úgy fogalmaznék, hogy kívánatos és legfeljebb is inkább csak elérhető, jó esetben, és semmiképpen nem reális, jelen áldatlan helyzetben.,

Ahhoz, hogy az elvárás reális legyen, a tanárok és diákok szerint
- több óra kellene - ezt  tartotta legfontosabbnak a válaszolók 29 százaléka
- csoportbontás (19 százalék),
- jó tananyag, segédanyag (13 százalék),
- szabad tankönyvválasztás (6 százalék).
Megjegyzés: az én véleményem szerint, ami a legfontosabb lenne: megbízható, bizonyítottan jó módszertan, jó eszközökkel, ami a fasorban sincs jelenleg. Az sem lenne baj, ha több ilyen lenne, hiszen mi emberek is különfélék vagyunk alkatilag. Egyébként csak ez a fenti bekezdés önmagában sírnivaló minden betűjében.
Hol is tartunk pontosan????

Az én állításom, hogy
- bár rengeteg embert érint (tanárokat és diákokat),
- nagyon sokan komoly problémákat érzékelünk a témában,
- gigantikus erőforrások pocsékolódtak már el és pocsékolódnak el azóta is folyamatosan nagyon rossz hatékonysággal (egyéni és társadalmi szinten), nyelvtanulás címén,
- de nemhogy a megoldásnak nem járunk a közelébe sem, hogy hogyan kéne tömeges léptékben jól tanítani és tanulni idegen nyelvet,
- de még komolyan vehető érdemi diagnózisra is képtelenek vagyunk még mindig
(amit ez az index.hu-s összefoglaló is "kiválóan" érzékeltet, pedig nagylétszámú, kompetens, komoly szakmai konferenciáról beszélünk).

Magyarországon nagyon sok minden nagyon rosszul működik, de amit nyelvoktatás/nyelvtanulás terén produkálunk az annyira siralmas, hogy mindent visz.

Legelőször talán azt kéne összeszedni, milyen ismérvei vannak a jó angol nyelvtudásnak. Már itt ennél a pontnál bukik az egész, sosem látok kísérletet sem erre, csak a hablatyolás és mismásolás megy. Egységes álláspontról, konszenzusról ne is beszéljünk.

Nyelvtudás ismérvei

Az én felfogásomban a jó nyelvtudás azt jelenti a legmagasabb minőségi szinten (azaz (a) legkisebb kifáradással ám (b) élvezettel/örömmel, egyúttal (c) folyamatosan karbantartottan, nemcsak egy adott pillanatban)

+ Tudjon valaki - szótár nélkül nélkül is akár - olvasni angol nyelven. Értse a mondandó nagy százalékát, ha utána kell nézni valaminek az akkor a legkisebb probléma, ha anyanyelven való olvasáskor is utána kell nézni. Magyarán legyen összemérhető a szöveg dekódolási ideje és minősége az anyanyelvi olvasás dekódolásával. Nyilván lehet egy kicsit gyengébb angol nyelv esetében, de ne nagyságrendileg.

+ Tudjon jó érzéssel, könnyedén feliratot fordítani/megosztani őt érdeklő angol nyelvű filmhez (ha van angol felirat akkor annak alapján, de még jobb, ha nincs még felirat sem, csak angol hangsáv)

+ Értse meg emberek széles körének beszédét (indiaiaktól a négerekig), azokat is akik kifejezetten rosszul beszélnek ÉS/VAGY mobiltelefonon, annak zajain és kiesésein/szakadozásain, keresztül is (magyarán hiányos nyelvi környezetben).

+ Írásában tudjon szakcikket írni, ami akár könyben is meg tudhat jelenni az őt érdeklő témában. Hiszen az angol nyelv leginkább csak eszköz és nem  pedig cél sokunknál, vagyis hogy táguljon a horizontunk választott hivatásunkban.

+ Beszédében, anyanyelven való kifejezőerővel korreláljon az angol nyelven való kifejezőerő és folyékonyság. Nyilván itt is lehet egy kicsit gyengébb angol nyelv esetében, de szintén ne nagyságrendileg.

Ez a legutolsó szempont önmagában problémás hiszen nem mindegy, hogy valaki Horn Gyula-i legendás 200 szavas szókinccsel tudja ugyanazt produkálni avagy egy nagyságrendekkel bővebb irodalmári  / informatikusi szókinccsel. Azaz a dolog mind relatíve, mind abszolút értéken fontos. Érték az is, ha a fenti két kifejezőerő közel van egymáshoz, és probléma, ha az angol nyelvi kifejezőerő akármi miatt is kicsi.

Kommunikációs elvárások

Egy bekezdést szánok arra, hogy jelezzem itt ezen a ponton van az, amit el akarok hallgatni, nem kívánok kifejteni. Én azt érzékelem, hogy minőségileg sokkal - értsd SOKKKKKKAL - gyengébb minőségben szoktunk kommunikálni angolul és ez társadalmi referenciaként folyamatosan érzékelhetően egyre inkább konszenzussal elfogadódik. Oly kevés konszenzus van/látszik a témában, de ami van az is "legalább" káros. De mondom ez itt most offtopik, ezért haladjunk tovább.

Vajon hányan tudják komolyabb kifejezőerővel a fenti négyes-követelményt kielégíteni? Magam részéről tartok attól, hogy még sokkal rosszabb százalékok jönnének ki. Na és persze ez jóval túlmutat a "középfokon" is. Nemvéletlen, hogy nem egy munkahelyen alapból a felsőfok az elvárás/cél.

Megfordítva: előjön egy cikkbeli probléma: persze, hogy mondhatják magukról önértékelésben az emberek, hogy nem tudnak elég jól, hiszen érdemi komoly munkatevékenység végzéséhez, korántsem biztos, hogy elég a középfok.  Azaz lehet angol nyelven csacsogni és/vagy jól olvasni, de ez önmagában nem feltétlen korrelál az elvárásokkal.

A külső és belső elvárások irrealitásokig menően magasak tudnak lenni, ráadásul csökkenő tendenciájú ellentételezéssel (mintha olyan triviális alapjárat lenne, hogy az egyén beadja a közösbe magától és "ingyen" a második nyelv tudását a társadalom javára). Idevágóan az egyébként külön "szép", ha a munkahely nem biztosít legalább karbantartó nyelvtanulási hozzájárulást ÉS/VAGY úgy várja el a nyelvtudást, hogy nem használja ki (vagy pláne nem ismeri el anyagiakban).

Nyelvtudás minősítése, középiskolai kontextusban

A cikk itt is keveri a szezont a fazonnal az középiskolák vonatkozásában. Például egy földrajz-felelés hol összemérhető egy igazi nyelvtudás-számonkéréssel? Ég és föld egymástól a kettő. Földrajzhoz nem is kell feltétlenül otthon tanulni, akár úgy is lehet ötöst kapni másnap (ami mögött ráadásul "fedezet" is van). De valódi nyelvtudás az nincs ingyen a tömegek számára (csak idő, vér, veríték árán, ha nem is számítom a költségeket).

Két eset lehetséges:
- Vagy "Rigó utca" szinten osztályoznak az iskolában, ekkor elszakad egymástól a nyelv mint tantárgy értékelése a többi tantárgyétól.
- Avagy a tantárgyakat azonos módszertannal "összemérhetően" értékelik, jegyek tehát azonos értékűek, súlyúak (szódolgozat és társai), de annak a vége nem valódi aktív nyelvtudás lesz, nyelv esetében.

De nemcsak az értékelés a problémás, hanem a (nyelv)tanítás maga is, már rögtön elvi síkon is. Egy földrajz/matek/kémia órán EGY tanár előad, a SOK diák hallgat vagy tudhat párhuzamosan dolgozni. Míg nyelvtanulásnál pont fordtva a diákoknak kéne beszélni, aktívkodni és a tanárnak csak hallgatni neadjisten korrigálni. Az előbbi scenárió tökéletesen tud menni, az utóbbi már elvi alapon sem tud menni, hiszen egyszerre egy interakció tudhat csak menni korrekten, a többiek addig rossz hatékonyság mellett várnak (nekem ne mondja senki, hogy mások hibáiból is lehet tanulni, hiszen egy 35 fős osztályban 34/35-nyi hibát kell(ene) végighallgatnom, azt gondolom tökértelmetlenül feleslegesen). A tanár nem tud relevánsan osztódni a diákjai  között. Megfordítva: a nyelvtanulás 1:1 tanár-diák arány mellett is nehéz ügy.

Azaz a fentiek negáltját én fontos, releváns tényezőnek tartom: iskolában akkor lehet jó hozzáadott értékkel tanítani, ha a földrajz órával analóg módon EGY tanár tud előadni SOK diáknak, akik hallgatnak vagy érdemben tudnak párhuzamosan dolgozni és ez más tárgyakkal összemérhetően értékelhető érdemjegyekkel. Megfordítva, először 1 (aztán sok) tanár tudjon tanítani jól 1 db nehézfejű gyereket második (idegen)nyelvre, jó hatásfokkal, aztán akarjuk csak megoldani, hogy tanteremben hogyan kell 35 diákot jól tanítani idegennyelvre, sok iskolában.

Vagy egy másik jóval barátságtalanabb szcenárió: középiskolában felvételinél meg kell jósolni kiben van akkora nyelvtanulási potenciál, hogy lazán iskolai óra keretében tudjon jó nyelvtudáshoz jutni, mindenki más indulásnál rostálódjon ki, hiszen látnivaló, hogy míg egy földrajz-érettségit kvázi mindenki tud abszolválni, valós értékes aktív nyelvtudást nagyságrendileg kevesebben.

Magyarán, sem az értékelés, sem a minősítés, sem a tanítás miatt messze nem reális tömegek részére a középiskolában a B2, értelmezésemben inkább csak kívánatos és legfeljebb is csak elérhető. De NAGGGGGGGGGGGYON sokat kéne érte dolgozni meg előtte konszenzusra jutni (ami az álomvilág kategóriája kis hazánkban).

Létezik-e "nehezebb" nyelv?

Mekkora marhaság az is a cikkben, hogy "nincs nehezebb nyelv". Igenis sokkal nagyobb a távolság a magyar és angol, mint az idézett lengyel vagy pláne román még inkább pláne olasz és és angol között. Abszolút nem relevánsak meg félrevezetőek a cikkbeli idevágó adatok. Arról már nem is beszélve, hogy nehogy már teszem azt a kínai nyelv ugyanolyan könnyű legyen második nyelvnek, mint az angol.

Sajnos pechünk van: ahogy a magyart is nehéz tanulni külföldinek, úgy messze nekünk a legnehezebb tanulni az angolt itt Európában (különféle statisztikák nem véletlenül mondják egybehangzóan ugyanezt. Nem (a) beoltva vagyunk mi magyarok az idegen nyelv ellen, nem (b) utáljuk, nem (c) genetikai hiányosságunk van, hanem tömeges léptékben igenis nehéz második nyelvet érdemi módon jól elsajátítani, még ha az az angol is és pont azért messze esik a magyar az angoltól). Ilyen cikkbeli marhaságok miatt aztán csodálkozunk, ha ott tartunk, ahol (nyelvtudást illetően).

Látni kéne, hogy
- (a) Brutálisan nagy, egyúttal (b) inegzakt kiterjedésű és (c) összetételű, (d) nehezen adagolható és (e) minimalizálható infóhalmazt jelent a nyelvtanulás.
- Nehéz tanítani az angolt azok számára akiknek csak "kell", és sokszor nem is tanítódik jól az angol. Nehéz érzékelni a fejlődést, nehéz kikérdezni, nehéz minősíteni. Egészen egyszerűen minden nehéz a témában. Még a matek sem ennyire tragikus.
- Minden kell egyszerre és folyamatosan a nyelvből: minden egyes lyuk látványosan ront a teljesítményen. "Cserébe" könnyedén  kirostálódik az ember agyából a nehezen megtanult szavak/kivételek.
- Nem "megszakítható-folytatható" a tanulás, lásd még "újrakezdő", ha egyszer elveszett a fonál.
- Agyunk sokszor tiltakozik a nyelv ellen (rossz esetben). Előbb marad meg és jön elő akár az is, hogy a szótárban a harmadik sorban van egy kérdéses keresendő szó, mint az, hogy mi az a konkrét szó.
- Egészen egyszerűen nem tud reprodukálódni/megismétlődni az anyanyelv tanulása és öröme sokaknál.
- Komoly ülepedés/beégetődés kéne, de még mindig nem vagyunk tisztában ennek hogyanjával.
- A tanulás sokszor redundáns/ismétléses ám egyúttal mégis izzadságszagú legtöbbször.
- Minél messzebb van a megérteni kívánt ember nyelvezete (minél kevesebb az ösztönösen alkalmazható anyanyelvhez köthető nyelvi kapaszkodó), annál nehezebb az értés. Egy szögedi ember tájszólását előbb értjük meg, mint egy angolt vagy egy-egy indiai angolját. Azaz vannak fokozatok, illetve ennek letagadása sírnivaló szűklátókörűség, aminek csak meginni lehet a levét.
- Kritikán aluliak a nyelvkönyvek 95%-a, különösen az angol nyelvterületről érkezők. "Jót röhögtem" idevágóan az idézett szabad tankönyvválasztás 6%-án.

Nyelvtanárok

Ez bizony két szakma, ahogy a kifejezés is sugallja. Nyelvet is kell tudni, tanítani is kéne tudni hozzá. Ha országosan ennyire siralmas a helyzet, ennyire nincs érdemi hasznos konszenzus fő kérdésekben sem, akkor csak egyénileg lehet becserkészni jó tanárokat, drága pénzen, sok szerencsével. Ez bizony nagyon szűk keresztmetszet, ha társadalmi léptékben nézzük az angol nyelvoktatást.

Nyelvvel is szoktak problémák lenni tanárok esetén. No nem a szép kiejtéssel, vagy kifejezőerővel szoktak problémák lenni legtöbbször, hanem a témákkal. Én például imádok nőkről/nőkkel, zenéről, művészetekről, informatikáról csacsogni sokat, és jókedvvel (magam lepődök meg legjobban milyen hosszú és erős kifejezőerejű tartalmasabb leveleket tudok néha megírni ilyen témákban, angolul). És utálok beszélni a szobám függönyeiről meg az utazásaimról vagy éppen magamról (még magyarul is nemhogy angolul: az energiám ilyenkor arra megy el, hogy kitaláljam hogyan menjek semleges vizekre).

Ha valaki tanuló nehézfejű, akkor sikerélményt kéne talán neki adni meg olyan témákban beszélgetni vele, amiket szeret, amiben jól érzi magát (legalábbis a "learning curve" elején). Ha meg vizsgán kellene majd a 20 társalgási téma, akkor annak szókincsét, paneljeit utólag is be lehet biflázni jó alapokról indulva. Ne az érdektelen és unalmas meg ritkán előkerülő témák adják a vezérfonalat. Melyik kollégámat érdekli, hogy milyenek a függönyeim? És akkor nem beszéltünk arról, mi van, ha valakit nem érdekel a nyelvvizsga, tökéletesen boldog, ha boldogul a nyelvtudásával a szakmájában. Illetve egy állásinterjún "magasról tesznek a papírra", hiszen két perc alatt tesztelhető a szóbeli kommunikáció (ahol szintén nem a "függönyök" kerülnek elő, ugye). Ez az egész "függönyösdi" állítom valami bölcsész agyrém.

Hadd hozzak analógiát az informatikából. Pl.: Java nyelven való programozást sem úgy tanul az ember, hogy vesz egy certifikációs könyvet és a teszteket bogarássza. Hanem előbb megtanul programozni rendesen, dolgozik is benne, küzd a hibák ellen, aztán majd célraorientáltan, neadjisten vizsga elötti estén átnéz teszteket, ha szüksége van vizsgapapírra.

Hol vannak a tanárok, akik sok témában képesek tanítani, alkalmazkodva a nehezebben tanuló diákokhoz, személyreszabottan? Én egyébként 1 azaz egy olyan nyelvkönyvet láttam, ami angolt tanít kifejezetten informatikusoknak.

A "tanár"-sággal is bőven vannak problémák. A tanár sokszor hiszi azt, hogy mivel ő tud angolul, ezért az ő módszere üdvözítő, mert hát hiszen ő megtanult angolul, ugye. Meg sem kísérli megérteni a diákját, pláne alkalmazkodni hozzá. Pedig a személyreszabottság sok problémának és kudarcnak tudhatná elejét venni itt is.

Elmesélem egy frissebb frusztrációmat mi fájt nekem idevágóan. Szódolgozat-topik. A "nagyszerű" angol nyelvterületről érkező förmedvény tankönyvek egynyelvűek ugye. Merthogy milyen "fain", hogy angolul tanulunk angolt, ugye. Ám a szódolgozat "persze" kétnyelvű. De persze nincs sehol kiszedve egy rendes szószedet, egy nyelven sem (max. ha feltúrja érte az ember a netet és/vagy berögzíti). És hát persze előjönnek az olvasmányokon felüli további szavak is. Irreális hallgatói elvárás-e kétnyelvű szódolgozatos követelmény esetén, hogy legyen nyomtatott szószedet? Merthogy akkor ad absurdum még a korábbi szódolgozatok becsempészett szavait is vissza lehetne kérdezni (nem gondolnám, hogy ez hátrány lenne).

Mikor kell kezdeni a nyelvtanulást?

Magam részéről nem vagyok ellene a korai kezdésnek, feltéve, ha jó a tanítási módszertan. Én általános iskola elsőben kezdtem németet és 8 éven át tanultam. Imádtam, az osztály legjobbjai között voltam, végig ötössel, oda-vissza tudtam a megkövetelt nyelvtant és a névelőket. Mégis HASZNÁLHATATLAN volt mindig is a német nyelvtudásom. Míg volt egy osztálytárs lányka, aki csak 4-es volt, viszont nyáron kimehetett német barátnőjéhez Kelet-Berlinbe 3 hétre. Az ő tudása aztán kenterbe verte az enyémet.

Zárójeles megjegyzés: ez a brutális méretű, - orosz és francia kapcsán - többszörösen megismételt kudarc (ami ugyanabból fakad, mint, amit ez a linkelt cikk is feszeget évtizedekkel később, hogy miért problémás a középiskolai nyelvoktatás), nem-mellesleg alapvetően determinálta - és persze rossz irányba - a nyelvtudáshoz való viszonyomat (pláne, hogy messze nem láttam tisztán a problémákat, annyira se, mint mostanság). 
Kerültem is a témát (másban próbáltam meg érvényesülni). 
Illetve, amikor idősebb fejjel, 30 évesen, elkezdtem küszködni az angollal (merthogy ugye korábban én csak németet, oroszt és franciát tanultam jó érdemjegyekkel, és nagyon rossz nyelvtudás-végeredménnyel), egy rettenetes öreg nyelvtanárnővel (sose lássam többet!), az elborzasztóan borzalmas meg úúúúúúútálatós Grapevine-nal, valamelyik nevesincs nyelviskolából (azt hiszem valami "LinguA School of English" vagy mi a szösz volt a neve), akit az akkori munkahelyem delegált ki tudja milyen alapon, kódolva volt a kudarchegyek és felesleges körök elszenvedése.
Ugyanilyen borzalmas emlék volt számomra a Dohár Nyelviskola is, sose jöjjön elő még emlékként se! Három tanár tanított egyik rosszabb volt, mint a másik.
Igen! Elmondható, hogy (részben) bennem volt a hiba. De sok támogatást nem kaptam hozzá, hogy mit is kéne másképp/jobban csinálnom, csak ellenkező előjelű negatív impulzusokat. Csak azt láttam, érzékeltem az angol kapcsán, hogy küszködtem, minden öröm és eredmény nélkül.

Hány órát kéne tanítani középiskolában?

Így, ahogy most tanítják inkább SEMENNYIT! Mert nem ér az egész egy fityinget sem (a fentiekben is taglalt rossz cél és rossz módszertan miatt). Még az is jobb, ha beletörödünk, hogy lehetetlen jól és eredményesen - értsd valós aktív nyelvtudást adóan - tanítani nyelvet. Esetleg pár tanórával némileg megtámogathatják az otthoni nyelvtanulást (igazodva a többi tantárgy számonkérési szinvonalához). Kevesebb - egyébként nem megfizetett - tanár kellene, nem lenne hiány sem belőlük evvel  a re-fókuszálással. Persze lehet elvárni, hogy legyen lottó ötöse az embernek, csak kérdés reális-e ez az elvárás.

Politika...

A helyzet  siralmasságát csak fokozza, hogy a politika mit tesz az egészhez hozzá (bár,  ha a szakmai konferencia kapcsán ennyi gond van, mit várjunk a kisstílű, korrupcióra hajlamos politikusainktól). Itt van a rögtön a sírnivaló diplomamentő, ami úgy brutálisan költséges, hogy "persze" korrumpál (nyelviskola-diszkrimináció révén).

Pedig mekkora haszna lenne kis költség mellett, ha
- lenne egy folyamatosan karbantartott jó online kétnyelvű szótár (vita)-fórummal. Csak egy change-log olvasgatása milyen érdekes és hasznos lehetne, ami egyáltalán nem kívánna komoly erőfeszítést az embertől. Látszana mi az újdonság, mire tud fókusz kerülni, stb.
- lennének önképzést támogató szoftveres eszközök, személyreszabottan konfigurálódó kikérdezők.
- lennének levezetéses fordítási segédletek: ahol nemcsak a végeredmény látszik, hanem a hozzávezető út: milyen nyelvtudásos információk tudása (milyen csoportosításban) kellhet a minőségi munkához egy adott szövegnél.
- ha az angolosok megegyeznének a vitás kérdésekben és nekünk  már csak a tutit kéne megtanulni. Hányszor láttam olyat, hogy egyik angolos 'A'-t mond és lehülyézi a másikat, aki 'B'-t.
- etc.

Persze ezt az angol nyelvtanulást támogató honlapot nem ilyen alapokon képzelem (lásd alább a linket). Ha 10 milliárdokba tudna csak kerülni, akkor meglehet símán hagyni  kellene a picsába az egész témát. És akkor egyénileg boldoguljon mindenki úgy ahogy tud, hogy aztán (kínjában) röhögni tudjon ilyen cikkeken, mint ez a fenti is, meg láthassa mennyire gyengék vagyunk társadalmi kérdések megoldásában: arra van eszünk, hogy (a) követeljünk nyelvtudást meg (b) sajnálkozzunk a hiányán, (c) no persze meg fikázzuk embertársainkat.
De koherensen gondolkodni a témában senkinek sem sikerül konszenzust teremtően. :(
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 471 milliót költött erre a béna honlapra

Az ÉN konklúzióm... (nem kell velem egyetérteni!)

És hogy ne csak ennyire borulátó legyek, megosztok néhány konstruktívabb mondatot is a témában, amire komoly erőforrás-pocsékolások, kudarcélmények során jöttem csak rá (még úgy is, hogy még mindig kifejezetten gyengének tartom magamat angolból, bármilyen mérés szerint is). Szándékosan nem reklámozok senkit, hogy ne legyek "félreérthető", csak két progit említek azt is okkal.

- Hiszem, hogy NEM kell küldföldre menni az örömmel végezhető nyelvtanuláshoz (elég otthon egy PC és internet), még az olyan nehézfejűeknek is, mint én vagyok. Középfokig tuti elég. De ezután is elég skype vagy egyéb eszközzel valaki angolul beszélőt keresni, biztos van rá számtalan ingyen lehetőség is.
Az én filozófiám:
+ ÉRTSÉL másokat (rengeteg ingyen anyag van hozzá),
+ FEJEZD KI MAGAD, ha lehet hangosan és ehhez csak te magad kellesz és végül
+ TANULJ angol nyelvvel összefüggésben, olyan témában, ami érdekel (ahol az angol nyelv már "csak" eszköz, azaz az angol nyelv révén legyél több: rengeteg jó netes könyv és kurzus van a legkülönfélébb témákban).

Zárójeles megjegyzés:  én többszáz óra többnyire felesleges tanórai angol küszködés után, akkor értem el látványosabb, általam is érzékelt előrelépést az angolban, amikor az engem nagyon érdeklő adatbányászattal kezdtem el foglalkozni mélyebben. Magyar nyelvű szakkönyv a fasorban sem volt, így kénytelen voltam angol irodalmat böngészni, mivel hatalmas volt a motivációm a tanulásra.

- Tudhat meglepően jóval olcsóbb lenni az egész, ha valaki jól áll hozzá (például épít mások korábbi figyelembe vehető és/vagy adaptálható tapasztalatára). Kevés olyan terület van, ahol ennyire kritikus lenne a jó hozzáállás. Megfordítva rengeteg kudarcot és kidobott pénzt jelent a rossz hozzáállás.

- Viszont nincs "ingyen, erőfeszítés nélküli" - pláne nincs örök - értékes nyelvtudás annak, akinek nincs extra tehetsége, belső énjéből fakadó motivációja hozzá. Nem érdemes marketingdumáknak bedőlni, sajnos a vér veríték csak optimalizálható, de nem szüntethető meg. Még anyanyelv tanulásánál sem, hát még második nyelv tanulásánál!

- Sokáig hittem azt, hogy az értés a nehéz és a szövegelés a könnyebb. Hát nem. Állítom, hogy az önkifejezés a nehezebb ügy, számomra felettébb meglepő módon. És azért mert romlik a közbeszéd minősége: nem Shakespearekkel találkozik az ember, akikkel szót kell érteni. Sőt.
Ezt csak a mobiltelefonos kommunikáció és/vagy a rosszul beszélők tudhatják torzítani, amikor nem elég "szimplán" érteni, hanem hiányos/zajos nyelvi környezetből kell rekonstruálni az információt.

- Mind nyelvtannál, mind a  szótanulásnál olyan programot érdemes használni, amelyik jól súlyozva éget be illetve folyamatosan jegyzi mi az ami nehezebben tanulódik meg, hogy többször tudjon rákérdezni.
* Az ANKI és QUIZLET jók lennének ebből a szempontból (főleg a leggyakoribb 3000 szóra), csak a szótanulásnál sajnos csak szavakat tanít nem kontextusos mondatos "összefüggéseket".
* Illetve mondatos szókártyákat meg tud csinálni magának az ember, meg vehet is akár, de azok meg nem tudnak jól adagolódni a tanulásnál.

- Szükség van egy "expressions" típusú tananyagra is, hogy a panelek, idiómák, fordulatok is előkerüljenek (amikor a szavak és körülöttük a mondatok már nem elegek az üdvösséghez). Ha az önkifejezéshez még megspórolhatók lennének is, az értéshez sajnos nem.

- Mondok egy vitathatót is, ezt végképp nem kell elfogadni tőlem. Sok tankönyv szereti challengelni a diákokat, hogy IQ-rejtvény legyen egy-egy feladat megoldása minél több egyidejűen párhuzamos szívással. Én pont az ellenkezőjét tanácsolom a hozzám hasonló problémásabb diákoknak.
Kis lépésekben ám sok repeticióval érdemes haladni, minél nagyobb biztonságérzettel, örömmel/sikerélménnyel könnyedén, folyamatosan ismételni, gyakorolni. Így jobban égetődik be az egész, jobban, könnyebben szűnik meg az izzadságszag.
Az én felfogásomban a beégetődés és sikerélmény a kulcs a felnőtt nyelvtanulásnál, amit az IQ-rejtvény nehézségű tankönyvi feladatok pontosan, hogy maximálisan hátráltatnak. Ha majd tudsz angolul utána is ráérsz IQ-zni angolul. ;)

- Ha van érzéked a nyelvhez, akkor kvázi mindegy hogy tanulsz, "minden út Rómába fog vezetődni".  Ha nehézfejű vagy a nyelveket illetően, akkor találd meg magadnak azt a módszert, amivel jól haladsz a tanulással, legkevesebb káros energiát égeted el, legtöbb örömödet leled. Függetlenedj a tanártól, mert drága, kiszolgáltatottabbá válsz és ilyen esetben sokszor ő is sötétben tapogatózik (kívülállónak is látszódóan). Attól még, hogy ő tud angolul (ha tud), attól még nem biztos, hogy képessé tud tenni téged is valós nyelvtudás birtoklására. Lehet, hogy neked személyreszabottan a saját utadat kell megtalálnod.

Update-1 (2016-03-13) 

Nagy köszönet a "Neveljük együtt" facebook-oldalnak, hogy befogadta a blogposztomat. Ráadásul érkezett rá autentikus forrásból hosszabb, mélyebb reakció is. A viszont válaszommal itt is megismételem a szerintem érdekes dialógust.

Zsuzsa Lindner Bocsánat, hosszú lesz....
Sok igazság van az írásban. Én nem értek a statisztikákhoz, csak egy mezei nyelvtanár vagyok, és olyan helyen tanítok, ahol az átlagnál sokkal jobban megy a nelvtanulás, de azért saját tapasztalatok alapján szeretnék pár dologhoz hozzászólni:

"Földrajzhoz nem is kell feltétlenül otthon tanulni, akár úgy is lehet ötöst kapni másnap, de valódi nyelvtudás az nincs ingyen a tömegek számára (csak idõ, vér, veríték árán)" - Szerencsére ez sem igaz mindenkire, nem egy olyan tanítványom van, aki az ég világon semmit nem csinál az órákon, és mégis szuper a nyelvtudása, mert olyan érzéke van hozzá, hogy könyvekbõl, filmekbõl, játékokból észrevétlenül fejlõdik.

"A tanár nem tud relevánsan osztódni a diákjai között." -Igaz, de ez pont ugyanúgy igaz akkor is, ha 35 diáknak elõad frontálisan, és akkor is, ha kiad egy csoportmunkát, majd a csoportok között megosztja az idejét. És a diákok szempontjából is igaz: az a gyerek, aki figyelni akar, az akkor is figyelni fog, ha a tanár még rajta kívül 35 másikra kell, hogy figyeljen, meg akkor is, ha kis csoportban dolgoznak és a tanár csak néha figyel rá. (Sõt, 35 passzívan ülõ diák között sokkal könnyebb elbújni, mint 4-5 fõs csoportmunka során, itt ugyanis azonnal kiderül, hogy ki dolgozik, és ki nem.)

"ahogy a magyart is nehéz tanulni külföldinek, úgy messze nekünk a legnehezebb tanulni az angolt itt Európában" - Én statisztikákkal nem szívesen vitatkozom, de ha valaki ismer spanyol-francia-olasz-japán-kínai embereket, akkor az tudja, hogy nagyon durván hibásan és szinte teljesen érthetetlen kiejtéssel beszélnek, még azok is, akik amúgy folyékonyan tolják az angolt. Nekem volt szerencsém ilyen nemzetiségû angol nyelvtanárokkal (!!!) is beszélgetni, háááááát mjdnem lehidaltam, hogy ilyen borzalmas kiejtéssel és helytelen nyelvhasználattal hogy lehetnek tanárok?! Úgyhogy lehet, hogy õ könnyen tanulnak angolul, de hogy ez így mennyire használható nyelvtudás?!?!?

"Elõbb marad meg és jön elõ akár az is, hogy a szótárban a harmadik sorban van egy kérdéses keresendõ szó, mint az, hogy mi az a konkrét szó." - Nagyon ismerõs az érzés, de azt nem gondolom, hogy ez a nyelvtanuláshoz kapcsolódik elsõsorban, nekem pl. kb. minden más tantárgynál jött elõ ez a probléma anno.

"Kritikán aluliak a nyelvkönyvek 95%-a" - Ezzel abszolut nem értek egyet, sok jó könyv van. De még ha rossz is lenne minden könyv, ez ma már nem lehet kifogás, mert nincs még egy nyelv, aminek az oktatásához annyi segédanyag lenne az interneten, mint az angolhoz.

"aztán majd célraorientáltan, neadjisten vizsga elötti estén átnéz teszteket, ha szüksége van vizsgapapírra." - Ebben a nyelvtanulás terén nem hiszek, sajnos. Aki egyszer megtanult folyékonyan, de hibásan beszélni / írni angolul, az a vizsga elõtt 2 héttel nem fogja tudni ezeket a hibákat kijavítani, pont azert, mert a sok gyakorlástól, használattól teljesen berögzõdnek a sokat használt kifejezések. (Ja, és a Java nyelven való programozást sem úgy kezdi senki, hogy még életében nem látott számítógépet. Elõtte gondolom megtanulta a számítógép kezelés (esetleg unalmas) alapjait, nem?

"Viszont nincs "ingyen, erõfeszítés nélküli" ... értékes nyelvtudás" - Na, ebben nagyon egyetértek, és sajnos attól tartok, hogy ez az egyik oka a sok kudarcnak.

Kedves Zsuzsa!

Köszönöm, hogy figyelemre méltatta blogposztomat és ilyen hosszan reagált az írásomra. Sajnos blogposzt méretû kellene legyen a reagálás, annyi mindenre kéne kitérni. Ezzel nem fárasztanék most senkit, így csak ott reagálok, ahol tömören tudom ezt megtenni.

- A statisztikát, ráadásul szakmabeliként, én is nagyon óvatosan szoktam kezelni. Itt csak azt tudom ajánlani, mindig érdemes a valós tapasztalattal, meg józan ésszel szembenézni a valósággal. Nem a konkrét számok, hanem a valós megalapozottságuk a fontos (van-e, vagy nincs)

- Ezrek nem kapnak diplomát a hiányzó nyelvvizsga miatt
A számok szerint 30-50% egyetemi végzõs nem tudja átvenni diplomáját a nyelvvizsga miatt. Ez nagyon magas arány értelmezésemben. Itt nem arról van szó, hogy 1-1 tanár esetleg nem jól tanít, hanem elvi probléma kell legyen a rendszerrel (szerintem). És itt komoly diplomás emberekrõl beszélünk, mi van a nem diplomások nyelvtudásával?! Azt gondolom ott még nagyobb hiátusok lehetnek.

- A linkelt indexes cikk szerint önbevallás alapján a népesség 35%-a tud megszólalni egy idegen nyelven (ami nem gondolnám, hogy középfok vagy pláne jól használható aktív nyelvtudást jelentene egybõl).

- Nyilván vannak ügyes diákok nyelvekbõl is, ezt én is hangsúlyoztam a posztomban, de a fókuszt a tömegekre szerettem volna vinni, ahová egyébként én is tartozónak érzem magamat. És állítom, hogy csak ez a fenti két adat önmagában nagyon lesújtó, ami megoldásért kiáltana, ha komolyan akarjuk gondolni a nyelvtudást.

- Azt próbáltam volna megvilágítani többekközt, hogy koncepcionálisan elhibázott óraszám-növelésben gondolkodni. Most félre is téve a diákok a túlterheltségét. Ha a rendszer rossz, akkor azon nagyobb óraszám sem segít, hiszen egy rosszat konzervál és eröltet. Nem egy utolsó kis löket hiányzik csak a fenti tömegeknek, amit óraszám növeléssel meg lehetne oldani, sokszorására meg szintén nem lehet növelni a nyelvi órákat a tantervben, mások rovására (ha és egyáltalán az okozna javulást). És ezt az óraszám-növelést tartották legfontosabbnak a konferencián (a válaszolók közel harmada).

- 9 év alatt 900 óra jut középiskolában elsõ idegen nyelvre, míg 600 óra kellene középfokhoz, ami számot viszont kiscsoportra határoztak meg, tudtommal (max.8 fõ). Egy osztály létszám minimum 3-4-szer nagyobb, az óraszám viszont csak 1.5-szeres (maradva a linearitásnál, holott szerintem komplexebb, 'degresszívebb' a helyzet a felskálázásnál)
Én bõven túl vagyok a 600 órán, saját értékelésem szerint kvázi sehol nem vagyok angolból, azt a keveset amit tudok (pl.: olvasás, értelmezés), azt nyelvoktatáson kívül szereztem nagyrészt.

- Spanyol-japán-os tapasztalatával nem akarok vitatkozni, biztos lehetett ilyen. Számomra - tartom - az a releváns kérdés, hogy a spanyolok hány százaléka tud angolul kommunikálni, a magyarokkal szemben. Minden kimutatás szerint a magyarok hátul kullognak. Hogy ezt mi okozza: (a) mi magyarok hülyék lennénk-e, (b) Túlságosan kemény a "Rigó utca", (c) rendszer szinten nem müxik valami a nyelvtanulásban, (d) rosszak a számok és tök jók vagyunk nyelvtudásban, (e) etc, ennek feszegetésérõl szólt volna a posztom. Én a (c)-t valószínûsítem, de bizonyítani nem tudom.

- Ha 95%-a valóban rossz lenne a nyelvkönyveknek, akkor nem segít az, hogy mellette sok jó anyag elérhetõ (többnyire persze súlyos pénzekért.
Jó eséllyel kudarccal nyitnak a diákok tömegei, amikbõl rossz következtetéseket vonhatnak le a nyelvtanulásról (saját megélt tapasztalat, sajnos).
Ha valaki társat keres, mert nem szeretne egyedül élni, akkor nem fog végigmenni a társkeresõk többtízezer jelöltjén, hogy megtalálja az 'igazi'-t, mert mentálisan-lelkileg belefárad és lehet az ötödik kísérletnél feladja a rossz tapasztalatok miatt. Én ezért szeretem hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a sikerélmény és már rögtön a legelején (minden fajsúlyosabb dolognál).
Az élet sokkal rövidebb annál, hogy legyen idõnk minden (sok) kudarcot átélni. Már pedig a nyelvtanulás nagyon sok kudarccal szegélyezett (ahogy egyébként a társkeresés is). Azt persze világosan le kell választani errõl a nézőpontról, hogy a befektetett munka nem spórolható ki egyikbõl sem. Mindössze "csak" átélhetõ értelmének kéne látszódnia a tanulás folyamatában.

- Nekem visszatérő fóbiám, hogy mi magyarok miért nem tudunk egy közös jó tananyagot, kétnyelvű szótárral kiizzadni, kikristályosítani magunkból: annyira "mission impossible" lenne ez és ha igen, akkor miért? A legtovább addig jutunk, míg egy-egy vállalkozóbb, hozzáértőbb nyelvi szakember, saját koncepciója mentén mindig nulláról indulva eljut, de érthetően csak valameddig és/vagy durvább kompromisszummal. És mivel komoly költségei merülnek, ezért ezt sokszor durva árazással tudja csak kompenzálni.
Én tuti fordítva állnék hozzá: előbb megtervezném egy jó nyelvtanítási módszer alapjait, közös gondolkodással (kvázi ingyen), minél jobban belemenve a részletekbe és csak aztán implementálnék, érzékelhető konszenzus után: hiszen a tervezés olcsóbb és flottabbul tud menni, mint a teljes egyedi tervezés és implementálás vakvágányokkal)

- Az utolsó elötti bekezdéséhez ("hibásan rögzült folyékonyabb angol") kompetencia hiányában nem tudok érdemben hozzászólni. Laikusként azt látom,hogy a tanárok inkább preferálják a rossz beszédet, "csak mondjad-mondjad fiam fluensen" alapon. De símán elhiszem, hogy ez vissza tud ütni.Én távol vagyok a 'fluent'-tõl, de "legalább" sok hibával beszélek.

UPDATE - 2017.02.08

Nyelviskolák Egyesülete: A rendszer jó, a nyelvtanárok nem eléggé

* Salusinszky András, a szervezet alelnöke a Magyar Idők-ben:
„A szakmában senki nem érti, miként lehetséges az, hogy a gyerekek a közoktatásban csaknem ezer órát tanulnak nyelvet, de nem képesek arra, hogy letegyenek egy középfokú nyelvvizsgát az érettségiig. Nyelviskolában feleannyi idő alatt is fel tudnák készíteni a tanulókat egy sikeres nyelvvizsgára. Nem hatékony a nyelvoktatás, és sok esetben nem elég jók a nyelvtanárok, akiknek gyakran nincs élő kapcsolatuk a nyelvvel.”
* Tavaly több mint 134 ezren mentek el nyelvvizsgára, és közülük körülbelül 84 ezren jártak sikerrel.
* Az angol bizonyult a legnépszerűbbnek, amelyből 96 ezren vizsgáztak, közülük körülbelül 62 ezren tettek sikeres vizsgát.
* Németből durván 28 ezer vizsgát dokumentáltak, ugyanakkor csak körülbelül 16 ezer bizonyult sikeresnek.
* A Magyar Idők tavaly év végén beszámolt arról, hogy az oktatásért felelős államtitkárság középtávú stratégiát dolgoz ki az idegennyelv-oktatás helyzetének javítása érdekében. Ehhez első lépésként felállt egy munkacsoport, amelynek feladata, hogy összeállítson egy problématérképet és megoldási javaslatokat fogalmazzon meg.
E-L-K-É-P-E-S-Z-T-Ő ! ! ! ! Rendszerváltás közel 30 éve után itt tartunk.

Nyelvtanulással, nyelvtanítással foglalkozó blogposztjaim:
index.hu: "A hetvenes évekbe tért vissza a tanárképzés" - Angol nyelvoktatásról, nyelvtanulásról
index.hu: "Kamu nyelvtanuló oldalak verik át a naívabbakat"
index.hu: "Nem fair, hogy nyelvvizsga kell a felvételihez"
blog.hu: Nyelvtanulással foglalkozó blog
***
Az Anki-val magolunk-e avagy memorizálunk?
Anki - SM2 algoritmus-variánsa
Ankiban rejlő rendkívüli potenciál
Gaál Ottó-féle Kreatív nyelvtanulás
Englishbox: felmérő tesztek (kezdő, közép- és felsőhaladóknak)
Gépi audio2text konverzióról
Effortless English - egynyelvű angol nyelvtanulás
Dr.Makara György: A kvantum nyelvtanulás felfedezése
Disputa: Relaxa Villám / QLL (Kvantum nyelvtanulás)

2016. május 1., vasárnap

Recommender systems (ajánlórendszerek) egy érdekes aspektusa

Az utolsó utáni +1 poszt témája a (zenei) hobbimhoz kötődik. Szabad időmben szeretek kottás videókat csinálni, manapság már két irányba is terjeszkedően:

(1) Fiatal művészek, modern, hangtechnikailag jobb minőségű, XXI.századi aktualitású felvételeinek egyfajta megtámogatásaként.
http://www.youtube.com/tnsnamesoralong

(2) A régi hangrögzítési archivumból a referenciaerősségűen jó/erős felvételek kiválasztásával a szerzők/művek megtámogatásaként.


Előzmény a szakmai részletekhez:

Ma az imént játszásiból elgondolkodtam, hogy egy index.hu vagy bármely online lap egy Ma is tanultam valamit mintájára be tudna-e fogadni választéknövelésként kottás videókat, ismeretterjesztési / közösség(építési) céllal.

És arra jutottam lenne benne potenciál, még külföldről is vonzhatna nem magyar nyelvű olvasókat (ahogy egyébként egy sakk is nemzetközi nyelvű). Én valahogy vonzódom ezekhez a nemzetközi nyelvezetű dolgok iránt, amik a legkisebb nyelvi akadály mellett a legmaximálisabban őrzik/közvetítik korrekten a tartalmat, szemben akárcsak az angol nyelvvel, gondoljunk itt egy szlenges néger-filmre. :)

Gyakorlatilag lehetne, újszerű, modern köntösbe ágyazott, ingyen tartalom, heti/napi 1-2 videóval, nulla verbalizmussal (maximum infó jelleggel, oly sok gondot okozó szubjektivitás nélkül). Az egésznek központi veleje lenne, hogy
(1) ismeretet/infót terjeszt csak szigorúan és nem pedig fősodratú véleményt, esztétikai értelemben vett "kritikát".
(2) később kifejtendőek alapján ajánlórendszerként (szavazós-fórumos keretrendszer mentén)
(+1) a szívemnek oly kedves komolyzenének modern (mai világban gyökerező) és tárgyspecifikus impulzust adni.

Ha én szervezném/csinálnám ezt a cuccot én - fentiekből kitalálhatóan - tuti közösségépítési jelleggel csinálnám. A legfontosabb konkrétum ez ügyben:

(1) az olvasók javasolhatnak a listára kottázandó műveket, előadásokat és szavazhatnának a meglévő listára (publikálási sorrendre), amit lehet véleményezni is, illetve

(2) fiatal előadóművészek (akiknek nem derrogál így is megjelenni) nevezhetnének saját felvételekkel.

(+1) mindent lehet vélemenyezni free-text formában.
* Lassan ötéves tapasztalat alapján, még az én megosztó szubjektív YT-oldalamon is egyrészt csak 1-2% a dislike arány a like-hoz képest illetve
* esetemben 10.000-es nagyságrendű free-text kommentből ha hármat kelett kimoderálnom offtopik/kulturálatlanság miatt, köszönhetően a (zenei) téma specifikumának, magas szintű koherens kevéssé félreérthető zenei alapozásnak (mondjuk én ez ügyben maximálisan igyekszem liberálisnak lenni, minden határon túl is: inkább legyen zaj, mint cenzúra).
* A dolog nem triviális: egy-egy pl.. gasztróblognál ölre tudnak menni egymásnak az emberek véleményük érdekében. Hogy a politikai dühöngőket már ne is említsem.

(+1) A nyertesek (akik jót ajánlottak) pedig nyerhetnének,  játszásiból, kisebb ám értékes nyereményeket.

Nyilván kellene egy-két moderátor/kottázó (több szereplő esetén azért a videóknak előre definiált megjelenésben egységeseknek kell lenniük, szvsz). Ha én lennék (egyik) fontos lenne számomra, hogy képes legyek saját ízlésvilágomon felülemelkedni (maximum vétó-lehetőséget tartanék fenn magamnak és/vagy nem a legtöbb csak második-harmadik legtöbb szavazatot kapót részesíteném olykor előnyben)

Viszont semmiképpen nem mennék szembe a közösségi igényekkel (pláne nem konfrontative: arra ott van a saját csatornám), nem oktroljálnám rá ízlésemet senkire, épp ellenkezőleg számomra ismeretlen hatásoknak engednék, vizsgálnám be, csak annyira, hogy bevállalhatók-e. Hiszen sokkal több a jó, mint a rossz: dőzsölni lehet a (művészi) jóságokban. Ugyanis azt sejtem/vélelmezem, hogy a klasszikus zene ízlés/vélemény világa aggregálható. Minél többen mondják, hogy jó valami, annál biztosabb, hogy selejt nem választódik ki.

Nyilván kellene a zenéhez a megkerülhetetlen jelentőségű kotta, hogy legyen az egész mögött munkafedezet.

Egyfelöl abban semmi truváj nincs, szvsz, hogy csak YT-url -ekre lehet szavazni, mivel tök érdektelen (ráadásul dinamikusan pusztulnának el a linkek, a sajátos, sokszor nehezen érthető/elfogadható Google/Youtube-gyakorlat mentén). A YT-videók ráadásul nagyon széles minőségi spektrumon helyezkednek el, kötött és ezért divergensen szerteágazó képi világgal.

Másfelöl a kotta adja a koherens, tárgyspecifikus, konszenzust teremtő, hozzáadott értéket. Segít a befogadói (analitikus) fókuszálásban a későbbi élvezkedős fázis megtámogatásaként. Fel kell fedezni a kottát, a dallam vonalát, a ritmus lüktetését, a szólamok összeállását, rétegeződését, komplexitását, az ismétléseket, a variálásokat, a szerzői instrukciókat, a hangsúlyokat, a lejátszhatóságot, egyáltalán a benne lévő értékeket, plusz információkat lehet belőle kihámozni (pl.:hangnemtől az előadói különlegességek lefejtéséig). /Kvázi mint idegen nyelven olvasni, ahol szintén nem tud az ember minden szót, mégis tudhatja élvezni, idővel haladva egyre inkább. Azzal az óriási különbséggel, hogy a kottakövetés a mi laikus szintünkön sokkal-sokkal könnyebb, mint idegen nyelven való olvasásig eljutni./

Egy kottás-videó semmiképpen nem tud kiváltani egy jó koncertvideót, de nagyon szépen ki tudja egészíteni. Az én koncepciómhoz semmi más nem kéne mint egy jó minőségű hangsáv és egy kotta (szerző-, mű- és végül előadócentrikusan). Szerzői jogilag is biztosan tudná rendezni egy nagyobb erőterű médiafelület (amire rajongói szinten nincs esély), hiszen mozifilmek tudnak megjelenni egy index.hu-n.

Az egészben az egyetlen költség, hogy kicsit programozni kéne a dinamikusan változó szavazási-listát illetve valamiféle rendezett videó-katalógust (minden más már adott szokott lenni,  publikálási keretrendszer, fórum), de azt gondolom ez elenyésző az eredeti tartalomban lévő potenciálhoz/értékhez képest.

Zárójeles megjegyzés a (kézzelfogható értelemben vett) sikeresség/potenciál-hoz:
2015.júliusáig két YT-csatornán 20 milliós megtekintést lehetett elérni pár százalék dislike/like arány mellett ebben a rétegműfajban annak is abszolút perifériáján, nulla marketinggel ("termék adta el magát"), a végén már 500.000-es havi növekedéssel. Ami aztán nagyon csúnya véget ért két vonalon is:
(1) Több láthatatlan szerzői jogi gigaszervezet egyidejűleg (ami önmagában lehetetlen) magának vindikálta egy olyan videómat, amihez semmi köze nem volt (egy magyar élő koncert), a YT "file dispute" rendszerén keresztül.
(2) Egy kottázó cég Wiener Urtext nem elégedett meg az egyik videóm törlésével, a korábbi YT-gyakorlattal összhangban, hanem kifejezetten el akarta pusztítani a csatornámat.
Ennek nyomán lett végül egyrészt "legalizálva" az alap YT-csatornám (nincs vitatható videóm fenn, avagy vitatahatatlanná teszem a YT-rendszerén keresztül a YT-azonosítás tévedéseinek hatását ignorálandó) meg vonultam egy YT-tól független másik csatornához (facebook, és minden averziómat félretéve), a szerzői jogi terror elöl menekülve.


És hogyan indokolja egy ilyen fenti "magánügybe" tartozó eszmefuttatás a hangzatos bombasztikus blogposzt-címet?

Hát, hogy ha egy Netflixet vagy Amazon-t veszünk ajánlórendszerként (amik jó hatásfokúak és nagyok) azt kell észrevegyük, hogy úgy személytelenek, hogy csak (vélemény-)követők és NEM proaktívak. Az én általam feszegetett kottás-videós rendszer úgy őrzi a pozitív(abb) marketing lehetőségeit, egy plusz - általam erősnek gondolt - feature/réteg/hozzáadott érték (itt kottázás) révén, hogy információt konstruktívan terjeszt/oszt meg, közösséget épít.

Vegyük észre, hogy a két szemlélet nem kioltja egymást, hanem kiegészíti egymást (különböző nézőpontjaival).

Búcsú

.
Már nem is tudom megszámolni, hányszor akartam abbahagyni a blogolást, de a mai nappal azt gondolom tényleg lezárult egy korszak az életemben.

Amit akartam (illetve tudtam), azt már kiírtam magamból, el nem tudom képzelni, hogy még egyszer belépjek a blog admin felületére posztírás igényével. Nem mintha nem lenne érdekes téma, de az élet rendje az, hogy tudni kell abbahagyni.

Ez az utolsó elötti posztom lesz, hogy előredátumozás révén, a számomra legkedesebb poszt legyen a legutolsó, hogy mégis ne ilyen szomorúság legyen a végszó itt.