Magamról

Saját fotó
Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.

2014. március 25., kedd

"Senki sem tudja, mit kellene csinálni"

.
Elgondolkodtató poszt jelent meg ma Duronelly Péter közgazdásztól a fenti címmel, az index.hu-n.

Senki sem tudja, mit kellene csinálni

Fontosság szerinti csökkenő sorrendben pár gondolat. Az adatbányász/elemzős hajlamokkal való bármilyen kapcsolódás, NEM a véletlen műve. :DDDDDDDDDDDD

...nem világos, hogy a jövőnkért makroszinten felelős döntéshozók szándékai pontosan milyenek...a valóság az, hogy igazából senki sem tudja, mit is kellene csinálni. Én sem. Sőt: Orbán Viktor sem. És persze Bajnai Gordon sem. De akkor ki tudja? Az az igazság, hogy előre senki.
* Tudja-e vagy "elég-e", ha csak véleménye van az akárkit takaró "senki"-nek is? (Ami vélemény, mint tudjuk, olyan, mint a s*gglyuk: mindenkinek van és senki nem kiváncsi a másikéra)? Tudunk-e ismeretelméleti kontextusban beszélni "tudás"-ról?

* Hogyan definiáljuk, hogy képes-e tudni az idézett dolgot? Értelmezésemben azt, hogy aki tudja (előre), az ki tudja számítani a hatások-ellenhatások fonalas láncolatát, illete váratlan nem látható elágazásokra tudja, hogy lesz dinamikus - egyetlen és többiből kimagasló jó - válasz. Szándékosan fogalmaztam ilyen erősen, gyengébben nem tudok. Viszont, lássuk be ez "kicsit" irreális, azaz az említett "tudás" már ezen a ponton megbukik. És hol vagyunk még a posztban helyesen említett komplex rendszerektől?

* Érdemes lenne szétválasztani, idődimenzió mentén, a "pillanat"-ot az "időtáv"-tól. Ha valaki "tud"-ja a tutit azt definitive egy adott időpillanatban tudja (véli tudni), míg ez a tudás és hatása egy lényegesebben hosszabb távon kell teljesítsen.

* Az egy dolog, hogy van-e univerzális és optimális recept országos gazdasági bajokra, de az is jogos problémaként merül fel hogy mennyire hiteles ez a "tudás", ki áll mögéje, milyen hatásfokkal, mennyire járódik végig az út (avagy első adandó alkalommal, okkal vagy ok nélkül, jön véletlenül egy valamilyen kitérő), stb.

* Nagyon fontos az "előre(jelzési)" párhuzam. Az analógia abban is megáll például, hogy
(a) valószínűleg elhangzik a "legjobb" gondolat mindkét esetben (vagyis a legjobb receptre illetve előrejelzésekre), csak éppen senki nem tudja, hogy a konkrét esetben ki mondja a jót (ki kell választani őt a sok közül, mindannyiunknak).
(b) mindkét esetben, az érvelés, a mögöttes tartalom az igazán perdöntő. Az ember időkímélésből meg energiaspórolásból szeret csak az egyébként látványos adott konkrétumban gondolkodni (tuti-megmondás vagy konkrét előrejelzés), pedig az ördög a részletekben rejlik.
(c) Garancia sincs rá, hogy aki egyszer megmondta a (jó) tutit, vagy előrejelzést, az legközelebb is meg tudja ezt ismételni..
(d) Kommentek között elhangzott a  (Kondratyev)-ciklus. Ez is erősítheti az analógiámat. Mind a "tudás", mind az "előrejelezhetőséget" alapvetően determinálhatják a ciklusok. Már amennyiben vannak relevánsak. Vannak-e? Tekinthető-e a 45-60 év Kondratyev-ciklus komolyan vehetőnek ilyen hibahatárokkal? Ha a ciklusok teszemazt 10-szer bejöttek, 11-dszerre is bejönnek? 11-dszerre és 12-dszerre is bejönnek? Fejünket is rátennénk? ;) Azt gondolom a ciklusosság egy faktor csupán, amit meg lehet becsülni meg elemezni kell, de semmiképpen nem csak önmagában, más ható fetaure-öket kizárva.

* Az ember szeret egydimenziósan gondolkodni (sorosan). Pedig a valóság tudhatóan komplexebb. Tegyük fel egy pillanatra, hogy a posztban emlegetett növekedés helyes és jó dolog. Elég-e csak erről beszélni, csak ebben a jóval szűkebb kontextusban is? Mi a helyzet a sérülékenységgel (látványos rövid növekedést felválthatja egy tartósabb és mélyebb csökkenés)? Mi a helyzet a gyakorlati tapasztalati alátámasztottsággal (avagy csak teoretikus és/vagy impakt-faktoros tudományos intellektuális onanizálásról van-e csak szó egy-egy "jobbító" ötletroham esetében)?

* Csábít a válaszra az így feltett kérdés: tényleg tudja-e valaki a tutit? Kommentek között elhangzott Bokros Lajos neve is. Azt gondolom ez a legrosszabb válasz. Nem Bokros személye vagy pláne kártékonysága miatt; Matolcsy emlegetése is éppúgy rossz válasz lett volna - lehet, hogy a pénzügyminiszterségig jutottak ab ovo alkalmatlanok lennének? :)

Ezek azért rossz válaszkísérletek, nézetem szerint, mert megosztóak, így definitive nem visznek közelebb a megoldáshoz, csak a zsákutcához. Az én ajánlatom velük szemben a (jóval) kisebb horderejű, ám támadhatatlan állítások keresésének útja, reménykedve abban, hogy a kisebb ám támadhatatlan állítások jó súlyozással adódnak össze, érvényre jut a kollektív bölcsesség.

Az így megalapozott közösségi döntés
(a) nem a legjobb lesz, lehetséges nála jobb, mint ahogy persze rosszabb is.
(b) viszont időben a legstabilabb, kiegyensúlyozott lesz, ami mögé oda lehet állni, vállalni lehet érte a nehézségeket, az érintett közösségnek ("hálózatnak").

Azaz én például ezért sem az állam szerepvállalási súlyára szeretek fókuszálni (ami egyébként sem eredendő bűn, nézetem szerint, ami így aztán horribile dictu "megosztó" is lehet a fenti kontextusban), hanem a döntés közösségi súlyának növelésére a sérülékenységi veszély csökkenése érdekében, mint mondjuk egy Paks2 horderejű topikban. Hiszen ilyen horderőben "orosz" rulettezni biztosan kevesebben szeretnek.

A gazdaságot hagyományosan valami kiszámítható, előre tervezhető dologként fogjuk fel. Szeretjük kontroll alatt tartani a dolgainkat...Majd aki jobban tudja, előre megmondja, hogyan lesz, és hogy nekünk hogyan lesz jobb. És mindig van olyan közülünk, akit ambicionál, hogy jobban tudja és majd ő intézze, ezért intézi is. Pedig nem kéne. A gazdaság ugyanis egy komplex, adaptív rendszer
* Igen, komplex rendszer. Ha valaki eddig még nem adta volna fel, hogy a "tuti tudás" létezik, az még most is megteheti :)

* És igen: jobb is, hogy reménytelen ez a fajta predesztináltság, kiszámíthatóság.;)

* Azt gondolom, hogy amit az ember meg tud célozni, az nem más, mint konszenzusosan helyes elvek alkalmazása. Ilyen lehet az emlegetett oktatási fókusz, hozzátéve, hogy persze ezt is el lehet rontani (értelmetlen és/vagy korrupt pénzköltéssel).

* Ahogy az analógiában emlegetett előrejelzéseknél is lehet helyes elveket használni: tippmixben például ugyan lehet akár 10-es kötésbe is szervezni a legmagasabb/legfizetősebb oddsokat, de ez csak a várható nyeremény összegét fogja növelni, a bekövetkezési esélyét kevésbé. ;)

...egy sikersztoriról biztos nem...
* Ne legyünk telhetetlenek, ne a boldogságról, mint célról beszéljünk. Elégedjünk meg a sikerrel, mint komfort-tényezővel. Ezzel is éppen elég baj van. ;)

* Rögtön az első probléma, hogy nemhogy nem mérhető egzaktan, de szubjektív. Ha erőteljesen redukálunk a témában, akkor eljutunk oda, hogy a növekedést GDP-kontextusban szokták tárgyalni. Ami GDP úgy "egzakt" szám, hogy köztudomásúlag rengeteg problémát vet fel, azzal kapcsolatban, amit és ahogyan mér. Ami egzakt még az is gáz. ;)

* Van-e irigykedési faktor? Tudunk-e jól fókuszálni?

* Tudunk-e helyesen arányítani? A növekedési/innovációs történetben potenciálisan meglévő (exponenciális) pilótajáték-effektust most nem érintve: mekkora erőfeszítés kell, mekkora előrelépéshez - teszem fel a kérdést, ha már egyszer egy adatbányász blogon vagyunk :DDDD?

* Ha nézzük a - posztban említett - országrangsor "középmezőny"-ét ("189-ből 54-dik"), akkor bármilyen kontextusban reális-e az élmezőny mögötti középmezőny tömeg látványos nagyságrendi emelkedése? Arról már nem is beszélve, hogy ezt a növekedést mennyire kellene elképzelni más rovására?

* Észrevesszük-e a jót? A nagy pesszimisták tudatában van-e hely annak például, hogy az átlagéletkor korábban soha nem látott magasságokat ostromol, itthon is. Avagy csak a hiány és/vagy a problématenger van csak a fókuszunkban?

* Mennyiben nagyok - horribile dictu túlzóan irreálisak - az elvárásaink itt is, mint az élet sok más területén, lásd hozzá még akár a - létre sem jövő és/vagy gyorsan felbomló - hétköznapi párkapcsolatok ingoványos talaját is. Az én meglátásom szerint sokszor felüllövünk az értelmesnél sokkal jobban is, az elvárások terén.

* A siker tekinthető-e egydimenziósnak (abszolút értékében)? Például mennyire szoktuk tárgyalni a lehetőségek kiaknázásának hatékonyságát, mint siker-fokmérőt?

* Hogy viszonyolunk az egyenlőtlenségekhez, olló szétnyílásokhoz? Felfelé és lefelé?


Végül pár apróság

...hiszen egy mély recesszióból a felpattanás is nagy szokott lenni...
Nem értem: mi az hogy "szokott"? Milyen időtávban, milyen amplitudóval? Nemcsak potenciál és/vagy látványosság csak inkább?

Az „elmúltnégyév” elemzése nem egyszerű dolog, mert a gazdaságot, társadalmat jellemző általános tényezők keverednek a legutóbbi választások óta jellemző faktorokkal.
Nem egyszerű-e? Szerintem inkább lehetetlen. ;) Persze támadhatatlan állításokat tenni azért meg lehet kísérelni még ebben a témában is. ;)

Bár a közgazdasági elmélet (amit inkább dogmatikának lehetne nevezni) azt mondja, hogy a gazdaság szereplői minden döntésükkor az optimumot keresik, a valóság az, hogy a tényleges döntések pusztán valami elfogadhatóan jó megoldás megkereséséről szólnak.
Ez így ebben a formában szerintem túlságosan erős általánosítás, ami nem visz közeleb a megértéshez. Egzaktul cáfolni persze nem tudok, kérdés, hogy a posztíró tud-e egzaktul érvelni mellette? ;)

...de a pénzeső egyben átok is, amennyiben megnöveli a motivációt a befolyás szemmel látható végletes koncentrációja iránt.
A pénzeső ilyetén kontextusú említése fontos gondolat. Elemzése viszont nagyon messzire is vezetne, nem is egyszerű történet.

Talán mi vagyunk saját magunk legnagyobb ellenségei.
Utolsó mondatként nagyon durva konklúzió. Tény, hogy az ember korlátos és kevéssé hatékony önmagában is, csoportként is. De azért van benne lehetőség is. ;)

Az intézményrendszer minőségét hosszú távon az a tény jellemzi, hogy az adott országban hogyan változik a jólét, és hogy ez a jólét mennyire széles rétegek között oszlik meg. Rövidtávon azt hasoníthatjuk össze, hogy az intézmények mennyire szolgálják a tiszta verseny érdekeit, mennyire védik a pénzügyi és szellemi tulajdont, hogy az előre jutáshoz mennyire elegendő pusztán a szorgalom, és hogy a rendszer mennyire segíti vagy akadályozza a vállalkozás szabadságát és hatékonyságát.
...
A politikai erő birtokosain csökkenő demokratikus kontroll megkérdőjelezi a társadalom széles rétegei tulajdonjogainak biztonságát. Direkt államosítások még nem voltak, a magánnyugdíjpénztári rendszer de facto felszámolása is „csak” egy zsarolási hadművelet volt, de a mára elharapódzó zűrös ügyek felvetik a kérdést, hogy ebben a folyamatban hol állunk meg.
Ez a két bekezdés viszont sokat rontott a cikk alapvetően tárgyilagos rendszerszemléletű megközelítésén. Az én ízlésemnek ezek már túlságosan specializálóak és kevéssé alátámasztottak még a fenti gondolatmenetekhez képest is. Kár értük. :( Mondhatnám offtopikok. ;)