Magamról

Saját fotó
Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.

2018. február 13., kedd

Fidelio.hu: #100naposkihívás

A Fidelio zenei szaklap FB-oldalán 100 napos kihívás zajlik (naponta egy kérdés posztolódik, pontban 21:00-kor). Nem mindegyik jó kérdés (sőt van kifejezetten nagyon rossz is, lásd 16.nap kérdését), de azért tartogat elég érdekességet, legalább annyira, hogy én is belegondoljak.

Azért választom ezt a blogposzt-formát, mert:

(1) Nagyon rossz levegőjű az egész Fidelio.hu és főleg a törzsközönsége (ahányszor odatévedtem az elmúlt években, mindig ez volt a konklúzióm, aminek nyomán azonnal menekültem):
* Jellemzően alig-alig van érdemi interakció.
* Mindenki mondja a magáét, egy elidegenített közegben.
* Brutális feszültségek jellemzik az egyébként roppant belterjes, sok inkorrektséggel terhelt szakmát, lásd Virtuózok kritikán aluli zsűrizését, vagy Rácz Zoltán (Amadinda-vezető) kirohanását Fáy Miklós ellen. Azt kell mondjam, pont fordítva áll a dolog, mint Rácz Zoltán mondja. Az én abszolút újkeletű (azaz mióta Fáy Miklós a Népszabadság megszűnése után blogot nyitott) személyes tapasztalatom szerint Fáy Miklós "laikusban", több tisztesség, tudás, információ, dialóguskészség van, mint a szakma ajnározott krémjében. Az is mintaértékű esetében, hogy nem vette fel a kesztyűt Rácz Zoltán nemtelen támadását követően.
* Kibékíthetetlen/feloldhatatlan ellentét feszül a laikus és szakmai közönség között. 2007-től azt hittem, legalább egy ember van a környékemen, akivel lehet érdemben beszélgetni zenéről, mára kiderült ez is illúzió volt. Akikkel valóban tudtam eszmét cserélni zenésszel (magyarul) az két ember volt az életemben: édesapám és édesanyám. Senki más.
* Nincs érdemi dialógus a szakma és közönsége között, ami van, az is vagy üres, vagy rosszízű, nem-mellesleg évtizedes tendencia mentén (kósza kivételek persze vannak). De olyannyira, hogy én ma már egyre inkább kétségbevonom a verbalizmus "jogosságát" a zene terén. Devalválódtak, kiüresedtek, félreérthetővé váltak, kevesek a szavaink, mondataink a tárgyban.

(2) Nem elég, hogy ki nem állhatom és jövök le ezerrel arról az ocsmány Facebookról, mint platformról, de még hozzá egy totálisan használhatatlan social-media felület.
* Sztochasztikusan törlődnek (akár rekurzívan is) kommentek, ráadásul nyom nélkül, amolyan moderációs feelinggel.
* Egy-egy poszthoz nem lehet linkelni kívülről (se hozzászólást, se linkeket).
* Egy-egy Fidelió-poszthoz csak egyet-kettőt lehet kommentelni.
* Teljesen értelmetlenül/védhetetlenül és visszataszítóan dugja el (priorozálja) a kommentet a posztot olvasók elöl.
* Ha valaki törölni akar egy kommentet, akkor egy teljes alatta folytatott diskurzust törölhet, ami szembe megy minden józan szemlélettel.
* Az egyetlen jó korrigálási funkció sem müxik: csak névleg lehet módosítani egy-egy kommentet, mert sokször összeomlik tőle az egész hóbelevanc.
* Nincs semmilyen formázási lehetőség.
stb.

Azaz itt a blogomban, tetszőlegesen tudok írni, formázni, korrigálni, szerkeszteni, tetszőleges helyről és mennyiségben linkelni, igény esetén dialógust vezetni.


001.nap: A zene amit életed első koncertjén hallottál

Nem most találtam ki a sztorit, pár éve megírtam publikus kommentben.

7 évesen(!) láttam Wagner: Rajna kincsé -t, teltház mellett (úgy hogy előzetesen nem voltam Zeneakadémián, koncerten). Erkély középpáholy melletti páholy apámmal tán kettesben (nem volt más idegen a páholyban)

Az előadásból amit fel tudok felidézni,
* ugye az opera eleje víz alatt játszódik, és emlékszem totálisan lenyűgözött, ahogy a fényekkel nagyon szépen realisztikusan megoldották a vízet a szinpadon. Ez volt az első vizuális impulzus operailag és odáig meg vissza voltam tőle, főleg a pompás helyről, ahol ültünk apámmal.
* a másik, hogy bár nagyon hosszú volt az opera, meg (nyilván) semmit nem értettem az egészből, de az input inger annyira erős volt, hogy nem aludtam el. Ma már felnöttként nem biztos, hogy ezt meg tudnám ismételni... :)

Fel nem fogom, hogy zenész szüleim mégis mit képzeltek evvel az egésszel. :D. Értem én, hogy nagy dolog volt két tiszteletjegy, meg menő volt az Operába menni, meg zenére affinis, meg erős kézzel nevelt gyerekként elvárható volt tőlem, hogy fogok "viselkedni". De Rajna kincsénél hosszabb és durvább zenét gyereknek ma sem nagyon tudok elképzelni. Talán esetleg pár Bruckner művet egymás után.

Zeneakadémián, amit először hallottam komolyzenei koncerten, az Beethoven VI.szimfóniája volt, emlékeim szerint (és vagy háromszor is különféle koncerteken). Akkoriban azt gondoltam, hogy az utolsó három tétel nagyon jó, de addig keresztül kell verekedni magunkat azon a nagyon hosszú - ma már úgy mondanám túlságosan repetitív - lassú tételen.

PS: szüleim tehetségét nem örököltem zenét illetően. De elsőgenerációs leszármazottként, minimális zenei gén azért elröpített a kottás videók világába, ahogy már volt szó erről többször is itt a blogon.


002.nap: Egy olyan zene, amit szerinted méltalanul kevesen ismernek

Életem fénypontja - Ana Leira Carnero: Scherzo in c minor for Piano Op.6

Nehéz dolog ez (hiszen még a klasszikusok között is sok alulértékelt zene van), mégis esetemben triviálisan adódik az egyetlen (fentebbi) választás.

Ana egy nagyszerű argentin képzett/végzett zongorista és párhuzamosan zeneszerző hölgy. Nagy kedvencei, akik hatást gyakoroltak rá: Bartók Béla, Sergei Prokofiev, George Gershwin, Duke Ellington, Oscar Peterson, Bill Evans, Michel Petrucciani, Nikolai Kapustin.

Első volt, aki felismerte a kottás videókban - szerintem is - meglévő fantasztikus erőt, aminek révén hosszú levelezésbe és együttműködésbe bonyolódtunk, sokezer kilométerre egymástól. Nem lehetek neki elég hálás, még az angolomat illetően is bátorított, inspirált.

A sztori úgy folytatódott, hogy Ana egyszer olvasta az egyik YT-kommentemet, ahol leírtam a kedvenc zenei műfajom a "scherzo". És fogta magát, írt egyet, nekem dedikálva. Földöntűli boldogságot szerezve nekem. Nyilván az érzelmi értéke is az egeket ostromolja a darab nálam, de én ezen túl tárgyilagosan is, minden idők egyik legjobb scherzójának tartom a művet. Aminek a kottája amúgy mellesleg még az én méltatlan nevemet is tartalmazza.


003.nap: Egy előadás, amiről hazamentél szünetben

Csak filmet hagytam ott moziban, még csak közelében sem voltam, se szindarabnál, se koncertnél, hogy otthagyjam. Lehet, hogy keveset voltam színházban/koncerten? Vagy túlságosan erősen szelektáltam?

Az tény, hogy a mozijegy olcsóbb is, azonnal is megvehető volt (nemcsak hetekkel korábban), könnyebben belefért a tévedés. A színház és koncert meg mindig ünnep volt számomra.

Voltam adhoc koncerten (jellemzően iskolai vizsgakoncerteken: kisebb korosztályoktól elkezdve a zeneakadémiai koncertekig elmenően), de azok mind-mind lenyügöztek és nagyszerű élményt jelentettek.


004.nap: Írd le három szóban a könyvet, amit most olvasol
Legfrissebb "így írtok"

Bödöcs Tibike könyvéről van szó ugye ("Addig sem iszik"), ami egyébként szintén három szó, de nyilván kerülni akartam, hiszen túl könnyű lett volna. Búcsúszentlászlóra is lehetett volna utalni, de eléggé explicit lett volna: hamarabb szóbajön, de nem élnék vele. A "legfrissebb"-ben az tetszett, hogy maga a műfaj kortalan, addig amíg van irodalom.


005.nap: Egy zene, amit a halálos ágyadon még meghallgatnál

[Laudate Chor] BÁRDOS Lajos: Old Dance Song

A 2.nap kérdése mellett ez volt a másik legjobb kérdés eddig. Imádtam.
A választásom nyilván meglepő, de ez a nóta meghatározó szerepet tölt be életemben:
- egyfelöl nagyon erős dallamnak gondolom, mint a "Tavaszi szél vízet áraszt"-ot.
- másfelöl az előbbivel szemben elpusztíthatatlanul akárhányszor meghallgatható (számomra).
- harmadfelöl a feldolgozásban elképesztően egyensúlyban és harmóniában vannak a hangulatok.
- negyedfelöl harmadfelöl hihetetlen erővel emelheti fel az embert földi árnyékvilágból (itt jön be a halál kontextusa, ugye), és még csak füledzett embernek sem kell lenni hozzá, bár lélekben azért nyilván fogékonynak.

Amúgy, ha kikötés lenne, hogy orgonadarabnak kéne lennie, akkor, ahogy nekem a legjobb esküvői zene [Johannes-Ernst Köhler] Bach a-moll orgonaconcerto I.tétele, BWV593, 1972-ből, úgy a nekem legtökéletesebb "utolsó" orgonazene az ez.
A tökéletes zenei "felemelés " iskolapéldája:
[Robert Köbler] Matthias Weckmann: Fantasia in d minor


006.nap: Egy hallgatható kortárs zenemű

Nálam ugye Ana Leira Carnero nyilván azonnal és elsőként jön szóba. Itt például egy növendék játssza szonátáját:
[Rafael Mollà] Ana Leira Carnero (1973-): Piano Sonata No.2, Version 1, Op.4

Kézenfekvően jön szóba szintén: After Crying, Vedres Csaba, Pejtsik Peti, Winkler Balu, Torma Feri. Feri egyik darabjához tudtam is csinálni kottás videót is:
Torma Ferenc (1964-): Külvárosi éj

De, ha most iziben egyet kéne választanom, akkor én ezt az alábbi, 1989-es, Lowell Liebermann Gargoyles című - amúgy brutális nehézségű - ciklust választanám. Ha valaki siet, legalább az utolsó tételt sasolja meg, nagyon érdemes (noha az összes tétel minden másodperce kincs, szvsz). Íme a sztori (darab és előadás) hozzá:

Farkas Lili révén ismertem meg a darabot előadó Andreát (egy koncerten szerepeltek együtt, a Kroó György Zenei Általános Iskolában). Egy nádszál-vékony, gyönyörű 22 éves leányzó kiment a zongorához, és olyan elementáris erővel adta elő a zongoraciklust, hogy a szemem fennakadt. Engem azonnal kilóra megvett.

A YT-on van pár felvétel, nálam Andrea interpretációja a legmeggyőzőbb. Még Yuja Wangot is előzi (egy hajszállal): Yujáé a második legjobb.

Lilinél és Andreánál kísérleteztem ki, hogy koncertvideót házasítsam a kottás videóval, duplázva az élvezeteket. Ennél a videónál a koncertfelvétel is érdekes, mert az utolsó tételnél olyan gyorsan megy a keze Andreának (a darab tempója miatt), hogy HD-videón(!) is elmosódik a kéz :) Ez lehet ám a kis felvevőm korlátja, de nekem mindenképpen érdekes.

Itt van a cím eredete: "A vízköpők kőből faragott, bizarr kinézetű fantáziaalakok, melyek elsődleges funkciója az esővíz elvezetése, amely így nem károsítja az épületek falait, és ezzel az építmény anyagát. Az angol gargoyle szó a francia gargouille-ból ered, egyik jelentése: torok, ami a kőalakok tátott szájára utal, amin a víz eltávozik. A francia kifejezés a latin gurgulio szóból származtatható, ami szintén torkot jelent, de egyben a gargarizálásra is utaló hangutánzószó."

[Andrea Szewieczek,2x{SCORE+LIVE}] Lowell Liebermann (1961-): Gargoyles

Van még egy név, aki nagyon nem említődött a Fidelió-posztnál, de talán lenne helye: Ludovico Einaudi. Én az Életrevalók 2011-es francia filmnél találkoztam először a nevével (ami filmet szerettem, amúgy).

Nálam Einaudi a minimalista-repetitiv zene nagy vagy egyenesen a legnagyobb megújítója. A Glass The Hours kottásvideó után önként adta a lehetőséget, hogy vele is szembeállítva lehessen érzékelni műfajbeli történéseket. Persze símán lehet, hogy egyedül vagyok a (laikus) rajongásommal.... :)

A műfajt magát lehet bőven nem szeretni, sőt elutasítani, de azt gondolom, rendkívül erős, szuggesztíven ihletett zene ez az öt számomra legkedvesebb darabja. A legnagyobb kedvencemhez - Choros - sajnos nem volt kotta hozzá.

Nem vagyok zenész, meg szakértő, de én bizony úgy képzelem hatalmas mentális erő meg meló kell egy ilyen darab komponálásához, hogy minden részlet a helyére kerüljön, noha a felszínen ezek laza könnyed darabok, urambocsá harmonizálások...
Ludovico Einaudi (1955-): Fly-Petricor-Logos-Choros-Experience
00:00 01-Fly
04:38 02-Petricor
11:02 03-Logos
17:19 04-Choros, sajnos nincs kotta hozzá
23:06 05-Experience

A posztbeli ajánlatok közül nagyon tetszett ez az alábbi. Alfred Schnittke egyébként is egy abszolút különlegesség korunk zenei világában.
Alfred Schnittke (1934-): Gogol szvit (Polka)

A posztbeli ajánlatok közül nagyon tetszett Karl Jenkins említése is. Az én kedvencem Jenkinstől az alább linkelt kazah táncos motívum köré épített tétel. A Palladiót is jól kitalálta persze, jó sokan nézték meg nálam a kottás videóját. :) És van (minimum) még egy nagy dobása (nálam): Mike Oldfield Music of Spheres albumán működött közre a hangszerelésben.
Karl Jenkins (1944-): Violin Concerto, Quirk, 2008, 1.Allegro [Sarikiz]


007.nap: A kedvenc jazzalbumod

A 6.nap kérdésével szemben itt még egyetlen egy címet/linket is probémás megadni nekem, annyira nem az én világom a jazz. Gershwin ér? :)

Szégyen ide vagy oda, de hiába szerették zenész szüleim a jazz-t, meg merültek el benne, engem világ életemben hidegen hagyott. Intellektuálisan érdeklődtem utána, pár dolgot meghallgattam, elismertem a tehetséget és tudást a műfaj(ok)ban, de, hogy élvezzem is, na az nem igazán adatott meg. Ami még legjobban tetszett, az a New Orleans korszak volt, meg Chicago Dixieland volt, az indulásnál.Abban még éreztem az őserőt, a népzenei gyökereket, a zenei kohót, ami valami minőségi újat hozott a sokféle komponensből.

Visszatérve, gyakorlatilag mindent szeretek Gershwintől, a Három Prelude-től, a dalokig. Diákként (és elsőként) a Kék rapszódia hatalmas reveláció volt számomra. Annak a nagyon finom jazz-utalásai voltak azok, amiket még tudtam maximálisan élvezni, de ha picit több lett volna, már nem esett volna jól. Pont a határokat definiálta számomra nagyon kellemesen és végtelenül passzentosan.

Van egy kedves személyes emlékem a témában. Egy gólyatáborban az egyik felsőbb évfolyamos főiskolás társ tudott zongorázni (pénz-kiegészítésként zenélt is szórakozó helyeken). A táborban volt zongora (Tata és nem tudom milyen tábor volt fizikailag, de az egyik nagy nevezetes tábor). És el kezdte játszani a Kék rapszódia zongoraszólóját. Amikor szünetet tartott, én gyorsan és a dilettáns laikusok arcátlanságával mondtam neki, hogy az egyik frázisnál másképp kellene játszani, mert nem jön ki maximálisan a gershwini zenei mondandó és megmutattam, szerintem hogyan kéne. És láss csodát nemcsak elfogadta tőlem, de az embergyűrűben megköszönte, kezet fogott velem és éveken át jó kapcsolatban voltunk.

[Zimerman] Gershwin (1898-1937): Three Preludes for Piano

A posztbeli ajánlatok közül nagyon tetszett Jacques Loussier-s. Ami azért is nagyon különleges meg fontos, mert írt egy zsneiális (elsősorban) nem jazz-es, hanem "hagyományos" misét.
Jacques Loussier (1934-): "The best of Play Bach" (1985)
Jacques Loussier (1934-): Lumières, Messe baroque du XXIe siècle - Kyrie


008.nap: Egy könyv, amiből érdemes lenne filmet készíteni

Nagyon jó kérdés!
Kármán József: Fanni hagyományai.
Csak hogy legyen benne kihívás is.

De például Szabó Magda regényei kiváló alapok filmhez is, lásd ugye Abigélt is.


009.nap: Egy művész, akivel együtt vacsoráznál

Muszáj vacsorázni, nem lehetne szimplán csak egy beszélgetést kérni? Saját személyemmel senki vacsoráját nem terhelném meg. Arról nem is beszélve, hogy a vacsora szóljon a kulináris élvezekről, ne a zenerajongót foglalkoztató kérdés-letámadás-hegyekről.

Beszélgetni egy jóízűt több mindenkivel is beszélgetnék (mondhatni vég nélkül sorolhatóan).

Ha nem élő személy, akkor egyértelműen Karl Richter csembalista, orgonista, karmester. Azt hiszem őt nevezném meg, ha a legkedvesebb zenészemet kéne megjelölnöm. Évtizedek után is vezérfonál az életműve, amellett, hogy maximálisan élvezhető.

Élők közül nem kérdés Yuja Wang, és hadd ne kelljen indokolni :) Bár ehhez minimum négyzetre kéne emelni jelenlegi angol tudásomat. :)

Magyarok közül, nem élő személy esetén Lajtha László zeneszerző egyértelműen, nagyon szeretem, és egyúttal nagyon keveset lehet róla tudni. A tomboló nagy avantgarde kellős közepén, élettől viselt sorscsapások mellett is, emberi szívet megszólító tudott maradni zenéjében.

Élők közül meg Ránki Dezső, úgy szeretem, hogy ő is "elérhetetlen" (zenén túli világban). Biztos megkérdezném, hogy Kocsis Zoltánnal való nagy barátsága, meg a Mozart közös zongorás felvételek után, miért volt oly kevés együttműködés közöttük, évtizedeken  át.

Egyébként Hauser Adrienne zongoraművésznővel (Kocsis Zoltán első felesége) is nagyon szívesen beszélgetnék, mint ma már sajnos egyetlen élő tanuval, hogy megkérdezhessem tőle az összes létező kérdést a kétzongorás Csodálatos mandarin közös felvételükkel kapcsolatban. Egyfelöl földöntúli, lehetetlent ignoráló amit az interpretációjukban nyújtottak, másfelöl rendesen eltértek a kottától, aminek okát máig nem tudom sajnos.
[Kocsis+Hauser] Bartók: The Miraculous Mandarin for Piano Duet, libretto as subtitles

Azt viszont elmondhatom nagy büszkeséggel, hogy Pejtsik Péter (After Crying zeneszerzője, csellistája és basszusgitárosa) révén volt módom egy finom vacsora keretében Presser Pici-vel egy asztalnál étkezni. Pörgették a nyelvüket rendesen a zenészek, nem volt más dolgom, mint hátradőlni és élvezni a diskurzust.


010.nap: A kedvenc megzenésített versed

Az alábbi tétel Latinovits Zoltán versmondása fölé komponált darab a De Profundis albumról. Már maga a vers is a csúcsok csúcsa, Latinovits ezt még hatványra emeli versmondásával és a Cryingnak (azon belül Winkler Balázsnak) még sikerül ezen felül is komoly hozzáadott értéket tenni a darabhoz.
After Crying: Jónás imája
Vers: Babits Mihály: Jónás imája

Vannak még nagyon jók az After Crying repertoárban. Szintén a De Profundis albumról a Stalkerben van József Attila vers (első fele), szintén Latinovits Zoltánnal.
After Crying: Stalker
Vers: József Attila: Reménytelenül

A sárga 6-os albumról Weöres Sándor versére, szintén Latinovits Zoltánnal, meg szintén Winkler Baluval, ami szimfónikus verzióban még nagyobbat ütött a MOM-ban a 15 éves jubileumi koncerten, ha jól emlékszem.
After Crying: The man and the rock / American express
Vers: Weöres Sándor: A kő és az ember

Érdemes megemlíteni/ajánlani az Oscar-díjas Mindenki -nek c. film Bodzavirágját. Amit nemcsak Balázs Árpád zenésített meg (filmben hallható verzióban), hanem Gryllus Vilmos is, méghozzá zseniálisan.
Balázs Árpád: Bodzavirág
[Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola+Molnár Mónika] Balázs Árpád: Bodzavirág
[Szent Imre Katolikus Iskola gyermekkara+Rusz Beáta ] Balázs Árpád: Bodzavirág
Gryllus Vilmos: Tavaszi felhők
Vers: Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi Felhők

Karai József is megzenésített egy Weöres-verset: bravúros kórusdarabot írt rá, meg tőle függetlenül Sebő Ferenc is. Sebő Ferenc szülinapi koncertjén többek között Sebestyén Márta és Palya Bea is énekelte.
[Hollerung Gábor] Karai József: Ugrótánc
Sebő együttes: Ugrótáncot jókedvemből 
Vers: Weöres Sándor: Ugrótáncot jókedvemből


011.nap: Egy varázslatosan virtuóz muzsika

Szerintem nem elég egy dimenzióban nézni a dolgot, ugyanis időben egyre újabb trükkök és nehezebb/virtuózabb darabok születtek. Liszt után jött pl.: Alkan és őt is überelték ugye. Magyarán a legvirtuózabb darabot még meg sem írták :DDDD

Ezért én időben visszamenve próbáltam megtalálni a legkorábbi "szorozva" legvirtuózabb muzsikát. Mehettem volna Beethovenig is (pl.: a brutális nehézségű Hamerklavier szonáta 4.tételének zárófúgájáig), de most egy könnyedebb darabra esett a választásom, ami egyébként már a címével is ígéretesen sokat sejtet.
[Jandó Jenő] Weber: Perpetuum Mobile Op.24.

A posztbeli ajánlatok közül nagyon tetszett Liszt 5.Paganini etüdje. Ez nálam is nagy kedvenc (4.etüddel karöltve)
[Watts] Liszt: Grand Etudes After Paganini for Piano

Ennek az ajánlatnak külön nagyon örültem. Nagy-nagy kedvenc Matsuev (nemrég elkezdtem kottásítani felvételeit is), ezt az ajánlott felvételét meg különösen nagyon szeretem. Óriási élmény látni, ahogy a Mats-kós megjelenésével odaül a zongorához és a temperamentumával, vitalitásával, őserejével valósággal "szétkapja" azt. By the way, érdekesség: Kocsis Zoltánnal utóbbinak tavaly halála elött nem sokkal, készült egy közös DVD, érdemes megtekinteni.
[Horowitz-Matsuev-Volodos] Bizet-Horowitz: Carmen Fanatasia for Piano (3x)


012.nap: Melyik festőtől rendelnél önarcképet?

"Elnézést, de rossz a kérdésfeltevés: önarckép, amikor a festő önmagát festi meg, arckép, amikor mást" - nagyszerű komment a posztnál, a Fideliósok el is ismerték a hibát.

Én magamtól nem neveztem volna "hibának". Tény, hogy pontatlan, nem egyértelmű a kérdés, de a többféle értelmezhetőség azért nem zárja ki a kérdés megválaszolhatóságát. Én is mindkét verzióra adtam választ (ha én, illetve ha a festő az önarckép tárgya):

Arckép esetén jöhet bármely festő, de a tükör azt mondatja velem, hogy csak a non-figuratív ágazatból. :DDDD Önarcképet Hieronymus Bosch-tól, megoldandó a képzőművészet egyik nagy rejtélyét.


013.nap: Egy színész/színésznő, akibe (régen) titokban szerelmes voltál

Magdaléna Reifová gyerek-színésznő, lenti linken látható a képe, hiszen biztos vagyok benne, senki nem ismeri névről. Voltam hozzá kb.12 éves.

A világ legjobb Tom Sawyer feldolgozása (cseh film, 1976):
Srácurak/Páni kluci/Gentleman Boys


014.nap: A kedvenc zongoraversenyed

Itt ki kellett találni a kérdés mögötti kottás háttér-kép alapján, milyen zenéről van szó. Első hozzászólóként, közel 3 perc bénázás után jó megoldást adtam. Nagyon-nagyon örültem, hogy (1) rájöttem és (2) elég gyorsan. Valamit kamatozott a sok-sok kottás-videózás.
Rachmaninov III.zongoraverseny, 1.tétel.

A kedvencnek ezt jelöltem meg (kifejezetten ebben az előadásban):
[Bächer Mihály] Liszt: Totentanz for Piano & Orchestra

Posztban érkezett egy ajánlat az én kottás videómmal, nekem óriási örömet szerezve.
[Ránki-Kocsis] Brahms: II.Piano Concerto in B-flat, 2014, LIVE

A posztbeli ajánlatok közül nagyon tetszett Dvorak-zongoraverseny is. Világéletemben meghaladhatatlannak tartottam Szvjatoszlav Richter felvételét (Carlos Kleiberrel), főleg, hogy rengetegen játsszák nagyon rosszul.
De épp a napokban írtam egy publikus fórumra, hogy a szlovákok úgy gurítottak nagyot Dvorak összes publikált zenekari művének friss kiadásával (17 CD), hogy a zongorverseny szólóját Jandó Jenőnek adták, aki nemcsak szokás szerint magas szinvonalon teljesített, de be is érte (nálam) Richtert avval, hogy miközben a gyors részek tüzesek, szenvedélyesek nála is, az álmodozó lírai részek meg picit feszesebbek interpretációjában, még tovább emelve a zongoraverseny amúgy is magas ázsióját.
[Sviatoslav Richter-Carlos Kleiber] Antonin Dvořák: Piano Concerto in g minor Op.33

A Csajkovszkij II.zongoraverseny is zseniális bármennyire is elhalványul a fénye az I b-moll mögött. Most őszintén lehet ezt az alábbi muzsikát ignorálni? Nálam ebben a referenciafelvétel Igor Zsukovhoz köthető, merthogy a 3.tételben levő zenei humort ő domborítja ki legjobban számomra. Igaz, jóval lassabb - téma-felvezetésében mindenképpen - ez az 1969-es felvétel, mint napjaink Berezovsky-felvétele.
[Igor Zhukov] Tchaikovsky: Piano Concerto No.2 Op.44 - III.movement
[Boris Berezovsky] Tchaikovsky: Piano Concerto No.2 Op.44 - III.movement

Nagyon örültem ennek a kommentnek:
(1) "Rahmanyinov II.zongoraversenyt Denis Matsuevvel szeretem legjobban, Dvorak (egyetlen) zongoraversenyben az előadóban egyetértek a korábbi hozzászólókkal :).
[Denis Matsuev] Rachmaninoff: Piano Concerto No.2
(2) Sosztakovics II.zongoraverseny különös tekintettel a 2. tételre, és főként fia előadásában. Sajnos hallottam már olyan felvételt is, ahol épp a legszebb részek vesztek el :( különösen szeretem a tétel utolsó néhány leütését :) Meg merném kockáztatni, hogy az a tétel szebb, mint Rahmanyinov II/2-je"
[Dmitri Jr+Maxim Shostakovich] Shostakovich: Piano Concerto No. 2, II. Andante


015.nap: Melyik zeneszerzőt keltenéd életre a 21.században:

Egyértelmű: Bizet-t. Kora közönsége is, a kritikusok hada is mostohán bánt vele, a fáma szerint nagyon korai halálában is szerepet játszott kedves operájának a Carmennek a bukása (emlékeim szerint a szíve vitte el Bizet-t). Legalább láthatná, hogy mennyire szeretik a muzsikáját a világon, hogy a Carmen talán a világ legtöbbet játszott operája lett.

És hogy legyen muzsika is. Az alábbi az egyik legkedvesebb, amúgy közismert közkedvelt Bizet-tételem (a nekem legszimpatikusabb előadásban, régi Supraphon LP-ről bedigizve), akkor is, ha a végső formáját nem Bizet adta neki.

A tétel poénját az adja, szerintem, hogy nagyon nehéz a tempóválasztás, hiszen van egy lassú és egy gyors téma, ami a végén együtt (nyilván egyszerre) kell megszólaljon. Na most háromféleképpen lehet rosszul vezényelni, az én fülem szerint:
(1) Túl lassan a gyors téma kárára
(2) Túl gyorsan a lassú téma kárára
(3) Variábilisen, amolyan félresikerült rubatóval, alkalmazkodva a helyzethez. A lassút teszőlegesen lassan, a gyorsat tetszőlegesen gyorsan és amikor együtt szólnak, akkor egy harmadik tempót diktálva. (lásd hozzá például YT-on Marisse Jansons rettenetes felvételét).

Én ezt a konzekvens és "kimaxolt" verziót szeretem. Nyilván nem kell velem egyetérteni :)
[Václav Smetáček] Bizet: L'Arlésienne Suite No.2 - Farandole

Nagyon örültem ennek a kommentnek: "Vivaldit :) Elmesélhetné hogyan képzelte a művei előadását, meghallgathatná a modern hangszerek hangján, és véleményezhetné"

Nagyon örültem ennek a kommentnek: is: "Rameau. Imádom. A Gáláns indiák... Na az valami frenetikus zúzás!" - Rameau talán a legnagyobb zeneszerző-név, aki a legalulértékeltebb, legkevésbé ismert a szélesebb közönség elött. Pedig a Tambourinen kívül is rengeteg zseniális művet komponált több különböző műfajban.
[Brüggen] Rameau: Les Indes Galantes - Excerpts
Az egyik legnagyobb padlófogásos döbbenet ennél a darabnál ért. Bármikor és akárhányszor meg tudom hallgatni:
[Gilels] Rameau: La Villageoise for Piano
Gondolná bárki, szimplán csak hallás után, persze csak elsőre/ismeretlenül, hogy ezt Lully írta?
[Cziffra György] Lully: Gavotte en Rondeau for Piano

Ez is érdekes komment volt: "Tinódi Lantos Sebestyénre igazán kíváncsi lennék, mint a kor krónikására..."

Ennek a kommentnek is nagyon örültem. Nekem is ez volt a legelső gondolatom. Nem is tartottam éppen ezért szimpinek a kérdést. De aztán belémhasított a Bizet-gondolat. Már előző nap is, amikor tévedésből került ki a poszt és törlés után törlődtek a kommentek (így ismételnem kellett másnap :)
"-Ha élhetnék ezzel a lehetőséggel,nagyon valószínűnek tartom, hogy nem különösebben repesnének a jelen korban tapasztalható változásoknak! Persze,kíváncsi lennék nagyon sok mindenre, de inkább nem akarnék "kibabrálni" egyik kedves zeneszerzőmmel sem!"


016.nap: A legnehezebb zenedarab, amit valaha eljátszottál

Ez egy nagyon rossz kérdés szerintem.
(1) Szét kéne választani
(a) játszott nehéz és
(b) nehéznek tartott darabokat
(2) Valahogy szűkíteni lehetne a potenciális hangszerek körét is (ha nem lehet mindegyikre kitérni). (3) Én azt sem tartom jó ötletnek, hogy rákérdezni melyik laikus milyen darabig jutott. Merthogy nincs „tétje” a dolognak laikus szinten, csak művészi szinten. Ennek folyománya tud lenni az sajnos, hogy elárasztanak minket a zajnövelő videók a YT-on. Lehet fürdőszobában zuhanyzás közben énekelni, de az nem feltétlenül tartozik a plebsre.
* Zongorán talán az Alkan-típusú darabok tudhatnak talán a legnehezebbek lenni, amiket manapság Hamelin próbál bevezetni a köztudatba, nagy sikerrel.
* Aki nehézségben Liszt után érdemben tudta emelni a téteket. az szerintem Ravel. Brutális nehézségű dolgai vannak, kezdve a Gaspard De La Nuit-tel
* A népszerűek között valszeg az átiratok vihetik a prímet. Én például el sem tudom képzelni, hogy ezt hogyan lehet tempóban real time játszani:
[Arcadi Volodos] Rimsky-Korsakov-Cziffra: Flight of the Bumblebee / Le Vol du Bourdon

Hogy a nap kérdésére - szájamat ugyan húzogatva a fentiek miatt - válaszoljak: én laikusként, nulla előképzettséggel (gimiben) megtanultam 17 zongoradarabot, otthoni gyönyörűszép (hangú), angol mechanikás, nagy Bösendorfer zongoránkon (már nincs meg sajnos). Korábban elbuktam zenét tanuló növenddékként, viszont gimiben feléledt a vágy, hogy szeretném átélni/átérezni, mennyire nehéz zongorázni, effektíven (hogy tudjam értékelni minél valósághűbben a teljesítményt).
Fogtam a kottákat fölé írtam a hangokat (hogy ne blattolni kelljen), vettem a Mondschein-szonáta 1.tételét, és három hónap után (kívülről, mert másképp nem ment/mehetet), tudtam az egészet. Nyilván nehéz darabokra esélyem nem volt. Csak olyanokra, amik látványosaknak néztek ki, de azért elég könnyűek voltak (Haydn No.50 D-Dúr zongoraszonáta XVII:37, Bach d-moll toccata és fúga). Tisztán soha életben egyszer sem játszottam el egy darabot sem (valami "piszok" mindig volt), és nyilván vállalhatatlan dilettáns előadásban tudtam csak őket prezentálni. Nyilván, hiszen előbb képeznie kell magát az embernek, meg gyakorolni kell nagyon sokat, és csak utána darabokat megtanulni.

A lényeg: ha lett volna YT sem jutott volna sosem eszembe megosztani a világgal, hiszen ez csak belső magántanulmány volt a magam számára.


017.nap: Melyik művészcsaládba születtél volna szívesen?

Mázlimra zenészcsaládba születtem, így megúszhatom a választ, hiszen kívánni sem lehet jobbat/többet. Édesapám termékeny zenekritikus volt, három zenei diplomával. Édesanyám zongorázott, orgonált (Gergely Ferenc tanítványa volt).

Ha saját családon kívülit kell megnevezni, akkor Bach nyilván kézenfekvően adódik.

Ha lehet egy picit módosítani a kérdésen, hogy más úton, mint "beleszületés", melyik zenész-családba kerültem volna szívesen, az a Bogányi-Zászkaliczky család lenne. Életem egyik (számomra) nagy kimaradt pillanata volt.


018.nap: Egy festmény, ami nagy hatást gyakorolt rád

Pár éves nagy élmény:
René Magritte: Les grandes espérances, 1940

A képről magáról nekem elsőre egy extrapoláció jut eszembe, kiindulva az irreálisan vékony fa hangsúlyosságából: Mindenkinek másban van tehetsége, így előnye vagy hátránya is: a terebélyes fa a terebélyességében szép, a vékony fa meg a magasságával hívja fel a figyelmet. A magas fa, azonban roppant törékenynek érződik, a szürreálisban ez nagyon konkrétnek tűnik. Ezzel szemben a távolabbi fák bár többen vannak, de egynek hatnak, óvják védik egymást. Ha mindezt lefordítom az emberekre, akkor a magas fa lehet a zseni, akinek esélyesen magányos, nehéz, kemény és/vagy veszélyes sorsot szán az élet Akik meg nem tünnek ki, azoknak meg esetleg hosszú, békésebb, ám lehet unalmasabb életet. És ahogy írom ezt, még az is lehet, hogy sikerült megfejtenem a magam feladványát is. :) Nekem tetszik a festő munkássága. Hiába szürreális, mégis maximálisan emberközeli. Üzenetük van, de nem szájbarágósan. Messzire ragadja a nézőjét, mégsem a vakvilágba.


019.nap: Melyik könyvbe költöznél be hátralévő életedben?

Lucy Maud Montgomery: Anne otthonra talál. Mert egyszerre természetközeli és távoli a kapzsi romlott civilizációtól.


020.nap: A művész, akit emberként is tisztelsz

Ha külföldi, akkor a már emlegetett Karl Richter.

Ha magyar, akkor Gergely Ferenc: azon túl is, hogy közvetett szerepe volt világrajövetelemben (összehozta édesapámat és édesanyámat).


021.nap: Melyik zeneszerzőnek, mit ajándékoznál karácsonykor?

Bachnak sok-sok viaszgyertyát, hogy ne kelljensötétben rongálnia a szemét komponáláskor.
Domenico Scarlattinak egy zongorát, lássuk mit hoz ki belőle
Antonio Vivaldinak egy koncertjegyet, amin Bach Vivaldi átiratai hangzanak el.
Beethovennek marketinggel megtámogatott koncerteket szerveznék, hogy a vonósnégyesei köztudatba kerülését majd sikerét megélhesse.


022.nap: A kedvenc karácsonyi zeneműved

A Hungaroton 1965-ben(!) kiadta a posztbeli dalok perdöntő többségét egy LP-albumon, amiket olyan nagyágyúk dolgozták fel meglepően egységes, mégis ízes stílusban, mint Sulyok Imre, Maros Rudolf, Bárdos Lajos, Demény Dezső, Farkas Ferenc. A híres neves Budapest Madrigalchor adta elő őket, Szekeres Ferenccel (rengeteg, pl.: Vivaldi, lemez jelent meg velük, népszerű, nagyszerű kórusunk).
Az semmi de én is csak nemrég tudtam meg, köszönhetően, hogy felrakták a YT-ra az albumot, hogy a híres neves LP-nek, volt hat darab kiadatlan(!!) nótája is.
A lemez és hangulata ma már nem nagyon vág bele az internet népének az izlésébe, lassú is, patinás is (csak óvatosan a klikkeléssel). Nekem a gyerekkoromat jelentette, mindig meghallgattam ezt az albumot, elmondhatatlan gyönyörűség volt. Komolyzeneszeretetem egyik megalapozója volt, kicsi koromtól fogva.
Így egyben az egész karácsonyi album + Bónusz-trackek:
[Classic] Christmas Songs II. from Hungary, 1965

Nagyon szeretem a Shchedryk c. ukrán karácsonyi éneket.
Az első verzió elhangzik Kevin karácsonyában (Reszkessetek betörők I.) is a templomban. Pont ez a felvétel verzió (csak itt teljesen és kottával).
[OST] Carol of the Bells / Shchedryk for Children Chor
Én szeretem a Pentatonix verzióját is, de evvel itt lehet egyedül vagyok (arra is illesztettem kottát).
[Pentatonix] Carol of the Bells / Shchedryk
Tavalyelött jött ki a Voctave is egy saját - szerintem szintén életerős - feldolgozással, mutatva, hogy mennyi erő van a nótában.
[Voctave] Carol of the Bells of Notre Dame 
Úgy rémlik éppen pont e nóta(feldolgozás) révén szerettem bele a Trans-Siberian Orchestra-ba. Elképesztő pazar maga a klip is.
TSO: Christmas Eve/ Sarajevo [Timeless Version]


023.nap: Melyik fikcionális családdal töltenéd a karácsonyt?

Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül cipészmesterének családjával.


024.nap: A film, amit nem tudsz elégszer megnézni?

Palásthy György rendezte, Lendvay Kamilló által zeneszerzett: Tótágas
A film zenéje: Tótágas OST


025.nap: A leginkább túlértékelt művész

Schiff Andrásnál lendül ki legjobban a hype-meter. Kiváló technikát vertek bele Budapesten a tanárai, de értelmezni, előadni nem tud, ahány felvételét hallottam, egyik rosszabb, mint a másik. Életemben a talán legnagyobb zenei bűnét ő követte el. Első saját pénzből vásárol komolyzenei lemezeim egyike volt vele a Domenico Scarlatti szonáták. Boldogan vittem haza, és akkora csalódás volt, hogy évekre félreraktam Scarlattit.

Mondjuk egy Kocsis, Ránki, Jandó árnyékában zongoristának lenni, nem kicsi kihívás, nem is sikerült neki, legyen akármekkora "Sir" az angoloknál.

* De ugyanilyen túlhype-oltnak tartom Fischer Ivánt, miközben testvérét Fischer Ádámot nagyra tartom.
* Solti György, akinek a Beethovenjétől mindig kirázott a hideg.
* Kobayashi Ken-Ichiro-t, aki meggyőzödésem politikai okból lett első helyezett az első karmesterversenyen talán 1973-ban.
* Ugyanígy Seiji Ozawa is tragikusan túlértékelt. Én úgy érzekeltem, hogy kb. Lang Lang színrelépésével nőttek fel a komolyzenei művek előadása terén a feladathoz az ázsiai művészek, amiben a globalizáció nagyon sokat segített: ez még nem állt rendelkezésre Ozawáéknak.


026.nap: Egy méltatlanul alulértékelt művész


027.nap: Ha egy könyvet újra elolvashatnál először, melyik lenne az?


028.nap: A zene, amivel az óévet búcsúztatod


029.nap: A könyv, amit az újévben, mindenképpen elolvasol


030.nap: Egy koncert, amiért messzire utaztál


031.nap: Egy művész, akinek érdemes lenne filmrevinni az életét


032.nap: A kedvenc hegedűversenyed


033.nap: A kedvenc nyitómondatod egy regényből


034.nap: Egy zenei album a legszebb/legjobb borítóval


035.nap: A kedvenc magyar versed


036.nap: Egy kiváló könyv / film / színdarab, ami egy disztópia


037.nap: Egy magyar művész, aki külföldön lett sikeres


038.nap: A legemlékezetesebb élő táncélményed


039.nap: Egy könyv / film, amit nagyon vártál, de csalódást okozott


040.nap: Egy dal, amit sehogyan sem tudtál kiverni a fejedből


041.nap: Milyen művészeti ágban szeretnéd kipróbálni  magadat?


042.nap: Egy művész, aki igazi polihisztor


043.nap: Melyik kitalált karaktert választanád lakótársnak?


044.nap: A kedvenc részleted egy operából?


045.nap: A legszebb magyarországi épület


046.nap: Ki a legkedvesebb 30 év alatti művészed?


047.nap: Egy festmény, amiért minden pénzt megadnál


048.nap: Egy brutálisan sokkoló regény vagy film


049.nap: A kedvenc antihősöd?


050.nap: A kedvenc Cseh Tamás dalod vagy -feldolgozásod


051.nap: A legjobb magyar film


052.nap: A legjobb gyerekkönyv vagy -vers


053.nap: A kedvenc zenéd, amiben szaxofon szerepel


054.nap: Egy emlékezetes filmzenei pillanat


055.nap: Bármilyen műalkotás egy nagyon jó címmel


056.nap: Egy zene, amit akárhányszor meg tudsz hallgatni


057.nap: Egy műalkotás, amely történelmi szerepre tett szert


058.nap: Egy kiváló női zeneszerző


059.nap: A legrosszabbul sikerült képzőművészeti alkotás


060.nap: Egy könyv vagy film, ami napokig a hatása alatt tartott


061.nap: Egy zene, aminek hatására megszeretted a klasszikus zenét


062.nap: Egy könyv, amely érdekes filozófiai kérdéseket feszeget


063.nap: A kedvenc Beethoven műved. És miért az?


064.nap: Egy zenei tematikájú novella, könyv vagy film.


065.nap: A következő színházi előadás / koncert, amire el fogsz menni


066.nap: A gonosz leghatásosabb ábrázolása


067.nap: Egy alkotás a kulináris élvezetekről


068.nap: Egy zenemű, amihez érdekes történet, anekdota fűződik

2018. január 20., szombat

fidelio.hu: "Miért nem kell az Y-generációnak a komolyzene?"

Fidélió: "Miért nem kell az Y-generációnak a komolyzene?"
Fidélió-FB: "Miért nem kell az Y-generációnak a komolyzene?"

1.menet: Kezdjük a definiciókkal:
A wikipédia szerint: az Y generáció egy új típusú nemzedék, melynek kialakulásában a technika száguldó fejlődése játszott rendkívül fontos szerepet. Ha az 1900-as évek utáni időszakot felosztjuk, akkor ez a generáció a negyedik a sorban, jellemzően az 1980 és 1999 között születetteket soroljuk ide.
A wikipédia szerint: "Legtágabb értelmében – ekkor a klasszikus zenét komolyzenének is nevezzük – a zene legáltalánosabb felosztási kategóriája szerinti terület a dzsessz, a könnyűzene, az alkalmazott zene (színház, film) és a népzene mellett....Legszűkebb értelmében a klasszikus zene – mint zenetörténeti korstílus – a bécsi klasszika szinonimája"

Blogírói megjegyzések/kiegészítések az utóbbi komolyzenei témához:

* Nyilván a "legtágabb" és "legszűkebb" között kell legyen az igazság.
- A "legtágabb" (halmazelméleti) megközelítés túl sokat markol, definiálatlanul, első és másodfajú hibákkal, és hozzá rossz nomenklatúrával ("a komolyzene nem feltétlen komoly, a könnyűzene nem feltétlen könnyű").
- Miközben nyilván a "legszűkebb" bécsi klasszikán kívül is van klasszikus zenei élet.

* Érdemes az angol terminológiát alkalmazni, mint legkevésbé rosszat. Ők a komolyzenére a "classical music"-ot, míg a korunk zenéjére a "contemporary music" (kortárs zene) és "avantgarde music" (avantgárd zene) megkülönböztetést használják.

* Én jobb szeretem Vedres Csaba csoportosítási megközelítéseit:
+ "bekapcsoló/[egyént]felemelő/magas zene kontra kikapcsoló/tömeges/szórakoztató"
+ "függőleges/vízszintes irányú"
+ "értékes kontra értéktelen"
+ "egyedi művészi alkotás kontra ipari tucattermék".
Ahol még az is poén, hogy a "tánczene" is Bach szvittételeitől terjed a diszkóig.

* A Fidélió-cikk nyilván az angol classical music-ra fókuszál, vedresi megközelítésben, az "egyedi művészi alkotás"-okból származó "értékes", "felemelő" "magas" zenére gondolva.
# benne van (ma már) Bachtól Bartókig sok-sok zeneszerző zenéje,
# nincs benne "ifj.Johann Strauss" (mert kikapcsoló, szórakoztató tánczenéket írt), 
# nincs benne "Arnold Schönberg" (mert avantgarde),
# nincs benne "André Rieu" újabb keletű szimfonikusra hangszerelt műfjilag egyébként stimmelő dolgai (mert nem értékes és/vagy tucattermék és/vagy nem felemelő/magas zene)
# nincs benne "Mike Oldfield", "After Crying", "Vedres Csaba" mert "kortárs zenék" a műveik.
# nincs benne a "Rondo Veneziano", mert nem egyedi művészi alkotások a műveik, hanem pusztán csak piaci rés betömése zenei termékek/outputok ipari léptékű terítésével.
# "George Gershwin" szerintem benne van, "Oscar Peterson" már nincs (műfaji okok miatt).
etc.

2.menet: Komolyzene háttérbeszorul?
Az én blogírói elméletem az alábbi lépcsők mentén látja a kérdéses problémát (mind az Y-generáció szintjén, mind globálisan általánosan):

(1) A legfontosabb a keletkezéstől való időbeni távolság folyamatos növekedése és evvel párhuzamosan új prioritások felbukkanása, prioritási listák átrendeződésével (mind személyes életünk, mind a tömegek szintjén).Hiába no: más világ van mint volt Mozart idejében, és az idő haladtával egyre távolibb/elképzelhetetlenebb is az (a régmúlt homályába vesző mozarti világ).

(2) Az időbeni távolság növekedése önmagában magára hagyva (külső befolyásoló erő nélkül) amortizálólag hat a zene társadalmi el- és befogadottságára. A rendezetlenség, káosz, (entrópia) nő, a hallgatóság és alkotások kapcsolata gyengül. Magyarán az aktoroknak/szereplőknek energiát kell közvetíteni csak a szimpla szintentartáshoz is. A probléma gyökere az, hogy milyen legyen ez az "energiaközvetítés" (beavatkozás) a rendszerbe. A 3.menetben erre én adok egy saját - finoman szólva nem konszenzusos - válaszkísérletet.

(3) Az előbbivel összefüggésben nő a "nem értés" is. Egyre újabb hallgatóság, egyre nehezebben érti egyre tömegesebben az igényes, befogadásilag erőfeszítést igénylő komplexebb műveket. Ez érinti mind a kódolás folyamatát ("zenei nyelv"), mind magát a kódot ("zenei tartalom").
- Az én értelmezési narratívámban minden koncertlátogatás, időben előrehaladva egyre nagyobb stressz egyre több embernek: a sok "új" és "nem-értés" feszültségbe torkollik a "műélvezet" helyett. Meg kell tanulni "műélvezni", hogy a hallgató "kontextusban maradhasson" egy-egy koncert eseményén. Ha nincs tanulás, sőt ki is kerül az egyéni scope-ból a műélvezet "tétele", az bizony taszítóhatást ereményez, kiszámítható módon (és ezen a legjobb mű legjobb előadása sem tud segíteni, ráadásul időben haladva egyre kevésbé is). A gyógyszer-lehetőségek széles spektrumot fognak át: kakaókoncertektől kottás videókig :)

(4) Az előbbi kettővel összefüggésben a kortárs autentikus (reflexiv) megszólításának igénye is egyre nagyobb kihívást jelent.Egyre nehezebb a dolog, egyre több/riasztóbb példa van kísérletekre (André Rieu, Mága Zoltán, Nigel Kennedy, Havasi Balázs, de Yuja Wang extravagáns, szexuálisan felajzó fellépti ruhái is megérnek végiggondolási kört etc.)

(5) A globális impulzusáradat, mennyisége, intenzitása, felszínessége nyughatatlansággal karöltve ellene dolgozik az elmélyülésnek, mélyebb műélvezeteknek. Mozart világa jóval lassabb, átélhetőbb világ volt.

(6) Bizony a piaci (jegy)árak túl magasak a túlszaporodó technokrata civilizáció tömegeinek, akinek a puszta létfenntartása is egyre nehezebb és egyre csökkenő szinvonalú (tömegek szintjén). A jövedelmi különbségek (olló) drasztikusan nagyok és nőnek folyamatosan. Mozart Varázsfuvola ősbemutatójának jegyárait az egyszerű plebs is bőven meg tudta fizetni.

3.menet: Én válaszom a problémakörre: kottás-videó
Itt a blogon a témát érintő írásaim:
2016.05.01: Recommender systems (ajánlórendszerek) egy érdekes aspektusa
2016.08.15: BREAKING NEWS: Életem egyik fénypontja
2016.12.22: Hogyan hat a zene az agyunkra?
2016.12.28: IT-monotonitás lélekégetése
2017.01.09: Kottás-videók legnagyobb gyilkosa a Facebook
2017.01.29: Mindenki/Sing - "Live Action Short Film" Oscar-díj jelölt - 2016
2017.05.11: "Virtuózok", avagy hogyan kéne komolyzenei versenyt csinálni tévében
2017.11.18: fidelio.hu: "Mit tesz a klasszikus zenével a közösségi háló?"
2018.01.20: fidelio.hu: "Miért nem kell az Y-generációnak a komolyzene?"

Érvelésemhez a szakmámat, e blog talán legfőbb fókuszát az "analitikát" hívom segítségül (lassan 7 éve létező kottás videós "tnsnamesoralong" nevű youtube-csatornámra), a könnyebb prezentálás érdekében két érdekesebb (szerkesztett) screenshot csináltam (nyilván adattartalmat nem, csak és kizárólag elrendezést, megjelenítést módosítottam)







Az első "áttekintő" dashboardon ("irányítópulton") vegyük észre:

* 17 milliós összmegtekintés csak a publikus (private, unlisted nélküli) kottás videókra, egy szubkultúra ("komolyzene") annak is perifériájáról ("kottás videó") nem kevés. Két darab, a milliós megtekintési álom- meg lélektani határt egyenként is átlépő videókkal:
1.4 miliós: [Sawallisch] Schubert: Unfinished Symphony No.8
1.3 milliós: [Ránki Dezső] Beethoven: Pathetique Sonata Op.13

* A 2015-ös szerzői jogi erőszak nyomán történt beszakadásig egyenletes lineáris növekedés volt minden fronton, de egy lassabb ütemű növekedések a beszakadás után is megfigyelhető.

* Egy videót átlag 5-6 percig néznek, ami szintén nem kevés. Jellemzően ennyi az időtartama a műveknek, tételeknek, megfordítva egy Máté passió 3 órás játékideje a ritkaság. Azaz nemcsak szimplán belehallgatnak, ha esetleg nem is néznék végig az egész videót.

* A feliratkozók a YT-monetizálók (YT-ból pénzt csinálók) nagy-nagy kincse. Minden tantétel arról szól, hogy ha nagy nehezen sikerül is szert tenni rájuk, meg kell őket tartani. A nagy beszakadásnál nemhogy nullára csökkent az újak számossága, de a régiek is otthagytak (negatív trend). Ettől még beszakadás után is beindult az élet egy szintén lassabb tempójú felfejlődés keretében.

* Én nagyon pozitíven élem meg, hogy a nem feliratkozók ennyivel nagyobb részt hasítanak ki az egészből (97.7%). Azaz nem az egyszer adhoc módon valamiért feliratkozóból él a csatornám, hanem permanensen nap mint nap eredményesen megküzd a nézettségért. Megfordítva képzeljük el, mi lenne ha törödnék is a feliratkozóimmal, hogy aktívabbak legyenek.

* Más Youtube-csatornákat elemezgetve azt gondolom a nagy álom- meg lélektani határ, ha a nézettség 1%-a kifejeződik like-ban is illetve a dislike-ok száma is csak 1%-a a like-oknak (kellően sok kb. 100 feletti like-számnál). Ez az én nagy YT-KPI-m (key performance indicator) :) A valóság az hogy kb. 0.5% nézettség realizálódik like-ban, illetve 2-3%-nyi dislike-jaim vannak a nézettebb videóimnál (összességében is így van ez 17milla viewcount vs 97.000 like vs 2.500 dislike). Én evvel maximálisan elégedett vagyok, mitöbb jónak gondolom.

* Kommentelés nagyban segíti mind a nézettség-generálást (van aki csak kommentelni jár), mind (és ez a fontosabb), a YT ajánló rendszerben való nagyobb prioritás megkapását. Ebben a csatorna tulajdonos (én) sokat tud tenni. Ugyan szoktam válaszolgatni, de csak olyanra, ahol valós hozzáadott értéket tudok mondani (nem cséplem a szót feleslegesen) ÉS angolul ki tudom hozzá magam fejezni, minimálisan elvárhatóan. Szóval e téren is van hová fejlődnöm. By the way (egyébként igen-igen harmatos) angol nyelvtudásom javarészét ennek köszönhetem (meg az angol nyelvű adatbányász szakirodalomnak és végül a munkahelyi chat-eléseknek).

* A másik jelentős nézettség-generáló eszköz a megosztás. Ez ma már kiment a divatból és/vagy áthelyeződött például a Facebookra. Ami jó benne, hogy nem tudott beszakadás után negatívba kerülni. A toplistámba nem tud beférni újabb keletű videóm. Ezen változtatni kellene, de nem látszik triviálisnak.

* Végül a harmadik és utolsó jelentős nézettség-generáló eszköz a playlist-ekbe kerülés. Ez ma már szintén inkább kiment a divatból. Sajnos ennél az eszköznél rombolt legnagyobbat a 2015-ös beszakadás. Ráadásul ellenében hatnak az olyan videóim, amik egyszerre tatalmaznak kottás illetve Live-részeket (duplázva a zenét). Ezek egyfelöl ugye jók, hogy többféleképpen nézhető/élvezhető 1-1 zene (én találtam ki, még Farkas Lili Virtuózos szereplésekor. Ezt senki más nem csinálta  a YT-on tudtommal). Másfelöl nem egészségesek ugye a playlistek szempontjából. A toplistámba nem tud beférni újabb keletű videóm. Ezen szintén változtatni kellene, de szintén nem látszik triviálisnak.


A második "hallgatóság"-dashboardon ("irányítópulton") vegyük észre:

* Majd háromnegyed részben az elvben pénzesebb és amúgy nehezebben megszólítható férfiakat szólit meg a csatornám.

* Vegyük észre - amiért az egész blogposzt íródik -, hogy a fiatalok (34 éves korig, azaz pont az Y-generációig!!!!), közel háromnegyed részt hasítanak ki az egészből. Egyszerre kérdőjeleződik meg az Y-generáció "érdektelensége" (utánpótlás hiánya) meg "felszínessége", meg ad támpontot a "kortárs megszólítás", "megértés" és "ár" szempontjaihoz.

* Megdöbbentően kiugró az USA jóléti társadalmának ekkora érdeklődése. Képzeljük el mi lenne, ha szegényebb régiók is tudnának csatlakozni! És másik oldalról elgondolkodtató Magyaroszág 15-dik helye. Ebben éppúgy benne van a "senki nem próféta a saját hazájában" (vagy csak szimplán ellenszenves vagyok magyar közegben), ahogy az is, hogy a zenével foglalkozás a jobbmódú országokban intenzívebb (ahol erre jobban van pénz és idő). A nagyobb lélekszámú hozzánk hasonló lengyelek futottak csak be a magyarok elé.

* Végezetül álljon itt egy összefoglaló statisztika (2016.12.31-i állapot szerint), a kottás-videó készítésének oldaláról, hány tömörített (+tisztított) kottakép mennyi (játékidejű) kottás-videót szolgált ki.
Az én konklúzióim:

* Mondjon bárki bármit, én tartom, hogy sokkal nagyobb kiaknázatlan potenciál van a kottás videókban, mint azt bárki sejtené, vagy épp lekezelően megmosolyogná/körberöhögné/lenézné. A horizonton sincs a téma (még [szakmai] diskurzus sincs róla), nemhogy fókuszban lenne, mint kitörési lehetség a komolyzene megtámogatásának oltárán, miközben a számok meggyőzően, stabilan, időben állandó módon bizonyítanak. Pár zeneszerző és előadó volt a praxisomban, aki megtisztelt együttműködésével és jellemzően ők is nyilván inkább külföldről.
- Én egyáltalán nem foglalkozom, tuninggal, marketinggel, SEO-val, pénzkereséssel (sőt egyenesen tiltom a reklámokat, ami által az ajánló rendszerben is hátrébb sorolódom, komoly nézettség-csökkentést implikálva), hiszen én minden erre áldozható időmet a zenére és kottás videókra fordítom (100%-ban), azaz magyarán az élvezetekre. El lehet képzelni mi növekedési potenciál lenne e téren is.
- Sőt egyenesen fordítva ülök a lovon, hiszen a szerzői jog terrorja miatt abban vagyok érdekelve, hogy alacsony legyen a nézettség, mert akkor kevésbé tűnik ki egy-egy videó a gyilkos hajlamú - a teljes értelmetlenség mezején haladó - törlésre specializálódottak számára (akiknek a szimpla és teljesen jól szabályozott videó-blokkolás nem elég). El lehet képzelni mi növekedési potenciál lenne e téren is, pláne ha hozzávesszük, hogy nem surranó pályán lehetne foglalkozni a témával.
- Linkelt blogposztjaimban bőségesen körbejárom a kottás-videók pozitív hozadékainak magyarázási alternatíváit, itt most helykímélésből nem ragozom a témát.

* Nemhogy diskurzusa, horizontja, fókusza, de (szakmai és társadalmi) becsülete sincs a kottás videóknak (egy-két szabályerősítő kivételt leszámítva: azaz minden támogatás "kívülről jön" a rendszer meg a céhes értelemben vett zenész szakma ellenében). Olyannyira perspektivátlan a dolog művelése, hogy az én életem nagy végső kérdése, hogy halálom elött (megélem-e), vagy csak halálom után törlődik a kottás-videós csatornám a kapitalizmus és szerzői jog legnagyobb dicsőségére.
- Ugyanis hiába kis százalékú a költségrészesedése (a zeneszerzői és előadói költséghányad mellett: hiszen egy-egy zenész évtizedes nagyságrendben tanul (képeződik ki), egy zenekar 100-as nagyságrendű zenészből áll, akiknek jellemzően drága hangszereik vannak, és sokat kell rajtuk gyakorolni és a stúdió/technika sem olcsó), főleg a jóval relevánsabb hatásmechanizmusának tükrében/kontrasztjában, de
+ egyrészt sokkal-sokkal több a zeneszerző, művész és előadás, mint kottás videó. Minden mű, minden felvételét senki fia nem tudja végighallgatni, ha egész életét is rááldozza, míg az összes Youtube-on fellelhető kottás videó pár hónap/év alatt megtekinthető, jelen állapotok szerint.
+ másrészt hiába könnyen gyorsan csinálható a kottás videó (1 CD=1 nap egy embernek jó esetben). Azért elég nehéz, többféle skillt igénylő, monoton, repetítív fáradságos meló, főleg rossz minőségű kottával rendelkező ÉS/VAGY minőségi kottás videóknál (amilyenekre én is törekszem), ahhoz, hogy Damoklész kardjaként lógjon az ember felett, hogy bármely pillanatban törlik a videót/csatornát.
- Hiába lennének nálam sokkal nagyobb/jobb/hozzáértőbb arcok/guruk, akik akár zene, akár technika oldaláról nagyságrendekkel jobbak lennének (nálam is), ezt a költségeket támasztó ingyen szivességes, csak a mának/pillanatnak szóló perspektivát  adó hozzáadott érték-képzést egy-két mindenre elszánt fanatikuson kívül nem vállalja senki.

* Szóval nem sírni-rinyálni kell a zenész szakmának (blogposzt címe mentén), hanem felzárkózni meg utána paradigmát váltani (aminek nyilván van/lenne fájdalmas aspektusa is).

2017. december 23., szombat

Boldogságmérés

Pszicho For You: A világ boldogabbik fele – megérkezett a 2017-es Boldogságjelentés

Belefutottam a fenti pár hónapos cikkbe. És kedvet kaptam annak végiggondolására, hogyan kéne boldogságot mérni embernél. Különösen annak kontextusában, hogy miért olyan boldogtalan a magyar.

A Boldogságjelentés analízise az alábbi faktorokkal számolt:
* az egy főre jutó GDP értékével,
* a várható (egészséges) élettartammal,
* a társas-társadalmi támogatás mértékével,
* a nagylelkűséggel
* a szabad döntés érzetével és
* a korrupció hiányával.
Az én legelső tárgybeli megállapításom, hogy szerintem nincs generalizálható emberi boldogság. Az ősközösség/természeti népek boldogsága lehet ugyanolyan intenzív mint egy boldog nyugatié, Bach h-moll miséje nélkül is.

Az utóbbi "nyugati" boldogság  nem "jobb", "csak" többössztevős, komplexebb. Engem a továbbiakban a nyugati ember boldogsága fog érdekelni, egészen egyszerűen mert a maga komplex valójában kell foglalkozni vele.

A második fontos dolog, hogy (tehát a nyugati) ember boldogságának mérése elött, az emberi test-szellem-lélek felépítését kéne górcső alá venni, minél explicitebb, egzaktabb, beépülés és komplexitás mentén minél hierarchizáltabb formában

Többféle megközelítés létezik (szükségletek, motivációk terén). Nekem nagyon tetszik a Maslow-féle szükséglet-piramis, minden hibája ellenére.
* Részint többféleképpen hierarchizált strukturálása miatt (lásd piramis-alakzatba szervezést, vagy a hiány- illetve növekedés-alapú szükségletekre bontást)
* Részint mert az én szempontomból a hibái nem relevánsak.
* Részint mert a későbbi Garai László: Szükségletektől szabad tevékenység szükségletének paradoxona -t úgy érzem lehet a kereteiben tárgyalni, szintén e poszt kontextusában (azaz eleve, effektíve jó a maslow-i alapanyag)

Egy frissebb keletű, más megközelítés Tamás Kataliné. Ennek elemi atomjait használtam fel a saját elképzelésem formába öntéséhez.
Tamás Katalin: Katalízis-Egy általános motivációs elmélet fejlesztése

Az alábbiakban következzen a saját struktúrám. Ez egy v0.0.0.0.0.0.0.1ß very first draft version, egy hirtelen jött átgondolás nyomán. Tamás Katalin gondolatmenetéhez képest célraorientáltan elhagytam, újakat vettem fel, átstruktúráltam, "megideológizáltam" eljárásomat (beépülés egymásba, komplexedés horizontálisan és vertikálisan egyaránt, a boldogság-komplexesedés függvényében)

Egyéni elemi fizikai szükségletek (oxigén, evés, ivás, anyagcsere, fedél, alvás, egészség, nemi vágy)
Egyéni szellemi-lelki komponensek (intuició, kiváncsiság, humor, kreativitás)
Egyéni 'IN'-agytevékenységek (empátia, szenvedély, szeretet, élvezet)
Egyéni 'OUT'-agytevékenységek (fantázia, spiritualitás, transzcendencia átélése)
Egyéni kvalitás (erőteljesség, könnyedség, esztétikum élménye)
Egyéni szellemi leképezések (megismerés, megértés, tudás)
Kapcsolatok (jelenlét, odatartozás, kommunikáció, család, barátság, közösség, szexualitás)
Arányosság (tisztelet, egyensúly, kölcsönösség, megerősítés, harmónia)
Kooperáció (rend, összhang, együttműködés, tervezés, választás, megvalósítás, sikerélmény, kontroll, változáskezelés, egyéniből aggregálódó közösségi tudás)
Elemi performancia (önreflexió, önmegtartóztatás, önkorlátozás, felelősségvállalás)
Közösségi performancia (következetesség, hatékonyság, szabadság, perspektíva)
Kiszámíthatóság (egyértelműség, tudatosság, tisztánlátás, állandóság, folyamatosság, stabilitás)
Humán-faktorok (önállóság, autonómia, integritás, unicitás, identitás)
Előjeles hozzáadott érték (elengedés(-), altruizmus(+))

Az én "nyugati emberes boldogságos" faktoraim:

(1) Minimális GDP megléte, tőle való előjeles távolság
Ez a GDP - utáljam bármennyire is túlhaladott, korszerűtlen, kvázi csak a könnyű számolhatóság szempontját figyelembevevő - hibás szemléletét, vitatható számolási módját, lényeget befolyásoló korlátait -, azonban jól számszerűsíthető,  relativizálható.
A "minimális" fontos szempont. Egyrészt mert én találtam ki :) [csak viccelek], másrészt van egy inflexiós pont, amíg nem érődik el egy minimális GDP, addig nem beszélhetünk a fizikai szükségletek emberi minőségű kielégítéséről. Magyarán rapid módon meredeken/progresszíven nő a boldogság-függvény a minimális GDP eléréséig. A minimális GDP országonként eltér, hiszen Londoban pl.: lakni "kicsit" drágább, mint az afrikai szavannában, a "fedél" szempont teljesítéséhez. Magyarán a minimális GDP-t kell "normalizálni", hogy az országok összvethetők legyen. Ez amúgy az előjeles távolságot is így értelemszerűen befolyásolja.
Az inflexiós pont után viszont radikális GDP-növekedés nem garantálja a boldogság arányos növekedését, előtérbe kerülnek óhatatlanul is más szempontok.
Magyarország: 60.helyen van a 189 ország közül, 12.240 USD-s egyfőre eső GDP-vel (max: 102.717, min: 304). Azaz e faktor szerint boldogtalanabbak vagyunk mint a helyezésünk indokolná, aminek okát keresni kell tehát.

(2) Várható egészséges élettartam
Ezt egy-az-egyben vettem át a hivatalos boldogságmérésből. Pontos, precíz, jól mérhető faktor.
Magyarország: Várható egészséges élettartam táblázatai szerint EU-ban, születéskor 23-dik a 31-ből, a férfiak 59, nők 61 évével. Míg 65 éves korban 26-dik a 31-ből, a férfiak és nők 6+ évével. Ez egyik sem kedvező adat. Meghatározó közegünkben mélyen alul teljesítünk, vélhetően boldogtalanságunkkal összefüggésben.

(3) Visszaigazolás-megerősítés
Az ember társas lény. Lehet egyedül és elszigetelten élni, de statisztikailag releváns módon csökkenti az össz társadalmi boldogság létet. Könnyebb tévútra kerülni, elveszni. Minél több a magányos, deviáns, közösségből kiszakadó, pesszimista ember, annál gyengébb lesz a boldogság.
Magyarország: Sokféle devianciában (dohányzás, alkohol, elváltság) szereplünk lista-élbolyokban. Ha vannak is társadalmi kötődéseink, sokszor mérgezően alakulnak.
Triviális toposz az is, hogy a magyarok jellemzőbben egyéni(eskedő) teljesítményekben emelkednek ki, míg kooperációban sokkal gyengébbek. Az sem nagyon vitatható, hogy aki kooperációban erősebb, az legyőzi az egyéni jók additiv összegét, bizonyítva, 2+2>4 kooperációban.

(4) Értelemhordozás 
A munkának, élvezetnek, életnek kell tudatos értelmezett megélhető értelme legyen. Annál boldogabb egy társadalom, minél többen minél több társadalmi és ezen belül egyéni (boldogan) átélhető értelmet hordozó tevékenységet csinálnak. Ebbe beletartozik, hogy teljesítőképességet figyelembe vevő munkát lehessen végezni úgy, hogy az alap létszükségletek minél "triviálisabb" kielégítésén felüli szükségletek minőségi módon elégüljenek ki.
Magyarország:egyrészt világjelenség, hogy ugyanazon GDP-előállításhoz, évről-évre kevesebb élőmunka kell. A Globális csapda/Tittytainment(cici-szórakozás) elmélet szerint emberiség 20%-ának munkája fedezi a szükségletek 80%-át. Magyarországon kb 40% viseli a 100% terhét. Minőségi, élvezhető, önkiteljesítésre alkalmas, innovatívabb és/vagy függetlenséget biztosító munkát relevánsan kevesebben végeznek itthon, mint a szerencsésebb országokban, globális verseny által implikált nagy kiszolgáltatottság mellett (lásd még eladósodottság, kevés tartalék). Erős alkalmazotti jelenlét, sok összeszerelés jellegű munkával.

(5) Arányosság (korrupció-, jövedelemkülönbség-csökkentés)
Ezek már kevésbé mérhetők, még kevésbé megvalósíthatók, ha és egyáltalán. Viszont összevontam őket, mert az emberi arányérzéket, az emberi tudatot implicite és drasztikusan befolyásolja, negatívan. Kisebb korrupció meg jövedelemkülönbség erősebb és nagyobb középosztályt eredményez.
Magyarország: nagyon rosszul és egyre rosszabbul állunk. Állami koncepció része a korrupció. Jövedelemkülönbségek ollója is egyre nő. Egyre kisebb és messzebb van a középosztály a közepes keresetűek rétegétől.

(6) Kiszámíthatóság
A folyamatos véletlenszerű (akár életveszélyes) stresszig lemenő kiszámíthatatlanságok alapvetően roncsolják a boldogságtudatot. Nyilván  nem (lehet) cél a teljes kiszámíthatóság, de lehet rá törekedni, prioritást rendelni mellé.
Magyarország: a deklarált illiberalizmus, a politika kártékony leszivárgása a munkába, napi életbe növeli (az összeadódó) társadalmi stresszt. Ahol pillanatok alatt brutális különadó bír keletkezni ágazatok terhére, rendszeres az adhoc, salátatörvényes, szélesebb demokrácia-kontrollt mellőző döntéshozatal ott nem nagyon van tér kiszámíthatóságról beszélni. A "haveri kapitalizmus" (state capture/rendszerszintű, államot markában tartó) korrupciója hiába kiszámítható, ha erősen mérgező a társadalomra nézve.

(7) Szabadság
Az a legboldogabb ember, aki lehetőleg a közösség hasznára rendelkezik saját életével, identitásával (kereteken belül). Nem függ (vállalhatatlan) politikától, munkáltatótól.
Magyarország: Nagyon szűk az a középosztály réteg, aki képzett és anyagilag kellően erős/független.

A "magyar" konklúzió: (1) mint "input", (2) mint "output" durván "fordítottan arányos" egymással, azaz lehetőségeink, erőforrásaink meglennének a boldogságra, de nagyon rosszul használjuk társadalmi erőforrásainkat a (3)-(4)-(5)-(6)-(7) értelmében.

2017. december 21., csütörtök

Abcúg: "Nyelvvizsgája van, de megszólalni nem mer a magyar"

A középosztály szabad, nem a rendszer rabszolgája
1.fejezet: Aki közepesen keres, annak csak álom a középosztály
2.fejezet: Minek annyi egyetemista?
3.fejezet: Hogyan lehet nagyobb?
FB: A középosztály szabad, nem a rendszer rabszolgája

Nyelvvizsgája van, de megszólalni nem mer a magyar

Kiváló anyag jelent meg az Abcúgon (index terjesztéssel is). Sok videóval, sok betűvel. Ráadásul tartalmazott egy nyelvtanulásos cikkre való linket is (ami e blog scope-jába tartozik).

Poén, hogy a "középosztály" dolog analógiában pont olyan, mint a "nyelvtudás" dolog
- Mindenki szeretné kipipálni (kétállású bit)
- De lehetetlen generalizált tartalommal megtölteni.
Nincs olyan, hogy nyelvtudás, pláne "kipipálható" nyelvtudás.
Hatan hétféleképpen fogják megfogalmazni ki mit tekint nyelvtudásnak. De még ha lenne is ilyen konszenzusos meghatározás, az élethelyzetek is differenciálni fognak. Ha valakinek elég naponta bevásárolnia a boltban (létfenntartáshoz) és ezt kényelmesen tudja prezentálni egy minimál szókinccsel, minek megtanulni a folyamatosan gyarapodó pl.: informatikai szakszavak garmadáját, ahhoz, hogy elmondhassa van nyelvtudása. Míg egy informatikából élő, ha ugyanezt nem teszi, éhenhalhat. (A példák szélsőségesek, extrapoláltak).

Én "nyelvtudás" témában ugyanazt javaslom, mint az Abcúg teszi a "középosztály" cuccal. Végig kell venni szempontokat (mint középosztálynál a Jövedelem, értelmiségi állás, függetlenség / kiszolgáltatottság, tartalék, stb. szempontokat) és egyesével mérlegelni, pipálgatni, majd összesíteni a végeredményt. És esélyesen kijöhet, hogy ugyanannyi nyelvvizsgapont mellett az egyik vizsgázónak elégséges és a másiknak elégtelen lesz a pillanatnyi valóvilágbeli nyelvtudása.

Ebben az alábbi topiknyitó mega-giga-hosszússágú posztban próbáltam definiálni, én mit tekintek nyelvtudásnak. Ez egy szigorú, általános bevett gyakorlattal szemben rigorózusabb definició, sok esetben, sokkal kevesebb is elég lehet.
Angol nyelvoktatásról, nyelvtanulásról

A linkelt nyelvtudásos Abcúg-cikk, értelmezésemben messze legértelmesebb, legösszeszedettebb, legfrissebb szemléletű cikk, azok közül, amit az utóbbi időben lehetett olvasni. Jó lenne, ha a minimál szinvonalat jelentené és ennél csak jobb cikkek jelennének meg a közös gondolkodás jegyében.

Nekem érdekesebb mondatok:
Kövérítem, amivel nagyon egyetértek.
Pirossal jelölöm, amikkel nem értek egyet.

* Magyarországon a nyelvtanítás sok helyen még mindig egyet jelent azzal, hogy bemagoltatják a szavak magyar jelentését, a gyerek meg visszamondja.
* ...hiába fordítunk európai szinten is sokat a nyelvoktatásra, mégsincs látszatja.
* Nálunk még tartja magát, hogy a nyelvtudás egyet jelent a nyelvvizsgával, pedig a két dolognak gyakran semmi köze egymáshoz.
* ...a többi európai országhoz képest évek óta a magyar közoktatásban az egyik legmagasabb a nyelvórák száma. Közel kétszer annyi nyelvórája van egy magyar diáknak, mint egy dánnak, egy finnek, egy svédnek vagy egy osztráknak
* a magas óraszámok mellett az igazi luxusnak számító, tudásszintnek megfelelő, bontott csoportos nyelvoktatás is szinte csak nálunk létezik
* a közoktatásban nem eléggé hatékony a nyelvtanítás, a felsőoktatásban pedig szinte teljesen megszűnt
* azt hangsúlyozzuk, amit nem tudnak a diákok, ahelyett, hogy arra építenénk, amit tudnak
* a magyar nyelvtanárok jelentős része a kommunikatív módszer helyett még mindig a fordításban, a szókincs bemagoltatásában, a könyvek felolvasásában és az élőbeszédben sosem használt igeidők számonkérésében látja a sikeres nyelvoktatás kulcsát. [Note: a kommunikatív módszer mindenek felettiségével maximálisan nem értek egyet]
* “Hiába mondják egyre többen, hogy beszélnek valamilyen idegen nyelvet, még mindig nem vagyunk elegen, és még mindig nem beszéljük elég jól
* Amikor a diákok elkezdik a nyelvet tanulni, általában nagyon lelkesek, ez a lelkesedés azonban idővel csökkenni kezd. Hogy miért? Mert az osztálytermi játékos feladatokat felváltják a sokkal szárazabb és unalmasabb nyelvtanítási módszerek, ez pedig egykettőre elveszi a gyerekek kedvét.
* Egy korábbi kutatásából az derült ki, hogy a megfigyelt nyelvtanárok harmada még mindig a következő módszerekkel tanítja az idegen nyelvet: (a) az órán főleg magyarul beszél (b) a gyerekek kevés és láthatóan unalmas feladatot kapnak, mindenki azonosat (c) frontális osztálymunkában fordítanak (d) nyelvtani szabályokat tudatosítanak (e) szavakat memorizálnak összefüggés nélkül (f) a tanár feltesz egy kérdést, egy diák vagy a diákok együtt válaszolnak, majd a tanár a választ elfogadja vagy javítja, és már lépnek is tovább a következő kérdésre (g) a tanárok többsége a diákok szóbeli hibáit azonnal javítja, majd elismételteti a jó választ. Ez utóbbi miatt él a legtöbb magyarban az a hibás felfogás, hogy idegen nyelven megszólalni csak akkor érdemes, ha minden tökéletes. Ha hibázunk, az valami olyan rettenetes dolog, amit azonnal ki kell javítani.
* az ilyen módszerek felett már eljárt az idő: a nyelvórákon jóval nagyobb szerepet kéne kapnia a videó- és filmnézésnek, a honlapok nézegetésének, a társalgásnak, a szerep és nyelvi játékoknak. Annak, hogy milyen tankönyvből tanítjuk a gyereket, gyakorlatilag nincs hatása a nyelvtudás fejlődésére, minden a jó oktatási módszeren múlik. [Note: ennél azért jóval komplexebb a téma]
* Ha a tankönyvben órákon át lapozgatva egymás után oldjuk meg a nyelvtani vagy fordításos feladatokat, abban nincs semmi új, semmi izgalom. A jó módszernek ezzel szemben van motiváló ereje. [Note:nem biztos, hogy minden korábbi tudást, tapasztalatot ki kéne kukázni, és az egyes tanárok rögtönözzenek a pillanat szorításában, dinamikusan.]
* Magyarországon, ha azt mondjuk, hogy nyelvtudás, mindenkinek a nyelvvizsga jut eszébe. Hosszú évtizedekre visszanyúló hagyománya van, hogy a bizonyítvány előnyökkel jár, jó példa erre a közalkalmazottak esete, akik nyugdíjazásukig pótlékot kaptak a papírért, teljesen függetlenül attól, hogy meg tudtak-e egyáltalán szólalni az adott nyelven, vagy kellett-e a munkájukhoz.
* Bár a világ minden részén kérnek a nyelvtudásról vizsgával mért bizonyitványt, mint például a TOEFL vagy a Goethe, de ezeket általában egy konkrét cél miatt kérik, például külföldi egyetemre felvételinél, vagy állampolgárság elnyeréséhez, munkavállalási engedélyhez.
* Nálunk erősen eltúlzott a nyelvvizsga jelentősége. Régen csak pár embernek volt, és ettől úgy tűnt, hogy ez valami kimagasló dolog. “Olyan presztízsértéket társítanak hozzá, amit semmilyen kutatás nem támaszt alá” – mondja Nikolov Marianne, aki szerint azért, mert valaki egyszer jól teljesített egy nyelvvizsgán, az még nem jelenti azt, hogy évekkel később képes az idegen nyelvet használni. A magyar felfogás azonban még mindig a nyelvtudás legkézzelfoghatóbb bizonyítékának tartja a papírt.
* “Húsz éve arra várunk, hogy a gyerekek számára ingyenes elérhető érettségi váltsa ki a nyelvvizsga szerepét” – mondja az egyetemi tanár. Szerinte ha a közoktatás elérné a célját, akkor a diákok a középiskola végén sikeresen teljesítenék az emelt szintű érettségit valamilyen idegen nyelvből, aminek ki kéne váltania az akkreditált középfokú nyelvvizsgát. Ehhez képest, most ott tartunk, hogy ami ingyen nem sikerül a közoktatásban a diákok jelentős részének, azt pénzért letehető külső vizsgákon próbálják teljesíteni. De a felvételi pontszámok kiszámításának szabálya is az emeltszintű érettségi helyett a nyelvvizsgák felé tereli a diákokat. [Note: szerintem a helyes sorend, legyen jó nyelvoktatás közoktatásban, és majd, ha van teljesítmény, akkor lehet elég az érettségi. Én szkeptikus vagyok, hogy lehetséges-e egyáltalán közoktatásban jól nyelvet tanítani, itthon Magyarországon, mindenképpen. Fentebb linkelt topiknyitómban ezt is bőségesen vesézem.]
* A legfrissebb adatok szerint az egyetemisták harmada azért nem kapja meg a diplomáját, mert nincs egy világnyelvből középfokú nyelvtudásáról vizsgája. Ezen a helyzeten most még egyet akarnak csavarni azzal, hogy többet követelnek: már a felsőoktatásba belépéskor kérnék a nyelvvizsgát...ez a rendszer nem tükrözi a valóságot.
* Az egyetemeken hosszú évek óta nincs nyelvtanítás, ami van, azok fizetős kurzusok. Mégis elvárják, hogy a felsőoktatásban töltött évek végére legyen középfokú nyelvtudásod. Azt nem értem, hogy azok a diákok, akiknek az egyetem semmit nem nyújtott nyelvtudásuk fejlesztésében, miért engedik meg, hogy olyat követeljenek tőlük, ami az egyetemi tantervben nem szerepel[Note: egyetemi szinten rengeteg önállóságot kell és kellhet megkövetelni: ezzel szerintem nincs gond. A gond ott van, hogy nincs konszenzusos terv a teherminimalizálásos nyelvtudás-maximalizálásra, évtizedek óta. Értelmetlenül folytak el a milliárdok a témában. Alapvetően a nyelvtanítási szakma égbekiáltó sara ez.]
* A másik probléma, hogy hiába tanul egy diák a középiskolában például angolul, a felsőoktatásban arra is alig van lehetőség, hogy a diákok a választott szakjaikon a szaktárgyakat célnyelven tanulják, és így tartsák szinten és fejlesszék tovább a közoktatásban elért nyelvtudásukat. A tantárgyak célnyelven tanulása a külföldi diákoknak természetes, ez lenne a megoldás a magyar diákok számára is.
* Az EU-ban a kisgyermekkori nyelvtanulást az állampolgárok többsége hatéves kortól tartja célszerűnek, de 39 százalék már óvodáskorban támogatja a kezdést, elsősorban angol nyelvből.
* Azonban szinte alig van összefüggés aközött, hogy valaki hány évig tanul egy nyelvet, és hogy mennyit tud – mutatta ki Nikolov Marianne egy másik kutatása.
* Az idegen nyelv oktatásának elkezdésében a „minél korábban, annál jobb” alapelv nem állja meg a helyét. 
* A kisgyerekek idegen nyelvi fejlődésének üteme ugyanis lassú. Lényegesen lassúbb, mint a serdülő vagy fiatal felnőtt nyelvtanulóké.
* a magyar diákok között végzett vizsgálatokból kiderült, hogy az angol és német nyelvtudásuk szintje és a nyelvtanulással töltött évek száma között gyenge a kapcsolat, és a heti óraszám sincs szoros összefüggésben a tudás szintjével. Lényegesen fontosabb tehát a minőség, mint az idő órákban, években kifejezve.
* Az is fontos lenne, hogy csak akkor kezdjen el a szülő vagy az óvónéni idegen nyelven beszélni az egészen kicsi gyerekhez, ha ő maga valóban jól beszéli az adot nyelvet – teszi hozzá az egyetemi tanár.

Nyelvtanulással, nyelvtanítással foglalkozó blogposztjaim:
Abcúg: "Nyelvvizsgája van, de megszólalni nem mer a magyar"
index.hu: "A hetvenes évekbe tért vissza a tanárképzés" - Angol nyelvoktatásról, nyelvtanulásról
index.hu: "Kamu nyelvtanuló oldalak verik át a naívabbakat"
index.hu: "Nem fair, hogy nyelvvizsga kell a felvételihez"
index.hu: "Nyelvtudásban abszolút utolsók vagyunk az EU-ban"
index.hu: "Miért beszélni diákok rosszul angol?"
blog.hu: Brutális zuhanás: csak a papír nem kell, vagy nyelvtudás sincs?
blog.hu: Nyelvtanulással foglalkozó blog
***
Az Anki-val magolunk-e avagy memorizálunk?
Anki - SM2 algoritmus-variánsa
Ankiban rejlő rendkívüli potenciál
Go Angol: A 7 nyelvtanártípus, akitől menekülj!
Gaál Ottó-féle Kreatív nyelvtanulás
Englishbox: felmérő tesztek (kezdő, közép- és felsőhaladóknak)
Gépi audio2text konverzióról
Effortless English - egynyelvű angol nyelvtanulás
Dr.Makara György: A kvantum nyelvtanulás felfedezése
Disputa: Relaxa Villám / QLL (Kvantum nyelvtanulás)

2017. december 4., hétfő

index.hu: Mit üzen nekünk, hogy Yual Noah Hararit olvas Orbán Viktor?

index.hu "Yuval Noah Harari Homo Deus Sapiens című könyve Orbán Viktor kedvence"
index.hu-s cikk facebook-posztja

Szenzációs intellektuális csemege jelent meg az index.hu-n hét első napján, címoldalas vezércikkben. Leszámítva a cikk címét, amit dafke, még véletlenül sem idéztem be pontosan:
(a) saját poszt-címemben átfogalmaztam,
(b) míg itt a posztnál az eredeti URL-t fazoníroztam át,
merthogy értelmetlenre meg klikkvadászra sikeredett.

Az orbáni aspektust abszolút mellőzném itt a blogon, noha annak is lennének szakmai vonatkozásai. Sőt mondhatni csak egyetlen dolgot szeretnék kiemelni a cikkből, komoly hozzáadott értékként az algoritmikus társkeresés témájában (ami topik e blog sokat boncolgatott témája).
* A vallások az emberi elme termékei.
*
A hagyományok relatívak, nem ruházzák fel jogokkal semelyik népet.

*
A jövőt pedig a robotika fogja meghatározni.

"Korunkban ér véget a humanizmus kora, és egy új korszak kezdődik. Mára ugyanis bebizonyosodni látszik, hogy korunk istene, a szabad akaraton alapuló emberi vágy is csak fikció. Az ember biokémiai működésének, agyi folyamatainak, genetikai rendszerének megértése ugyanis világossá tette, hogy szabad akarat sem létezik olyan formán, ahogy azt eddig gondoltuk. „Az emberek többé nem autonóm lényekként látják magukat, akik kívánságaik szerint élik az életüket, hanem hozzászoknak ahhoz, hogy biokémiai mechanizmusok összességeként tekintsenek magukra, amelyet elektronikus algoritmusok (az idegpályákon futó ingerületek – FA) hálózata tart megfigyelés és irányítás alatt.

Mihez vezet, hogy megingott a vágyaink megalapozottságába vetett hitünk? A válasz nem a távoli jövőt, hanem jelenünket is érinti. A korszakváltás ugyanis már elkezdődött, és a mindennapjainkon is nyomot hagy.

Az egyes emberek viselkedéséről összegyűjtött információk egyre nagyobb valószínűséggel következtetik ki vágyainkat, ízlésünket, döntéseinket. A folyamat hamarosan elér oda, hogy az algoritmusok előbb fogják tudni, mire vágyunk, mint mi magunk.

Harari szerint az algoritmusok hamarosan ügyesebben választanak nekünk párt, lakást, nyaralóhelyet, mint mi magunk. „Egy, a testemet és az elmémet alkotó valamennyi rendszert megfigyelés alatt tartó algoritmus igenis tudhatja, ki vagyok, mit érzek, és mit akarok. Ha egyszer kifejlesztenek egy ilyen algoritmust, az képes lesz átvenni a szavazó, a vevő és a befogadó szerepét.”

Miért ne bíznánk a számítógépekre a döntést, hiszen végül is nem keresgélni szeretnénk, hanem járni a helyes pasival/csajjal, a megfelelő környéken lakni, és a nekünk kedves tengerparton pihenni? A megtakarított időben pedig játszhatunk kedvenc számítógépes játékunkkal. Emlékeznek még cikkünk kezdetének példájára? Körbeértünk.
Ez a jövőkép régóta - 10+ éve - létezik, talán csak ennyire tömény és széles körben publikált formában nem olvashattunk eddig róla, nem szembesülhettünk vele ennyire keményen, célraorientáltan.

Az algoritmikus társkeresés egyszerre mondja, hogy
- párkeresés, -együttélés nem arról szól, hogy külső erők által - párt alkotók személyiségeinek szempontjából "véletlenül" - összerendelt emberek 'faragódnak' be egymás mellé, az évek során
- viszont szól arról, hogy rengeteg releváns információ gyűjthető a potenciális (an sikeres) párokat alkotó emberekről, hogy elvégezhető legyen az összerendelési művelet. És a befaragódás esetleg kevesebb forgácsot igényel.
- azt ígéri, hogy a felesleges és megterhelő keresgélési köröket eliminálja az ember életéből, egy célorientált, specifikus "Google-típusú" keresőfelület révén. És valóban: ha például nem belülről fakad egy másik ember megismerésének igénye, hanem csak egy konkrét célból nézünk körbe a "húspiacon" (párkeresés), akkor analógiában észrevehetjük, nem veszünk meg mindent, amit kézbeveszünk, nem kötődünk a visszatett termékekhez: azaz ezek végeredményben tényleg felesleges, megterhelő körök, amin érdemes optimalizálni.

Harari meredek tálalása engem nem tántorít el az algoritmikus társkeresés értelmébe vetett hitemtől. És azért, mert, egyszerre
- jó a cél (optimalizált keresés)
- korrekt pontig kell csak működjön (email címcsere)
- ember/ügyfél által kézbentartható: csak és annyit ad ki magáról az ember, ami a célt támogatja.

Hangsúlyosan ki kell emelni, hogy míg az emberek maguktól nem adnak általában információt cégeknek, vagy ha van is ilyen nem-szeretem adatközlés, az körbe van bástyázva jogilag, addig egy ilyen pozitív hozzáadott érték ("ideális pár") esélyéhez, örömmel és munkát is belefektetve adnak, ráadásul pontos adatokat (támogatva a sikerességet). Pont ahogy a gmailnél is tudomásul vettük, hogy az ingyenes funkcióért cserébe szövegbányászati input a teljes levelezésünk.

Azért azt vegyük észre, hogy mind az algoritmusok inputját képező sokrétű és nagy mennyiségű adat, mind az ajánlatok kimenetei, azonosítás esetén összekapcsolhatók (extremitásokat leszámítva, extrapoláció után pl: féllábú 150kg-s 100 évesek köre, ahol külön explicit azonosítás sem kellene, ugye). Azaz rossz kézben, etikai aggályokat félresöpörve, mind az orwelli 1984, mind a huxley-i Szép új világ legrosszabb felvetései ötvöződnek.

Azaz csínján kellenne bánni az egész gépi algoritmizálással: nemcsak jó aspektusai vannak a dolognak, hanem nagyon komoly reális veszélyei is. Manapság ugyanis a kapitalizmus kapzsiság-maximálása nem az etikus kihasználást hivatott támogatni, láthatóan. Van méz a madzagon, de bizony komoly mennyiségű és veszélyességű méreg is van mellette.

A társválasztás és adatbányászat keresztezése klasszikus és időben talán legelső nagy - posztokon átívelő - témája ennek a blognak. Íme az előzmények:
Társkeresés adatbányász alapokon
Társkeresés - Numerátorok
Dr. Helen Fisher mint a szerelem "brittudósa"?
Dr. Helen Fisher kérdőíve társkereséshez
Dr. Helen Fisher - Zárszó
Társkeresés adatbányászati támogatással
Beszéd, mint a sikeres párkapcsolat prediktora?
Házasság első látásra, RTL valóságshow
index.hu: Mit üzen nekünk, hogy Yual Noah Hararit olvas Orbán Viktor?