Magamról

Saját fotó
Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.

2010. április 19., hétfő

"Brittudósok" között mennyi adatbányász van?



A cím látszólagos eltérése ellenére, ez a post folytatása kíván lenni az előző "adatbányász-hibák" postnak. :o) A téma már régóta érett bennem, most hogy volt aktualitás is hozzá, így előveszem. Hogy legyen némi átvezetés is, itt egy másik, témába vágó, lábtöréses gyógyítással harmonizáló közismert anekdota:

"A tudósok vizsgálják, hogy a bolha lábai és a hallása között van-e összefüggés. Mondják a bolhának."Ugorj!" és a bolha ugrik egy nagyot. Kihúznak egy lábat és mondják:"Ugorj!" A bolha most kisebbet ugrik. Ezt így folytatják, amíg a bolhának az összes lába elfogy. A láb nélküli bolhára rászólnak:"Ugorj!", de a bolha nem ugrik. Erre megállapítják, hogyha a bolha elveszíti az összes lábát, megsüketül."

Először is pár szó arról mi indukálta bennem a téma firtatását. Itt egy tavaly júliusi indexes-cikk:

Londoni elemzők szerint vége a világgazdasági recessziónak

Mit lehet sejteni pusztán csak a cím elolvasása után:

* Ez az a téma, ami sokakat érdekel

* A búlvár újságírás már csak jellege és korlátai miatt sem teszi lehetővé, hogy egy ilyen nagy és komplex témát, valamennyire teljesen, koherensen és meggyőzően lehessen tálalni.

* Egészen biztosan két csoportba sorolhatók a határozottan véleményt nyílvánítók véleménye:
(1) lesznek "elfogadók"
(2) lesznek "ellenvetők"

Ezek után logikusan előrejelezhető, hogy ilyen alább idézett - vitriolba mártott - kommentek fognak születni, csak párat idéznék rögtön az elejéről:

* Londoni elemzők... és mit mondanak a brit tudósok?

* Kretének mind. Semmi nem változott meg, ami előidézte a válságot.

* Ha mégegyszer kezdhetném, az kurvaélet, hogy elemző lennék.... értelmetlen, fos az egész

* Viccesek ezek az elemzők (vagy csak szimplán nem értenek semmihez)

* Eddig a short lufit fújták, most meg a longot nyomatják a brit tudósok. Na most hol az igazság?

Rögtön az első komment felidézi a "brittudósok"-at. Így egybeírva. Mert hogy ők külön kasztot, kategóriát, mondhatni műfajt képeznek az index.hu-n. Azért lehet népszerű többekközt, mert a humorérzéket is lehet csillogtatni a kommentelésnél. Tartozik hozzájuk link is: Brittudósok

Következzen pár cikk címe és linkje; az utóbbi hetek "brittudósainak" terméséből mazsolázva.

A férfiaktól nem érdemes bocsánatot kérni
Az emberek egyötöde hiszi, hogy idegen lények élnek közöttünk
Fájdalomcsillapító a pénzszámlálás
Az idősek valóban bölcsebbek
A tanultabb nők sokkal többet isznak
A házassággal felszaladnak a kilók
A terhesség feledékennyé tesz
A nők jobban megjegyzik a szavakat
Nagyobb eséllyel válnak el az ikreket nevelő szülők
Az ország egészségügyi helyzetétől függ a nők párválasztása
Két gyerek jót tesz az egészségnek
A jó érdemjegy látványától jobban teljesítünk a vizsgán
Az elhízás és depresszió kölcsönösen összefüggnek
A fagyasztott zöldség jobb, mint a friss
Megvan a tökéletes feleség képlete
A boldog házasság megvéd az agyi katasztrófától
A dohányosoknak alacsonyabb az intelligenciájuk
A tökéletes női alak látványa úgy hat az agyban, mint az alkohol
74 évesen a legboldogabb az ember
Egy centi havi 200.000 ér
A kövér madarak gyorsabbak
Megalkották a képletet a házasság optimális időpontjának kiszámolására
Az alkoholisták gyerekei édesszájúak
A szürke a depresszió színe
Aki sokat unatkozik hamarabb meghal
A macskák gazdái okosabbak
A hegyekben könnyebb fogyni
A globális felmelegedés jót tesz a fáknak
Összefügg az internetezés és a depresszió
A kövér politikusok megnyerőbbek
Előrehajolva gondolunk a jövőre
Hétvégén boldogabbak az emberek
Kiszámolták mennyi az esélye a tökéletes partner megtalálásának
Az alváshiány rontja a teljesítményt
Évente 4754-szer gondolnak a férfiak a szexre
Napi negyven percet veszekednek a párok
Nincs bizonyíték a G-pont létezésére
A hosszú élet titka az "A" betűvel kezdődő név
Nincs jó hatással az ifjúságra a koedukáció
A nők tényleg ügyetlenebbül parkolnak
Kiszámolták mitől szép egy női arc
Megalkották a tökéletes parkolás matematikai képletét
A rossz kisfiúk nem élnek sokáig
A sok evés ellustít
Kudarcot vallott a nagy pornókutatás
Kézzel jobban írunk, mint géppel

A címek olvastán, ami azonnal felmerül az emberben

[Nem belemenve a konkrét témákba illetve kritikájukba, mert akkor sose lesz vége ennek a postnak. ;)]

* Jó keresztmetszet ahhoz, milyen témák érdekelik a tömeget (és milyenek egyáltalán nem): Egészség, életmód, nemek harca, párkapcsolat, stb. látnivalóan érdeklik.

* Van olvasói (és kommentelői) igény, ez pusztán csak a publikált mennyiségből is leszűrhető. Az adatbányászat/elemzés behatol a hétköznapokba. Észrevesszük?

* Az ember nem tud vagy nem akar elszakadni a középkori alkímia univerzális csodaszer keresésétől, amennyiben szeret formulalizálni, mindent megoldó (zárt) képleteket találni.

* Az ember 'vonzódik' a trivialitáshoz is (tapasztalattal egyezőhöz, mint megerősítéshez), a szenzációshoz is (tapasztalattal ellentéteshez és/vagy meglepőhöz)

* Trivialitás és hülyeség teljes spektrumát átfogó általános emberi érdeklődés.

* "Hitviták" firtatása. (Klasszikusan például PC-MAC, Unix-Windows, vaj-margarin, vagy itt konkréten női autóvezetés, válság vége, stb.)

* Van olyan "hot" téma, ahol még a kudarc is megér cikket (vö.: pornókutatás)


Vajon meredek-e a következtetés mindezek után, amikor azt mondom, hogy az adatbányásznak óriási a felelőssége azirányba, hogy adott konkrét témában

* Mit állít

* Milyen pontossággal

* Mennyire tudja kijelölni az érvényességi kereteket

* Mennyire mond ellent a józan észnek

* Mennyire újszerű és/vagy használható

* Mennyire hitelesen alátámasztható (Nem lehet csak egy címbe leírható végkövetkeztetést megadni, az iskolában sem fogadták el az olyan matekfeladat megoldást, ahol nem volt levezetés, csak végeredmény)

* Mennyire átlátható/érthető a körítés

* Mennyire értékarányos a tárgyban elvégzett munka és konklúziója (ha pénzes témáról van szó)

* +1 még múltkorról, mennyire etikus.

Érdekes adalék lehet abba is belegondolni, hogy természettudományos alapkutatásnál régen gond nélkül lehetett "haszontalan" kutatásokat csinálni. Majd csak jó lesz valamire, ha nincs is aktuálisan közvetlen társadalmi haszon. Az adatbányászat mára már teljesen más kategóriát képvisel (szerintem). Végtelen mennyiségű témából lehet, valamilyen eredményt felmutatni és/vagy cikket publikálni egyfajta gigantikus káoszra rásegítve. Elképesztő milyen ütemben szaporodnak cikkek, könyvek, csak az amazon.com-on szétnézve is.


Konklúzió: az én vízióm az, hogy az adatbányásznak a jövőben a bizalom kell legyen az egyik legfontosabb iránytűje:

* meg kell mutassa, hogy hasznos amit csinál

* láthatóvá/érthetővé kell tennie az egész munkafolyamatát, a józan ész és a megértés által vezérelten

* etikusnak kell lennie, mind probléma-felvetésében, mind probléma-megoldásában, mind "számlázásában".

Enélkül marad a "brittudósok", tartózkodással övezett homálya, szenzációvadászata, ingoványos talaja és kétes népszerűsége.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése