Magamról

Saját fotó
Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.

2016. április 19., kedd

"40 felett hatékonyabb a részmunka"

.
40 felett hatékonyabb a részmunka

Informatikában, saját tapasztalat alapján ;), valósnak tűnik mind a probléma-felvetés, mind a konklúzió. Nem tűnik életszerűnek az 1950 után született 65 éves - nyugdíj elött álló - programozó/fejlesztő, aki mondjuk teszemazt agilis őrületben dolgozik nap mint nap, akár főnökként, akár mezei dolgozóként, globálisan versenyezve az 1-2 dollár órabéres indiai kollégájával. :)

A kérdésnek több aspektusa van (értelmezésemben és továbbgondolás után):

- Az ember nem hatékony állatfaj. Tud fáradni, hibázni. Senki nem képes 8 órát azonosan legmagasabb szinten végigmelózni, csak ideiglenes jelleggel. Utána múlhatatlanul szükséges a pihenés, vagy elmaradása esetén a következményekkel szembesülés. A heti 40 óra dolgozás azonban tényleg más kategória, abban való munka közbeni/utáni "pihenés" végiggondolása nehezebb téma.

<UPDATE-1>
Lóránd által kommentelt videóban foglalt egyik egy vezérgondolat (úgy mint pareto-hatékonyság) a fejemben volt, csak a sietségben kimaradt a posztból, de most pótlom, a korrektség jegyében, immáron a videóra hivatkozással:
Randy Pausch Lecture: Time Management

Mivel munkidőnk tekintélyesen kicsi hányadában vagyunk annyira leghatékonyabbak, hogy a legkomolyabb hozzáadott értéket adjuk a közösbe, kézenfekvőnek tünne csak ezt a kis hányadot megtartani, érte fizetni, a többi mehetne a levesbe. Csak hát szerencsénkre, pechünkre, ez megfoghatatlan/kivitelezhetetlen jelen állás szerint. Másik szempontból a "6 óra elvégzem 8 óra munkáját" emiatt is sántít. Sok más mellett az overhead is besegít a leghatékonyabb pillanat konstellációjának ütősségébe.

Ugyanakkor az élettapasztalat erős leértékelése/leértékelődése, a látható tartományban, nagy hajsza közepette hasonló okokból vetíthet előre tragikus perspektívát.
</UPDATE-1>

- Mi van, ha valaki mégis tudja hosszabb távon produkálni 6 óra alatt 8 óra munkáját?
* Lehet keresni 6 órás munkát, 8 órás bérért, kizárólag érdekérvényesítő képességen múlik a piacversenyes kapitalizmusban.
* Lehet, hogy hatékonyságnövelés keretében a 6 óra lesz a norma és további plusz munkára kötelezés után kapja meg a dolgozó az eredeti bérét.
Konklúzió: minden a piacversenyes kapitalizmusról szól. Érdeket érvényesít a munkaadó és munkavállaló. De a tapasztalat az, hogy a hatékonyságnövelés, kizárólag a jövedelmi olló nagyobb kinyílásával korrelál, nem a tömegek minőségibb munkavégzésével, jobb életével. Az van előnyben akinek pénze van, mert mozgástere is van általa. Az van hátrányban, akinek csak munkaereje van, mert egyre durvább alkalmazkodásra kényszerül.

- Általánosan véve - túllépve a "40 év"-en - milyen jó lenne, ha céges tervezésekben erőre tudna kapni az "egyénre szabottság" minden téren (képzéstől, az ösztönzésen át, a pihenésig). Hisz mindannyian különböző személyiségek vagyunk más-más erősségekkel, gyengeségekkel, másképpen működünk optimálisan. És nem az lenne-e az elvárható cél, hogy mind egyén-, mind aztán céges optimalizálás révén maximalizáljuk a nyereséget, minden szereplő számára. Kár hogy ez maximálisan utópia, hiszen a kisebb-nagyobb szuboptimum elmaradt haszna úgy nem fáj a munkadónak ("belefér, mert leírja költségként"), hogy kára sokkal nagyobb a munkavállalói oldalnak, egyének szintjén. Finoman szólva is kevés kapitalista van, aki ezt képes belátni (pedig a közhiedelemmel szemben van ilyen is).

- Azt gondolom  az informatika a fiatalok sportja (és a sport-analógia nagyon él). Nyilván lehet egy-egy Dino Zoff, aki például jó génállománynak vagy szerencsének köszönetően 40-en túl is világszinvonalon teljesít, de nehéz lenne belőle általánosítani.
* Közrejátszik ebben az is, hogy ha valahol, akkor az informatikában igen kevés, sőt egyre kevesebb a - egyre inkább aktuális részletekről szóló - felhalmozott tudás értéke, a folyamatos és intenzív avulás/amortizálódás közepette. de olyannyira, hogy maga a tudás-felhalmozás, tapasztalataggregálás, lassan a dokumentálás maga is anakronisztikussá válik.
* Sokkal jelentősebb a mentális, motivációs, neadjisten kognitiv, reakció-/észlelésbeli, fizikai (meg)kopás hátránya a növekvő követelmények között horribile dictu pályaelhagyásba torkollóan.
* Ezek spirálban egymást erősítve torzítják/durvítják egyre jobban az informatikát, ami problémán fiatalon nyilván könnyebb túllépni, mint idősebben.

- A modernkori piacversenyes kapitalizmus mindenről szól, csak nem az emberközpontú, egyénre szabott tervezésről. Ennél sokkal durvább, sokkal pénzérzékenyebb dolgokra nincs se idő, se energia, se kedv, se motiváció: például visszamérésre, optimalizálás könnyen elvégezhető részére se, minőségromlást okozó szuboptimális folyamatok kivédésére se, stb..
* Egyre durvább (másik) spirált kényszerít az iparra a megrendelői "szoftver-éhség", és az ár-érzékeny globális-verseny (miközben az egész iparnak lassan semmi valós képe nincs az ár-költség-rizikó-haszon valóságbeli leképződéséről).
* Jellemzően vagy túllövés van "agyas" szabályozások révén, vagy /dev/nul-ra átirányítás (az csak jó lehet, ami nem növel költséget alapozással). Mintha köztes út nem is létezne, teoretice sem.
* Szóval "pár" dolgot tisztába kéne tenni az elött, mielőtt arról kell dönteni, hogy képviselhet-e értéket informatikában egy 40 éves dolgozó valamilyen részmunkája. Hogyan is kéne gondolkozni az ügyben, "mérlegretehető" módon.

- Informatikában a tárgybeli jelzés elsősorban tehát a dolgozó-egyén fejében fog vélhetően szöget ütni (hiszen a munkáltató cég, a fentebb is említett kényszerítő körülmények között definitive lomhább), vagy éles problémával-szembesülés mentén, vagy előre gondolkozás után.
* Az nyilván kérdés, hogy erősödő kifejezetten nem humán-centrikus világban cégen belül, vagy cégen kívül kell keresni az érintetteknek a részmunka és ezáltal a boldogulás lehetőségét: erre vonatkozóan nem nagyon látszik ökölszabály, illetve más megközelítésben mindkét út lehet üdvözítő is, reális is.

- Azért érdemes mindenkinek belegondolni, lehetetlen-e és ha igen, miért: a munkadói és munkvállalói igények iteratív folyamat keretében való harmonizálása, azok körében akik még nem szeretnének/tudnak visszavonulni. Főleg annak tükrében, hogy az informatikai munkaerő piac jellemzően keresleti és nem kínálati.

- Illetve ne felejtsük el idevágóan se a már többször előkerült vonatkozást se: a 80%-20%-s, vagy a magyar valóságban már most is megtapasztaható 60-40% tittytainment-et, The Global Trap-ot. Vagy említhetném Orbán Viktor miniszterelnök idevágó eléggé tragikus negyedórás speechét, amit Kedves Lóránd vesézett részletekbe menően:
Nyílt levél Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak

2016. április 14., csütörtök

Kiss László ügy - amiről senki nem beszél.

.
Ez egy rövid poszt lesz (szándékosan), a minapi tárgybeli végtelenül szomorú történések és aspektusok nyomán.

Tárgy: A 75 éves Kiss László úszók szövetségi kapitányának második véglegesnek tekinthető lemondása, pár hónappal az olimpia elött, amely olimpia után mindenképpen távozott volna. Aki mostanság olvassa ezt a pár soromat, az biztos tudja miről van szó, de mivel akkorát robbant az egész történet, azt gondolom jó sok évre beégett a magyar társadalomba az egész szomorúság, hogy a név említése is elég legyen az azonosításhoz. Én viszont nem vagyok hajlandó még arra sem, hogy  x+1-dszer leírjam ugyanazokkal a szavakkkal, amit mindenki más, hogy mi is konkréten a tárgybeli ügy. Van amikor a csendben maradás, a szavak ijesztő devalválódása/hatása megálljt parancsol.

Miért lesz rövid ez a poszt? Mert nem vagyok arra sem hajlandó, hogy rendszerszemléletben, tárgyilagosan végiggondoljam kontextusban a történéseket.
Ugyanis azt gondolom, hogy
- egyrészt csak minimálisan is józan ésszel nézve ez egy triviális ügy, triviális következtetésekkel.
- másrészt ugyan megtettem az elemzést jó sok betűvel a privát szférámban, de minden szakmaisága ellenére is ez a téma nagyon nem vág ennek a blognak a profiljába (a téma szomorúsága és élessége übereli a szakmaiságot, miközben a téma maga a szimbiózis miatt nyilván nem választható le az elemzésről), és ezért kötelességem mellőzni.

Akkor mégis miről akarok szólni?

A "netes értelmiség" teljes becsődöléséről (értelmezésemben). Nevezetesen nagyon kevesen konkludáltak jól és még azok is nagyon sokszor (részben) hibás érveléssel meg fókusztvesztően, a blogposztokban és kommentáradatban. Egy olyan témában, ami minden politikai aspektusa mellett is (sport, Gyárfás Tamás, etc.), alapvető módon politikai érzelmekkel NEM túlfűtött/torzított, azaz helye bírhatna lenne a tárgyilagos, aggregelhátó véleményeken alapuló konszusnak. Nem látszik tér a (pro/kontra) konkludálás-manipulációnak, mégis durván félresiklott a véleményformáló tömeg értékelése.

Pedig a netadó felmerülésénél, pár hónapja ez a véleménytömeg-formálódás még tökéletesen működött. Értelmezésemben még a vasárnapi boltzárnál is (abban az értelemben, hogy az ügybeli megítélési nehézségek korreláltak a relatíve nagyobb csendességgel. Most viszont úgy volt brutális hangerejű a véleményformálás, hogy teljesen félresiklott.

Miért ér ez meg ez akár csak rövid posztot is? Mert, konszuspártiként, mindig jobban biztam a nagyobb véleménykoncentrációban (jó döntések meghozatalának, rossz döntések elviselésének aspektusában).

Én nem emlékszem arra, hogy ilyen léptékben félremenjen közvélekedés, ennyire ok nélkül. Számomra egyébként magyarázhatatlanul. Márpedig a Kiss ügynek, a sok-sok negatív hulláma mellett ez külön fájdalmas aspektusa, ami még csak észre sem vevődik a mainstream véleményözönben, így a hullámok elülésének fázisában sem.

2016. április 7., csütörtök

"Tegnap még nem tudtam programozni, de ma már tudok"


Beleszaladtam egy friss blogposztba, ahol a bloggazda Ördög Rafael (Lean Poker) alapítóval készített interjút a fenti címmel.
Kávé és karrier: Tegnap még nem tudtam programozni, de ma már tudok
Karriercoach , Karriercoach Blog , Karriercoach FB brandhez tartozóan.

Jó sok téma előkerült, külön-külön blogposztot érne a kifejtésük (azaz muszáj lesz durva léptékben tömörítenem). Van az elhangzottak között, amivel nagyon egyetértek és van amivel nagyon nem és vannak finomabb átmenetek is :)

Nézzük sorjában:

A perdöntő főmotívum: az interjú teljesíti hivatását/küldetését!

Merthogy ad egy(több) nagyon-nagyon jó tippet, a Greenfox Academy, a Junior programozó és Tech4Biz képzések említésével, linkjével (más linkek mellett). Ez óriási pozitívum az én szememben, hiszen ad egy keretet, vezérfonalat azoknak, akik kacérkodnának a programozással - ha már ennyit lehet vele keresni, ugye ;).
+ Van komoly pszichológiai teszt (tegyük fel jóhiszeműen, hogy a kiértékelés korrelál a kiválasztás helyességével.
+ 4 hónap se nem kevés (hogy mélységekbe is lehessen alászállni), se nem sok (hogy indulásnál elkedvetlenítést okozzon).Sok minden előkerülhet, problémamegoldás, teammunka, teljes vertikumon etc.
+ Nagyon fontos a jó terep, valós körülmények, valós (minta)projektek,
+ Kurzus végén el is lehet helyezkedni, mert segítenek ebben is.
Ha valaki eljut sikeresen a kurzus végéig és kedve is van a dologhoz, annak már "csak" a fizetésért kell megküzdenie és a helyes életvezetést kell kitalálnia és megélnie. :)
- Mondjuk a jelentős túljelentkezés vethet fel problémákat a kimaradók szemszögéből.

Zárójeles megjegyzés: ha valaki egyedül és nem szervezett keretek között akar nekiveselkedni "az akarok-e programozó lenni" témának, annak jó sok kérdést kellhet őszintén végiggondolnia. Én a minap csak annyira jutottam, hogy sajnos ez perpillanat nekem túl nagy, túl komplex, túl ellentmondásos topik, hogy korrekten, közelítő teljességgel, minimális betűvel le tudjam írni. Az említett 4 hónap mindenesetre jó referenciapont a fentiekből.

A Coursera-t, én nem degradálnám le, "csak elméleti alapok"-ra. Vannak ott az ilyen kurzusoknál tesztek, időre kidolgozandó házi feladatok, nagyfeladatok (kiértékeléssel), fórumok révén lehet problémákat kezelni, megoldani, kiértékelni. Minimális díjért certifikációs oklevél is kapható. Bőven ajánlható azoknak akik kiszorulnak a Greenfox Academy típusú képzésekből, ráadásul az angol nyelv is gyakorolható vele.Még akár az önálló távmunka is megcélozható vele/általa (persze megint inkább csak nyugaton).

A NodeSchool-t én nem ismertem, amolyan "köztes" (tehát izgalmas) megoldásnak ígérkezik a fenti két spektrumvég között. Ahhoz jobban bele kellene merülnöm a cucc-ba, hogy véleményt formáljak róla, érzékeljem előnyeit, hátrányait, amit most időkímélésből kihagyok.

A meetup-okról nekem perdöntően nagyon rossz véleményem van.
- Tárgyunk szempontjából nem is tartom hatékonynak.
- A szponzorok (pl.: Prezi) tudhatnak visszataszítóan rettenetesek is lenni.
- Sem kapcsolatépítésre, sem mentorságra nem látszott jó platformnak az én szememben.
Én töröltem is az accountomat pár próba után. De símán lehet ám, hogy csak itthon Magyarországon csináljuk (csináltuk) rosszul, rosszabbul a műfajt.


UPDATE (2016-04-10) 

A kommentfolyamban tisztázódott egy meetupos félreértés, aminek sajnos én voltam a gyökéroka. Én ugyanis az előadás-centrikus meetupokra asszociáltam az interjúból, ilyenekről volt élményem, másmilyenről mégcsak tudomásom sem igazán volt (egy egzotikus példát leszámítva), ráadásul mint kiderült én kifejezetten backend- és nem frontend-fejlősztői világból érkezem.

De mint kiderült vannak koncepcionálisan másmilyen meetupok is, amik, ha jók, akkor szintén melegen ajánlhatók az érdeklődőknek, mind mentori, mind kapcsolatépítési szempontból. Egy-egy próbát megérhez az érdeklődőknek, kis költség és pontenciálisan nagy haszon reményében, mondom ezt látatlanba is (én érdeklődő kezdőként biztos próbálkoznék ilyen irányba is).
Coderetreat Budapest
Pylvax Budapest
PHP Pair Programing Budapest
RailsGirls Budapest
DjangoGirls Budapest

PS: Azt tartom továbbra is, hogy szerencse itt is kell bőségesen, hogy az érdeklődés jó táptalajt kapjon. Egy könyvet gyorsabban lehet elolvasni, mint egy tárgybeli videó-kurzust megnézni, ahogy egy bottom-up meetup "fabejárás" is nagyobb erőforrásigényt meg azonalibb és célirányosabb elköteleződést jelenthet, mint egy top-down Coursera/Udacity választék-szűrés. De mindez egyrészt ízlés kérdése, másrészt nem zárják ki egymást. Bizony az (érdeklődő szempontjából) ocsút a búzától
nagyüzemben kell tudni szétválasztani :)


UPDATE (2016-04-12)

Tegnap este futottam bele egy blogba és annak - tárgyunk szempontjából érdekes - két blogposztjába. Komment meg kiegészítés nélkül hagyom őket, hiszen nem célom blogposztban blogposztot írni.

1. 15 menő oktatójáték, hogy megtanulj programozni


2. "Obama bejelentette, arra fogja kérni a Kongresszust, emeljék meg 4 milliárd dollárral, azaz több mint 1100 milliárd forinttal az amerikai oktatás támogatását, a hangsúlyt az informatikaórára helyezve. A kétségkívül hatalmas mérföldkőnek számító lépésnek azonban volt több előzménye is, ezek közül is kiemelkedik a The Hour of Code, azaz a Kódolás Órája, amely már világeseménnyé bővült. Néhány napja jött ki a szervező code.org jelentése a tavaly decemberi egy hetes rendezvényről, amely szerint már 195 millió alkalommal próbálták ki az oldalukon a programozást."



Innentől már csak az interjú egyes részleteivel foglalkoznék (sorrendben).

1.
A "programozó bit" ("mindenkinél volt egy olyan nap, amikor hirtelen programozó lett. Tegnap meg nem volt az, ma meg mar igen.") dologgal a magam részéről nagyon nem értek egyet.

Az én tapasztalatom szerint ilyen nincs. De ha volt is, egyre inkább kihal, mint (érdemi) tényező. ;) Egy-egy sikerélményt, egy-egy fázist lezáró mérfölkövet nem szabad ennek hívni.

A programozás 
- egy nagyon nehéz meló
- sok kudarcélménnyel
- sok nemszeretem dologgal
* teammunka
* tesztelés
* dokumentálás
* verbális küzdés, különféle szerepkörű figurákkal
* mások korábbi hibás kódjaiban való könyékig túrás
* etc.
- állandó repetítiv tanulással
- időnyomással
- stresszel
- egészségtelen környezetben (órákon át szemrongáló görnyedés a monitor elött, potenciálisan komoly kiégés-veszéllyel).

Az eufória akkor tudhat a legnagyobb lenni, ha nehéz feladatot tudunk és/vagy könnyedén megoldani és/vagy látványosan, ütősen. A programozás hőskorában lehett ilyen bőségesen. A mai trendek viszont azt mutatják, hogy csak az igazán tehetségesek vékonyodó krémje esélyes csak igazán erre, míg a fizetett programozói munkák tömege minden másról szól, csak nem erről.

A jó oldala mindennek, hogy a felhalmozott korábbi tapasztalatoknak köszönhetően jóval könnyebb ebbe a világba beilleszkedni, horribile dictu több pénzt keresni vele, viszont a rossz oldala, hogy cserében jóval nehezebb egészségesen talpon maradni (65 évesen való nyugdíjazásig).

Én egyébként általában a teljes faltól-falig gondolkodást szoktam hiányolni a témát érintő gondolkodásokból. A maximum-keresés, Hanoi-tornyok, kockaforgatás alapfeladatok megírása akármilyen értelmes programozási nyelven, az csak egy nagyon pici része a nagy egésznek, az én értelmezésemben.

2.
Probléma-felbontás. 

Na ez nagyon nagy kedvenc témám. Én egyébként dekomponálást szoktam mindig mondani, de lehet, hogy jobb a felbontás (mert minden benne van, ami kell és mégis csak jobban hangzik egy magyar nyelvű szövegben. A hárommal ezelötti munkahelyemen, szállóigeként mindig evvel szívattak kedvességből a kollégáim, amikor visszatérően került elő, mint ultimate megoldási gyógyszer :)

Én azonban picit másképp látom a dolgot, mint Rafael.

Sokkal nehezebbnek látszik paradox módon az átütő erőt meglátni benne, mint aztán könnyedén alkalmazni.

Nekem az a tapasztalatom, hogy mi magyarok szükségtelenül túltoljuk az agyasságot (adhoc rögtönzésekkel sokszor megspékelve), élen járunk az elbonyolításban (lásd hozzá a társadalmat nagyban mérgező általános és mindent behálózó bürokráciát is). Aminek aztán következménye, hogy küszködünk sikertelenül egy nehéz problémával és/vagy sok hibával, mint megoldanánk lazán, könnyedén két vagy több nagyságrendileg sokkal könnyebb problémát. Szeretjük azt gondolni, hogy a "zseni uralkodik a káoszon".

Messzire vezet: de azt gondolom a nyugati világ egyik nagy sikertényezője az, hogy társadalmilag sokkal jobb munkamegosztásban, könnyebben és jobban tudnak élni. Nem azért, mert jobbak a probléma-felbontásban, hanem mert felismerték az előnyét, mi meg nem vagyunk képesek ezt észrevenni. Mi is - en bloc a teljes hierarchiában - tud(hat)nánk jól felbontani, csak valamiért nemigazán jön össze prioritáshiányban, rossz motivációk eredőjeként.

3.
Akreditált képzés

Egyetértek, túlságosan lassú vele kapcsolatban lényegében minden, pláne Magyarországon. Hamarabb és jobb eredményeket lehet elérni a kor kihívásaira. Hiába van több és mélyebb képzés rajtuk, ha például a piac egyre kevésbé akarja megfizetni a nagy pörgetés közben.

4.
Lean-póker

Az ötlet , támogatható az én értelmezésemben.

Azonban én mindenképpen kiemelném, hogy a szakmai jóság és üzleti sikeresség nagyon nehezen tud korrelálni egymással, az én 32+ éves tapasztalatom alapján. Nagyon sok szoftverszemét lett üzletileg sikeres, még az operációs rendszereknél is ;), és vannak hamvába holt értékes projektek (pl.: Steve Jobs NeXT-je).

Az sem mindegy, hogy a fejlesztő "push"-ol, avagy az ügyfél(igény) "pull" üzemmódban fejti ki szívó hatását. Nagyon eltérő stratégiákat eredményezhet a dolog, ami vezethet üzleti sikerre éppúgy, mind kudarcra.

2016. április 2., szombat

Munka-, Magánélet + Home-, Office

.
Munka - magánélet. Egyensúly vagy integráció?

A fenti friss blogposzt a "szeparátor" és "integrátor" szerepkörök mentén próbál belegondolni a munka és magánélet egyensúlyába (nyilván csak azoknál a szellemi meg pl.: informatikai munkáknál, ahol van ennek értelme: szalagmunkánál a wc-re menés is kívülről tervezett).

A home office cuccot, már csak én tettem hozzá, az ontopik jelleg erőssége miatt. Mindkettő elsősorban a dolgozó munkavállalót érinti, ő reá fókuszál.

A posztban tárgyalt szerepkörök, reálisak és validak, ám a "lényeg"-hez értelmezésemben más megközelítés vezet. És azért, mert csak lokális problémákat lehet bennük tárgyalni, extremitások kontextusában. Pedig sokkal jobb lenne globális kontextusban megragadni a probléma magvát.

A globálissá vált pénzorientált piac valamint a gazdasági erőforrások (tehetősség) országpiramisa nem a kiegyenlítődés felé terel, hanem a különbségek ollójának még nagyobb szétnyílásához.
A gazdagabbnak egyre kevesebbet kell tennie és mégis egyre tudja növelni erőforrásait.
A szegényebb tömegeknek, fogynak a tartalékai, nőnek a feszültségei, a kényszerítőkörülményei, az idő- és egyéb nyomás, stresszel megspékelve. Egyre romló, emberi létminőséget roncsoló, munkakörülmények között kell egyre többet illetve hatékonyság célkitűzésével egyre gyorsabban produkálni, egyre rosszabb (romló) pénzért cserébe, miközben a munkán kívüli világ is egyre több feszültséget, problémát tud generálni.
Hadd írjam ide a kétezer éves soha nem avuló, mindenhol érvényre jutó, örökigazságnak tűnő üzenetet:
"Mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van" (Márk 4:25)

ELŐZMÉNY: Életkoromból (52+) kifolyólag emlékezhetek többtíz évvel régenbbi társadalmi viszonyokra. A pályám elején nem nagyon volt/lehetett és nem is nagyon kellett munkaidőben végzett magántevékenység, úgy általánosságban. Igény sem volt rá, a túlmunka is értelmes emberi léptékben tudott létezni, szükség esetére. A magyarázat a "tartalék"-ban volt. Volt tartalék mind a munkában, mind az égető egyéb ügyeket illetően, jobb társadalmi munkamegosztásban meg kevésbé túlterhelt bürokrácia nyomása alatt (rosszabb szervezettség mellett is).

JELEN: A pénzpiaci kapitalizmus agressziója olyan léptékben termeli ki a visszásságokat, visszaéléseket, túlkapásokat, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét. Nagyságrendileg vagyunk hatékonyabbak, mégis több és több kéne egyre nagyobb túlélés determinálta létharc közepette. Ha egyszer a materiális kézzel fogható erőforrások bolygó szinten nagyjából konstansak és ugyanakkor (radikálisan) nőnek a különbségek a társadalomban, az csak úgy lehetséges egyidejűleg párhuzamosan, ha a túlélésbe kényszerített tömegek fizetik a gazdasági erőforrások szűkülő hatókörű koncentrációját.

KONKLÚZIÓ: A problémafelvetés lényegéhez vezető út értelmezésemben tehát a "tartalék" és a "túlélés" dimenziója. Csak akkor merülhet fel értelmesen a két címbeli megfontolás, ha van társadalmi tartalék és nem a túlélés determinál mindent.

Nyilván vannak olyan életszituációk a munkában, amikor jobb a világtól, zajtól, erőforrásszipolyozástól elvonultan, minél jobban egy-egy feladatra koncentrálni, ami aztán a végeredményben, hatékonyságban meghálálja magát. De az ember NEM hatékony állatfaj, nem egy robot, aki darabbérben mindig ugyanoilyan jól teljesít. Bizony símán előfordulhat, hogy egy home office munkavégzés nem sikerül olyan jól, mintha benn lenne a munkahelyén. Ha van tartalék nincs gond evvel sem, ha nincs tartalék, akkor a túlélés jegyében a potenciális hatékonyságnövekedés is eliminálódik. Én azt gondolom jó a HOME OFFICE, mint koncepció, de nincs meg hozzá a kellő szellemi potenciál és szervező erő a sokszor túlélésre berendezkedő társadalomban, csak ott bír életerőre kapni, ahol van értelmezhető tartalék (jellemzően nyugaton).

Ugyanez a helyzet MAGÁNélet és MUNKA egyeztetése témában is. Informatikában az látszik - még a laikusnak is, hogy egyre nagyobb pénzeket igénylő (lásd kamarai honlap, ugye) informatika egyre rosszabbul teljesít. Nemhogy nem gyűjtjük és hasznosítjuk a tapasztalatokat, fejlesztjük a társadalmi munkamegosztást, hanem minőséget áldozunk fel, felejtünk, elidegenedünk, magányos harcosokként küzdünk gladiátorként, a darabbérorientált agilitás jegyében verziószámot növelünk csak. Aligha lehet csodálkozni, hogy a végeredmény nem más - némi javuló cash-egyenleg mellett -., mint az informatikai (hw-sw) hulladéklerakók megtöltődése.

Ha kifogyó tartalékok közepette egyre nagyobbak a követelmények egyre rosszabb munkáknál, minden más változatlanul hagyása mellett, egyre nagyobb az időnyomás, a stressz, egyre kevésbé tudunk pihenni.Pörgetjük magunkat, pörget minket az élet, és kiégünk abba, hogy egyre nehezebb túlélő üzemmódban az átlagembernek teljes életet élnie. Se a szeparátor, se az integrátor nem fogja tudni érdemben kontrollálni a jobb minőség irányába a dolgok menetét. Azaz a részletek értelmüket vesztik.

Na ezek az én perspektívát illető félelmeim. Kívánom, hogy téves pesszimizmus szóljon csak belőlem.

Van egy konstruktív javaslatom is a témához, ami állandó menetrendszerűséggel visszatérő  vesszőparipám és sosem látom (mintha a világ kifejezetten szembe menne vele). A VISSZAMÉRÉS. Ha már nem vagyunk hajlandóak tartalékot képezni, akkor mérjük vissza a költséget, hasznot, kockázatok és kudarcok hatásait. Mindjárt tárgyalhatóbb tudhat lenni mind a szeparátor, mind az integrátor attitüd témája, no meg persze a home office megtérülése is. Persze kérdés, hogy akihez "ingyen" dől a pénz és ugye sokszor más kárára, hogy fog erre motivációt találni.

2016. április 1., péntek

Magyar család "átlagossága"

.
http://index.hu/gazdasag/2016/04/01/egyre_tobb_penze_van_a_magyaroknak/

"...egy átlagos magyar családnak 10 millió forint pénzügyi vagyona és 2 millió forint tartozása van."

Tegye fel a kezét, aki ezt elhiszi!A legrosszabb fajta áprilisi tréfa....